Kihirdették a Kossuth- és Széchenyi-díjasok névsorát

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott, valamint miniszteri művészeti kitüntetéseket is odaítéltek. A lista a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. A díjazottak névsorát az ünnep alkalmából nyilvánosságra hozták, de a díjak átadását későbbre halasztják. A Magyar Művészeti Akadémia tagjai közül is többen részesültek valamelyik elismerésben. Mécs Károly Kossuth-nagydíjat, Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjat kapott.
Kossuth-nagydíjat kapott:

MÉCS KÁROLY a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű művészi pályafutása során nyújtott, a színházi szakma nagyrabecsülését és a közönség szeretetét egyaránt elnyerő színpadi szerepformálásai, valamint szépirodalmi klasszikusaink filmes adaptációiban nyújtott felejthetetlen, generációk számára meghatározó élményt jelentő alakításai elismeréseként.


Mécs Károly 1936. január 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1961-ben diplomázott, ezt követően Szegeden, majd 1963-tól a Thália, majd az Arizona Színházban játszott. 1993-ban a Művész Színház, 1996-tól a Thália Társaság tagja volt. Két évadot játszott Szolnokon, majd a Budaörsi Játékszín (2013-tól Budaörsi Latinovits Színház) társulatában rendezőként is dolgozott, emellett a Karinthy Színházban és a Nemzeti Színházban többször volt meghívott előadó.
Klasszikus és modern darabok, tragédiák és színművek hős- és szerelmes karaktereinek elegáns megformálója. Németül és franciául is játszott, egy évadon át Bécsben lépett fel, Szekszárdon kilenc éven át volt a német nyelvű színház vezető színésze. Több sikeres filmben is szerepelt, dolgozott az Iskolatelevízióban, versműsorokban, rádiójátékokban, sokat szinkronizált is.
A Jászai Mari-díjat 1970-ben kapta, 1977-ben érdemes, 2002-ben kiváló művész lett. A Kazinczy-díjat 1995-ben vehette át. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, Budapest díszpolgára lett és ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. 2016-ban megkapta a nemzet művésze címet.

Kossuth-díjat kapott:

CSEKE PÉTER Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, több mint négy évtizedes művészi pályafutása, a szakma és a közönség körében is méltán sikeres színészi, valamint a magyar színházművészetet sokoldalúan, magas színvonalon szolgáló, keresztény szellemiségű művészetpedagógiai és színházvezetői munkája elismeréseként;

GULYÁS GYULA Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, fél évszázados művészi pályafutása során megalkotott, fontos társadalmi kérdéseket feszegető, a nézőket önismeretre, bátor szembenézésre és megalkuvás nélküli számvetésre tanító, új vizuális megoldásokat alkalmazó, egyéni hangvételű dokumentum- és játékfilmjei elismeréseként;

GULYÁS JÁNOS Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, fél évszázados művészi pályafutása során megalkotott, fontos társadalmi kérdéseket feszegető, a nézőket önismeretre és árnyalt gondolkodásra tanító, a művészeti, történelmi és közéleti témákat a kitaszítottak sorsa iránti érzékenységgel bemutató dokumentum- és játékfilmjei elismeréseként;


HARSÁNYI GÁBOR kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, író, érdemes művész, az MMA köztestületi tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott, színpadon, mozivásznon és tévéképernyőn egyaránt kiemelkedő, felejthetetlen alakításai, valamint karakteres hangjával számos külföldi produkció művészi színvonalát emelő szinkronszínészi tevékenysége elismeréseként;

KELLER ANDRÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, érdemes művész, az MMA köztestületi tagja, a Keller Vonósnégyes alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója és vezető karmestere Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a kamaramuzsikát és a kortárs zenét is elhivatottan közvetítő, világszerte elismert előadó-művészete, valamint sikeres zeneigazgatói, oktatói és kultúraszervezői tevékenysége elismeréseként;

DR. LOVÁSZ IRÉN népdalénekes, néprajzkutató, érdemes művész, az MMA köztestületi tagja, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a népművészet identitásmegőrző szerepe mellett a népdaléneklés lélekgyógyító és közösségformáló erejét is elhivatottan hirdető, kiemelkedő előadóművészi, kutatói és pedagógiai életműve elismeréseként;

SZARVAS JÓZSEF Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott, a tragikus és a komikus figurákat egyaránt hitelesen megjelenítő színpadi, illetve filmes alakításai, valamint a magyar kulturális életet számos területen gazdagító, jelentős közösségteremtő tevékenysége elismeréseként;

TURI ATTILA Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során Makovecz Imre szellemi örökségét méltó módon folytató, a hagyományok megőrzését a jelenkor igényeivel harmonikusan ötvöző, az organikus építészet mestermunkáinak számító, formagazdag alkotásokat felvonultató, kimagasló színvonalú tervezői életműve elismeréseként;

VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, műfordító, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során megalkotott, a kárpátaljai magyarság nemzettudatát erősítő művei, szenvedélyes hangvételű, gazdag képi és formavilágú lírai alkotásai, kordokumentumként is szolgáló, egyszerre drámai és humoros, önéletrajzi ihletettségű regényei, valamint sokoldalú néprajzi gyűjtői, műfordítói és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként.

Széchenyi-nagydíjat kapott:

DR. DÁVID KATALIN Széchenyi-díjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű tudományos pályafutása során a hazai egyházi múzeumok és gyűjtemények megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, különböző kultúrákon, illetve vallásokon átívelő, szakrális tárgyú művészettörténeti könyvei és esszéi, valamint Európa-szerte elismert tudományszervezői és kiállításrendezői munkája elismeréseként.


Dávid Katalin Budapesten született 1923. augusztus 16-án. 1948-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen, később elvégezte a katolikus teológiát is. A művészettudományok kandidátusa fokozatot 1974-ben szerezte meg Az Árpád-kori Csanád vármegye művészeti topográfiájának rekonstrukciója című értekezésével.
194850 között a Szépművészeti Múzeum tudományos munkatársa volt, 1951-65 között a Művészettörténeti Dokumentációs Központ vezetőjeként dolgozott, majd az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyeletének vezetője lett. 1978-99 között a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia levelező tagozatának ikonográfia- és tipológiatanára volt. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Középkori és újkori magyar művészettörténettel, tipológiával, elpusztult középkori műemlékek rekonstrukciójával és modern magyar művészettel foglalkozik, érdeklődésének középpontjában az ikonográfia, a képek és jelképek mint például az életfa mitologikus jelentésének kutatása áll a keresztény és zsidó kultúrában.
1993-ban négyszáz év után első magyarként kapta meg a Vatikán világi személyeknek adományozható legmagasabb kitüntetését, a Pro ecclesia et pontifice pápai aranykeresztet. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át, 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1997-ben Magyar Örökség kitüntető címet, 2003-ban Stephanus-díjat, 2004-ben a Szent Adalbert-díj nagyérmét, 2010-ben Prima-díjat, 2013-ban Budapest díszpolgára címet kapott. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia életműdíjjal jutalmazta.

 

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta:

BATA JÁNOS író, költő, műfordító, az MMA köztestületi tagja, az Aracs című folyóirat főszerkesztője a délvidéki magyarság identitásának és kultúrájának megőrzését szolgáló példaértékű tevékenysége elismeréseként;

DOBOZY BORBÁLA Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára Johann Sebastian Bach életművének feltárását és szerzeményeinek népszerűsítését szolgáló, nemzetközileg is elismert művészi pályafutása elismeréseként;

LŐRINCZ GYÖRGY író, az MMA köztestületi tagja, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnöke az erdélyi magyarság sorskérdéseit megjelenítő regényeket, novellákat, riportokat és elbeszéléseket magába foglaló, kiemelkedő prózaírói életműve elismeréseként.

Művészeti díjak
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda.

Magyarország Kiváló Művésze díjat kapott:
BODOLAY GÉZA Jászai Mari-díjas színházi rendező, érdemes művész, az MMA köztestületi tagja;
NEMCSÁK KÁROLY Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az MMA köztestületi tagja;

SZEMADÁM GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészeti író, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott:
BUGLYA SÁNDOR Balázs Béla- és Csokonai Vitéz Mihály-díjas filmrendező, producer, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
KATONA SZABÓ ERZSÉBET Ferenczy Noémi-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
KOKAS KATALIN Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, az MMA köztestületi tagja;
P. BENKŐ ILONA Munkácsy Mihály-díjas iparművész, keramikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
SZLÁVIK ISTVÁN Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező, az MMA köztestületi tagja;
VINCZE BALÁZS Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, az MMA köztestületi tagja.


Herczeg Ferenc szellemi és irodalmi örökségét méltóképpen képviselő kiemelkedő fikciós vagy dokumentarista jellegű történeti irodalmi – történetírói, történelmi regény vagy történelmi dráma írói – teljesítménye elismeréseként Herczeg Ferenc-díjban részesíti:
ORBÁN JÁNOS DÉNES költőt, írót, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia elnökét, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesíti:
BATA JÁNOS költőt, műfordítót, folyóirat-szerkesztőt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját.

Kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesíti:
HARAZDY MIKLÓS zongorakísérőt, korrepetitort, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját.

Kiemelkedő írói életművének elismeréseként Márai Sándor-díjban részesíti:
NAGY ZOLTÁN MIHÁLY írót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját.
    
Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesíti:
BUDAHÁZI TIBOR festőművészt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagját.