Szenes István

Képzelet és valóság

Szenes István életmű-kiállítása a Vigadóban

Szenes István belsőépítész, építész, az MMA rendes tagja, az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat vezetője. Az elmúlt négy évtized munkásságát bemutató, jubileumi kiállítása – 75. születésnapja alkalmából – 2021. július 1-jén nyílt meg. Lakóházak, magánházak, üzletházak, kórházak, rendelők, színházak, mozik, múzeumok, bankok, irodaházak, szállodák, éttermek enteriőrjét tervezte és tervezi, emellett folyamatosan végez rekonstrukciós tervezői munkákat is. A nagyívű pályafutást összefoglaló tárlat a Pesti Vigadó földszinti, valamint alagsori kiállítótereiben augusztus 22-éig várja a látogatókat.
"Szenes István alkotóművészetét leginkább a harmónia szóval lehet jellemezni" – fogalmazott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a kiállítás megnyitóján. Mint köszöntőjében megjegyezte, a belsőépítész nem görcsös, nem erőltetett, hanem könnyed, íves, finom és lágy mozgásokat, megoldásokat keres. „Művészetére jellemző a jó ízlés. Ezek már az alkotás legelső fázisában, a vázlatain is megragadhatóak. Ezt követően, a már kész épületek tömbjében egyfajta Szenes-design fedezhető fel" – tette hozzá.

„A harmonikus, bensőséget-otthonosságot sugárzó tereket kedvelem. Alkotásaimban kiegyensúlyozottságra törekszem, olyasmire, amelyben az emberek pozitív jeleket kapnak, felfedezik és érzik a környezet fontosságát és erejét. Egyszerűen jól érzik magukat a terekben. Díszlettervezőnek, grafikusnak készültem, de hivatásomat az építészetben – belsőépítészetben találtam meg.
Bár természetemnél fogva vonzanak a lágy, organikus, »vérbő« vonalak és formák, az elmúlt évtizedek során kapott feladatok racionálissá, visszafogottabbá tettek. Fegyelmezettebb, tudatosabb lettem és ez az alkotásaimra is kisugárzik.
Fontos, hogy az ember tudja magát kívülről szemlélni, kritizálni és megrendszabályozni. Megtanultam, hogy úgy kell figyelembe venni a megbízók igényét, hogy az elképzelések megvalósítása mellett kifejeződjön a szakmai tudás és tervezői egyéniség.
Azok közé a tervezők közé tartozom, akik az alapoktól kezdve, az építésszel együtt találom ki az épületet, ezért számomra nem elválasztható az exteriőr az enteriőrtől. Az épület kívül-belül egy gondolatot kell, hogy sugározzon.
Közel ötven év szakmai múlt után elmondhatom, hogy számomra a belsőépítészet nemcsak hivatás, de hobbi is, betölti az életemet."

(Szenes István: Ars poetica)


Szenes István nevéhez köthető többek között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház 1993-as és 2002-es, a Budapesti Természettudományi Múzeum 2006-os belsőépítészeti rekonstrukciója; valamint az Eiffel Műhelyház Zenetermének 2020-as belsőépítészeti kialakítása. A Magyar Belsőépítész Közhasznú Egyesület (MABE) alapító tagjaként és első elnökeként szorgalmazta, hogy A magyar belsőépítészet 1945–2012 című lexikon elkészüljön. A kötet a 2013-as megjelenése óta a szakma referencia kiadványa.
Szenes István 1946-ban született Budapesten. 1963 és 1969 közt a Mafilmnél dolgozott díszlettervező asszisztensként. Díszlettervezőnek és grafikusnak készült, végül az Iparművészeti Főiskola belsőépítészet szakán végzett felsőfokú tanulmányokat. A Középülettervező Intézet (KÖZTI), majd Vállalatnál két évtizeden keresztül működött közre mint stúdióvezető. 1986-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépület Tervezési Tanszékén oktatott.
Munkáiért, többek között a veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójáért 1989-ben Ybl Miklós-díjjal, a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely belsőépítészeti munkájáért 2005-ben Pro Architectura díjjal, 2014-ben pedig érdemes művész címmel ismerték el.

„Szenes István eddigi munkássága jól illusztrálja a magyar építészetnek/belsőépítészetnek, valamint saját generációjának, a közelmúlt fél évszázad történetét is. Munkáin keresztül fogalmat kaphatunk arról, hogy mi is a belsőépítészet. Tér- és környezetformálás az alkotó tehetségével, amelyben egyaránt benne foglaltatnak saját korának anyagi és szellemi lehetőségei mellett a megrendelő igényeinek ismerete, sőt akár befolyásolása is. Szenes István tervezői stílusának a jellemzője: festőiség, színharmónia, a kontrasztok finom kiegyensúlyozása, a legigényesebb anyagok beépítése, a világítástechnika eszközként való használata. Mindez a gépészetben és az akusztikában mint egy jól működő tér elemeire komponált zenekari mű jelenik meg. Elegáns, ízlésében konzervatív, a téralakításában a tágasságra és az intimitásra egyaránt törekvő, agyaghasználatában is a mai korszellemet tükröző tervezői munkája remélhetőleg hosszabb távon is érvényes értéket képvisel, bár Szenes egyik előadásában a belsőépítészeti munkát afféle divathoz hasonló gyakorlatnak tartja, amely mindig változik az idővel."

(Dvorszky Hedvig művészettörténész)

 
A kiállításhoz több kísérőprogramot is szervez a MABE. Július 8-án kurátori tárlatvezetést tart Láng Judit belsőépítész. A Magyar Művészeti Akadémia Kiadó Nonprofit Kft. 2021-ben Szenes István építész-belsőépítész tervezői munkásságát összefoglaló monografikus kötetet jelentet meg, mely bemutató egyben az életmű-kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok záró eseménye lesz, tervezetten augusztus 19-én.

A kiállítás virtuális túrája itt tekinthető meg: https://www.digicart.hu/mma_szenes
 

A kiállítás lebonyolítója – és a programok szervezője: a Magyar Belsőépítész Közhasznú Egyesület (MABE) Kurátor: Láng Judit belsőépítész, a MABE elnöke, Kurátorasszisztens: Herédi Győző belsőépítész
A tablók összeállítója: Ungvári Csilla
Grafika: Alapfy László
Nyomda: PAUKER Nyomda
Az életművet bemutató tárlat a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának támogatásával és az alkotó személyes vállalásai révén valósul meg.
2021. július 2.  |  vigadó galéria életmű-kiállítás szenes istván