Díszvacsora a nemzet művészei tiszteletére
A Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György díszvacsorát adott a 2022. évben Nemzet Művésze díjjal kitüntetett kiválóságok tiszteletére. Az ünnepi eseményen részt vett Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, Turi Attila és Kiss János, az MMA alelnökei és a Nemzet Művésze díj Bizottság elnöke, Ferencz István.
A Nemzet Művésze díjat az Országgyűlés 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította.
Az első díjátadást 2014-ben tartották meg a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó dísztermében.
Vashegyi György köszöntőjében háláját fejezte ki mindazon nagy formátumú Kossuth-díjas előadónak, alkotónak, akik életművükkel méltónak bizonyultak rá, hogy tagjai lehessenek a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett kiválóságok körének, és a Magyar Művészeti Akadémia tagsága nevében ismét gratulált a 2022. év díjazottjainak: Kardos Sándor operatőr és rendező, fotográfusnak, Kévés György építésznek, Lakner László festő- és grafikusművésznek és Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfusnak. Az MMA elnöke, amikor a Nemzet Művésze díj lelkületéről beszélt, Georg Friedrich Händelnek Messiás című oratóriumával kapcsolatban elhangzott, emberek jobbá tételéről szóló szavait idézte fel, rámutatva, hogy azok szellemisége a megjelent művészek hitvallásához is közel állhat. Kitért arra is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia büszke rá, hogy köztestületként a magyar művészet egészét hivatott képviselni, folyamatosan és oroszlánrészt vállalva az egyetemes magyar kultúra kiemelkedő életműveinek megőrzésében, megbecsülésében és bemutatásában.
Az esten a MÁV Szimfonikusok vonósnégyese játszott.