Dr. Kucsera Tamás Gergely
Forrás: infoesztergom.hu
Átadták az idei Szent István-díjat
Az Esztergomi Vármúzeum adott helyet június 5-én az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett rangos eseménynek, ahol a Szent István-díjat elnyerő Szidiropulosz Archimédesz mellett Jakab Ferenc és Pécsi L. Dániel emlékérmet vehetett át. A szűk körű rendezvényen részt vett dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára is. Beszédében Trianonról kiemelte: a magyar erős nép, nagy terheket is elbír, és a múlt emlékezetével és tapasztalataival kell olyan jövőt építeni, amelyben a hasonló veszteségek nem fordulnak többé elő. A díjátadón megemlékeztek a nemrég elhunyt Jankovics Marcellről, az MMA néhai tiszteletbeli elnökéről, aki több mint tíz éven át látta el a Szent István-díj Alapítvány elnöki teendőit.
A járvány miatt a Szent István-díj kuratóriuma szűkebb körben rendezte meg az eseményt, de így is számos neves esztergomi és országos közéleti személyiség vett részt a díjátadón. A Magyar Művészeti Akadémia főtitkára mellett többek közt Prokopp Mária professzor asszony, Koditek Pál, az EBE elnöke, dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár, Schmitt Pál, volt köztársasági elnök és Bihari Antal, a Szent István-díj alapítója, az esztergomi Körzeti Televízió (KTV) vezetője.
Az egybegyűlteket Kondor Katalin köszöntötte, majd megemlékeztek a Jankovics Marcell rajzfilmrendezőről, a nemzet művészéről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tiszteletbeli elnökéről, hiszen Jankovics Marcell több mint egy évtizeden át látta el a Szent István-díj Alapítvány elnöki teendőit.
Ezt követően adták át a Szent István-díj emlékérmeket és méltatták a díjazottakat. Az emlékérmet azok kaphatják meg, akik a helyi közösség érdekében kiemelkedő tevékenységet végeznek. Idén két emlékérem is gazdára talált. Az egyik jutalmazott Jakab Ferenc. a Padlizsán étterem tulajdonosa, a másik emlékérmes Pécsi L. Dániel címer- és jelképtervező, Balassa Bálint művészetének nagy rajongója lett.
A Szent István-díjat minden évben olyan honfitársunknak ítéli oda az alapítvány kuratóriuma, aki az összmagyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki. Az alapítvány segíti továbbá az összmagyarság kulturális életének egyetemes kibontakozását, fontos szerepet vállal kulturális örökségünk védelmében. A rangos elismerést idén Szidiropulosz Archimédesz szociológus, a Trianon Kutatóintézet alapító elnöke, a Trianoni Szemle folyóirat alapító főszerkesztője kapta. A díjazottat Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára méltatta. Beszédében kiemelte, hogy Szidiropulosz Archimédesznek jelentős szerepe volt abban, hogy ma már szabadon beszélhetünk a 101 évvel ezelőtt történtekről, többé nem tabutéma Trianon. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a díjazott által vezetett Trianon Kutatóintézet, és a Trianoni Szemle folyóirat jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy június 4-én a nemzeti összetartozás napját ünnepelhetjük.
Dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az ünnepség keretében szintén megemlékezett Jankovics Marcellről és Makovecz Imréről, az MMA alapító örökös elnökéről, aki halála évében, 2011-ben kapta meg a díjat, valamint Nemeskürty István irodalom- és filmtörténészről, volt millenniumi kormánybiztosról, az MMA néhai tagjáról és Kallós Zoltán néprajztudósról, az MMA néhai tagjáról, akik szintén díjazottak voltak. Kiemelte Melocco Miklós szobrászművészt, az MMA rendes tagját, hiszen a Szent István-díjat jelképező szobor az ő alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet nemzete előtt mindkét kezével a magasba emeli.
Beszélt a magyar közösséget szétszakító Trianoni békediktátumról, majd köszöntötte a díjazottat és kifejtette: a Szent István-díj értékét a díjazottak közössége adja meg. Elmondta: a díj nemzeti közösségünknek is erőt adott a múltban, ahogy ad a jövőben is. Köszöntötte a megjelenteket, köztük Duray Miklóst, az MMA tiszteletbeli tagját, korábbi díjazottat, illetve Balla Andrást, a tavaly emlékéremmel elismert akadémikust.
Külön kiemelte, hogy a Magyar Művészeti Akadémia több tagja is esztergomi, Balla András mellett például a szintén jelen lévő Kókay Krisztina grafikus, textilművész, akinek a kurátorságával, a Trianon Kutatóintézettel közösen rendezték meg tavaly ősszel a Vigadóban a „Mert nem lehet feledni…" című emlékkiállítást a trianoni békeszerződés 100. évfordulója emlékére.
Ünnepi beszédében elmondta még, hogy másfél héttel ezelőtt mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeum kamaratárlatán a gróf Apponyi Albertről készült festményt, amely a híres „trianoni szónokot" az Országház pulpitusán ábrázolja. A restaurálási munkálatokat a Magyar Művészeti Akadémia támogatta, együttműködésben a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvánnyal.
Emellett Jelenczki István akadémikus, filmrendező négyrészes, Trianonról szóló dokumentumfilmjének díszbemutatóját a napokban az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották.
A díjátadót Prokopp Mária, művészettörténész, nyugalmazott professzor rövid beszéde zárta, amelyben kiemelte, hogy a sok törés ellenére boldogok lehetünk, mert élünk, mert olyan csodás kincseink vannak, mint az Esztergomi Vár, olyan gazdag kulturális örökséggel rendelkezünk, amelyet Trianon sem tudott szétszabdalni és nem utolsósorban olyan kiváló és művelt emberfők sokasága gyarapítja a nemzetet, mint a díjátadón megjelentek sora.