Ács Margit

„…korának alapvető kérdéseit felvetve maga teremtett szellemi divatokat"

Kétnapos konferenciát tartottak Illyés Gyula életművéről
 
„Illyés Gyula életművének jelentőségét az adja, hogy nem különféle divatokat követve volt korszerű. Ezzel szemben korának alapvető kérdéseit felvetve maga teremtett szellemi divatokat" – fogalmazta meg a 120 évvel ezelőtt született költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő tiszteletére szervezett kétnapos konferencia szervezői nevében Gróh Gáspár irodalomtörténész, szerkesztő. A szeptember 7-én és 8-án a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata kezdeményezésére és szervezésében megvalósult konferencia mindenekelőtt azt vizsgálta, miként van jelen Illyés Gyula életműve az irodalomtudományban és a közgondolkodásban.
Ahogyan Illyés Mária megnyitóbeszédében elmondta, a kétnapos tanácskozás kezdete lehet egy újfajta gondolkodásnak édesapjáról, aki benne eleven maradt, de kíváncsisággal tölti el azok véleménye, akik kizárólag az alkotásain keresztül találkoztak vele. A közelmúltban megjelent kiadatlan művek, a megjelenésre váró válogatott levelezés egyaránt lehetőséget teremt egy újfajta Illyés-kép születésére, amely a korábban kialakultat „helyreigazítja".
 

Ítélet nincs: Illyés befejezetlen faluregénye

Illyés Mária a hagyaték feldolgozása során 29 számozott iskolai irkára, kézzel írt füzetre, és az első 10 füzetnek a gépiratos másolatára bukkant – ez utóbbi egy befejezetlen regényt tartalmaz, amelyről Illyés 1951-ben egy vele készült interjúban nyilatkozott és a címét is közölte: Ítélet nincs.
Ács Margit író, szerkesztő, az MMA rendes tagja előadásából megtudtuk, hogy a cselekménybeli település, Menyőd nagyon hasonlít azokra a falvakra, amelyek Illyés szülőföldjén vannak. Szembetűnő a szerző szociografikus helyismerete, ugyanakkor a falu lakóit szarkazmussal ábrázolja. Illyés a történetet arra a drámai szituációra építette, hogy egy öreg kocsmárosné elkezdi szétosztogatni a saját vagyonát a falu határában élő illegális nyomortelep nincstelenjei között – vélhetően azért, mert az otthontalanok féllábú vezetője (az öregasszony első szerelme) azért ment el megnyomorodván a faluból, hogy kedvesét mentesítse a keserű sors vállalása alól. Az idős asszony nagylelkűségét főként a menye rosszalja, fel is jelenti a csendőröknél. Illyés valószínűleg azért nem fejezte be ezt a témát, nehogy eszköze legyen a falu kisemmizését és a paraszti életmód felszámolását megcélzó Rákosi-féle propagandának. A torzó volta ellenére is olvasmányos cselekmény egyik tanulsága az lehet, hogy mindenkinek igaza van a maga módján; mindenki a saját életéért harcol, a saját igazságát képviseli, mégis bekövetkezik a tragédia. Ez akár vonatkoztatható az ötvenes években éppen hódító egzisztencialista kérdésfelvetéssel, hogy meddig terjed az egyén szabadsága, és ezt a mai olvasó az individualizmus nagyon keserves csapdájának is értelmezheti.

 
A szerelmi költészettől kríziseken át a természetlíráig

Illyés költészetét több előadó is témájának választotta. Balogh Gergő, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa a fiatal Illyés Gyula szerelmi költészetéről tartotta meg előadását. Mint bevezetésképpen elmondta: „Illyés Gyula első verseskönyve, az 1928-as Nehéz föld nem csupán irodalmi belépő volt, hanem a szürrealista versalkotási technikáktól való lassú elfordulás egy állomása is." Konkrét példákkal illusztrálta ezt a sajátosan illyési nyelvezetet, jól érzékeltetve, hogy a fiatal Illyés szerelmi líráját kötetről kötetre milyen költői lelemények, képi-nyelvi megoldások és egyéb jellegzetességek gazdagítják és teszik egyedivé.
Sturm László irodalomtörténész, szerkesztő Illyés Szembenézve című kötetét vette górcső alá. Ezekre a '30-as, '40-es években keletkezett versekre eddig kevésbé terjedt ki a kutatók figyelme, holott a krízishelyzetek lírai tükrei. A második világháború egyelőre még csak fenyegetés Magyarországon, de ennek elkerülhetetlen mivoltát Illyés világosan látja. Az is kiderül, hogy az életkori válság és az apokaliptikus történelmi szituáció ellenére józan marad és a közelgő pusztulás közegében is van ereje a megmaradó esélyek költői tudatosítására.
Kulcsár Szabó Ernő, az MTA rendes tagja A marok című vers elemzésével mutatott rá, miként fordult az alkotó a természetlíra felé a hetvenes években. A marok, ököl, gyökér hármassága – a kellemetlen erőknek való ellenálláson túl – az ember és a természet összetartozásának, egymásrautaltságának kifejeződése, még olykor is, ha küzdenek egymással.
Bánki Éva író, irodalomtörténész előadásában szintén egyetlen vers, a Hódolat a szigeti Zrínyinek elemzéséből kiindulva vizsgálta az idős Illyés versnyelvének hagyományfelfogását. Érdekességként említette Illyés versnyelvének groteszk játékosságát, a szándékos többértelműséget, az elbizonytalanítást, amely legtöbbször a közéletiséget vagy költőszerepet tematizáló költeményekben lelhető fel.
Kovács István történész, költő, az MMA elnökségi tagja Illyés 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz való szoros kötődése jegyében ismertette az 1950-es évek elején született Ozorai példa című vers és színmű keletkezését, amelyekből ugyanezen címmel 1973-ban tévéfilm is készült.
 

Irodalomszemlélet és öregségprobléma az esszékben

Bengi László, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének munkatársa azzal kezdte előadását, hogy Illyés bőbeszédű író volt, ezért csupán egy szűk szeletet választott ki az életművéből: a Nyugatban megjelent esszéiben és kritikáiban megnyilvánuló irodalomszemléletének a változásait mutatta be az 1920-as évek elejétől az 1940-es évek végéig. Az előadó rámutatott arra, hogy Illyés mind az esztétizmustól, mind az avantgárdtól eltávolodott, mert divatjelenségnek tekintette őket. Beszélt Illyés gondolkodói és orientációs válságáról is, amely az 1930-as években nyilvánult meg, de hangsúlyozta, hogy ez egy pozitív és termékeny időszak volt az író életében. Illyésnek hitelesítési forrásra volt szüksége, ezért egyrészt megjelent a meztelen lélek élményköltészetének az eszménye, másrészt a nép hangjának az eszménye is.
Mórocz Gábor tanár, irodalomtörténész az 1969-ben megjelent Kháron ladikján című kötet kapcsán összegezte az öregségprobléma megjelenését Illyés esszéiben. Mint kifejtette, az önellentmondásoktól sem mentes mű nem annyira az elmúlással, inkább a dinamikus, cselekvéselvű e világi élettel összefüggésben tárgyalja az öregedés és az öregség kérdéskörét. Mórocz szerint: „Az esszéista egyértelmű utalást tesz arra, hogy a romlás értelmében vett megfordítottság a mosoly megjelenésével formálódik át lehetőséggé az életigenlő öregek számára. Hiszen a korábban viszonylag egységes és szilárd énjének meghasadását, megkettőződését elszenvedő személy a nevetés, a mosoly ereje által még akkor is önmaga fölé emelkedhet, ha a saját léte feletti irányító szerepet részben már elvesztette."
 

„Illyés Gyula elsüllyedt színpada"

Három előadó is foglalkozott Illyés drámáival. Egyed Emese, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára bemutatta Illyés Gyula Jean Racine egyetlen komédiájának verses fordítását és a Racine összes drámai művei című kötetet, amelyben a Pereskedők című komédia is megjelent. Az előadó többek közt rámutatott arra, hogy Illyés nagyszerű fordításának egyik legnagyobb különlegessége és erénye, hogy verses formában ültette át magyarra Racine művét. Ezenkívül kifejtette, hogy Illyés franciából fordított a legtöbbet, és a fordításaiban is tükröződött az értékrendje, amelyben a hatalom, az elnyomottak és az írástudók hármas viszonya, valamint a nyelviség és a történelmiség mindig jelen volt.
Kulin Borbála irodalomtörténész az író elfeledett, évtizedek óta nem játszott drámáiról beszélt Illyés Gyula elsüllyedt színpada című előadásában. Felhívta a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy drámáit hosszú ideje teljes hallgatás övezi. Dózsa György című darabját 1985-ben a Szegedi Nemzeti Színházban, a Tisztákat 1993-ban a Komáromi Jókai Színházban, a Különcöt 1997-ben a Duna Palotában, a Fáklyalángot 2002-ben a budapesti Evangélium Színházban, a Kegyencet 2014-ben a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban játszották utoljára. Felidézte az Illyés-darabok bemutatóit, későbbi előadásait – kiemelve a Tiszták 1982-es előadását a Nemzeti Színházban Kerényi Imre rendezésében és Sinkovits Imrével a főszerepben, Illyés nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Vázolta azokat az esztétikai és színháztörténeti tényezőket, amelyek a sokat emlegetett „Illyés-felejtésen" túl közrejátszanak abban, hogy a magyar színházi életben már jó ideje miért nem mutatnak érdeklődést Illyés drámai művei iránt.
Ekler Andrea kritikus (akinek előadását távollétében Pécsi Györgyi irodalomtörténész, a konferencia szakmai felelőse, az MMA levelező tagja olvasta fel) a Fáklyalángot nyelvezete, retorikai alakzatai és jellemábrázolási technikái miatt a történelmi drámaírás megújítási kísérleteként említette.
 

Felkérték a Pesti Napló főszerkesztőjének

A sajtótörténet Illyést elsősorban a Nyugat utódjaként 1941 és 1944 között megjelenő Magyar Csillag szerkesztőjeként tartja számon. Emiatt is érdekesek a költő unokájának, Kodolányi Juditnak a kutatásai, amelyek azt járják körül, miként merült fel 1939-ben Illyés neve a közéleti Pesti Napló főszerkesztőjeként. A kiváló publicista Illyésnek azonban a közéleti sajtóhoz való viszonyában ambivalenciát tapasztalhatunk, ezúttal mégis döntenie kellett egy nagyon jó lehetőség és a magához való hűség között. Illyést Gellért Oszkár költő közvetítésével, Földi Mihály szerkesztő és Gombaszögi Frida színművész kereste meg az ajánlattal. A felajánlott főszerkesztői pozíció visszautasítására Illyésnek okot adhatott az a szándéka is, hogy kezdettől a Nyugathoz hasonló, tisztán szépirodalmi lap megvalósításában gondolkodott.
 

Munkássága utóéletének viszontagságai

Tüskés Anna irodalomtörténész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének munkatársa a Nyugat Kiadó gondozásában 1928 és 1948 között megjelent Illyés-művekről beszélt. Beszámolt kiterjedt kutatásáról, amelyhez számos forrás állt a rendelkezésére: kéziratok, gépiratok, ezek különböző változatai, levelezések, Illyés naplójegyzetei, valamint a Nyugat Kiadó iratanyaga. Tüskés Anna elmondta, hogy 2007 szeptemberétől 2013 január közepéig aktívan részt vett Stauder Mária irányításával az Illyés-hagyaték Illyés Gyula Archívumba került részének feldolgozásában, és felhívta a figyelmet arra, hogy szükség lenne Illyés műveinek olyan kritikai kiadásaira, amelyek a rendelkezésre álló források figyelembevételével készülnek.
A konferencia szervezésében is szerepet vállaló Gróh Gáspár Illyés baloldaliságáról és nemzeti elkötelezettségéről beszélt. Kifejtette, hogy az író esetében a kettő nemhogy nem zárta ki egymást, hanem épp szorosan összekapcsolódott: ennek szemléltetésére főként Illyés oroszországi naplóját elemezte. Gróh Gáspár rámutatott arra, hogy Illyés számára a nép és a nemzet elválaszthatatlanul összetartozott, valamint arra, hogy az író úgy vélte, a nemzeti önvédelem és a társadalmi igazságtétel sem választható szét. Babus Antal irodalomtörténész epizódokra bontva idézte fel Illyés és Hidas Antal baloldali költő baráti viszonyának kialakulását.
Babus Antal irodalomtörténész Illyés és Hidas Antal baloldali költő baráti viszonya kiallakulásának epizódjairól beszélt. N. Horváth Béla irodalomtörténész Illyés és a hatalom 1958-as viszonyát értelmezte a népi írókról szóló elmarasztaló politikai állásfoglalás alapján, melyben számonkérték a Horthy-korszakban, illetve az 1956-os forradalomban játszott szerepüket.
Vasy Géza író, szerkesztőnek Az Illyés-életmű fogadtatástörténete a 21. században című előadásával az volt a célja, hogy összefoglalja mindazt, ami az író nemzeti gyásznak számító 1983-as halálától a munkásságának hanyagolásáig, felejtéséig vezetett. Ennek emblematikus példája az Ozorán 2001-ben megnyílt állandónak tervezett életmű-kiállítás, amelyet azóta felszámoltak és turistalátványossággá alakítottak át. Hasonlóképpen elszomorítónak nevezte azt, hogy az MTA Irodalomtudományi Intézete anyagi okokból lemondott az Illyés Gyula Archívumról, amelynek anyagát beolvasztották az MTA könyvtárába.
Pécsi Györgyi kritikus zárszavában „sarokpontnak" nevezte a kétnapos konferenciát, kiemelve azt, hogy ebből az alkalomból együtt lehettek mindazok, akik Illyés életművét szellemi magaslatnak, a nemzeti eszme megtestesülésének tekintik – beleértve azon fiatal kutatókat is, akik számára Illyés irodalomtörténeti szövegkorpusza már csak a megalkotott versek, regények, drámák és esszék révén létezik.
A kétnapos konferencia három szekciójának levezető elnökei voltak: Gróh Gáspár irodalomtörténész (Az író hűsége); Solymosi-Tari Emőke, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője (A szolgálat nem szolgaság) és Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA Kiadó ügyvezetője (Itt élned kell).

A konferencia programfüzete az előadások összefoglalóival itt
megtekinthető.