Fotó: Nyirő Simon
Lélekmentés Délvidékről
Kulturális és egzisztenciális önvédelem
Folytatódott az Élőfolyóirat irodalmi sorozat a Pesti Vigadóban, november 10-én. Az MMA Irodalmi Tagozatának szervezésében ez alkalommal az Aracs című délvidéki közéleti folyóirat mutatkozott be.
Folytatódott az Élőfolyóirat irodalmi sorozat a Pesti Vigadóban, november 10-én. Az MMA Irodalmi Tagozatának szervezésében ez alkalommal az Aracs című délvidéki közéleti folyóirat mutatkozott be.
Első száma 2001. augusztus 20-án látott napvilágot. Az Aracs Alapítvány gondozásában megjelenő, igen gazdag tartalmú lap huszonötödik évfolyamánál tart, és mint a főszerkesztő, Bata János költő elmondta, az összmagyarság folyóiratának tekintik, és ennek szellemében a Délvidéken túl az anyaországból, más külhoni országokból, valamint az öt kontinensen szórványban élő magyar szerzőktől is várnak és kapnak kéziratokat.
„Ha folyóiratunk névadójára, a romjaiban is fenséges aracsi pusztatemplomra tekintünk, a történelmünk viharai által megszaggatott, darabokra tagolt délvidéki magyarságot látjuk magunk előtt. E romok számunkra azt üzenik, hogy bár a települést – közösségével együtt – a történelem elsodorta, de a templomot az isteni szándék örök mementóként megtartotta" – kezdte bevezetőjét Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője. Vári Fábián László
Elmélyült, jövőbe tekintő gondolkodásra vall, hogy alapítói az ezredforduló idején erről a pusztatemplomról nevezték el a közéleti folyóiratot. Tiszteletre méltó romok, amelyek őrzik a magyar múltat, ugyanakkor szimbolikusan szólnak a magyar kisebbség helyzetéről, azzal a tudattal és reménnyel, hogy a romokból élet támadhat.
Az alapítók célja a szétdarabolt magyarság kulturális-irodalmi szálainak összefogása és egybekötése volt – hangsúlyozta Vári Fábián László, és a lapszámokat fellapozva meggyőződhetünk arról, hogy ezt a szellemi irányvonalat azóta is következetesen és magas színvonalon képviseli.
Az esten Bata János főszerkesztő mellett részt vett Gubás Ágota újságíró, a lap olvasószerkesztője, aki férjével együtt annak idején a folyóirat megszületésénél bábáskodott. Az anyaországi szerzőket Mezey Katalin és Döbrentei Kornél akadémikus képviselte a színpadon. Elhangzottak Takaró Mihály versei is, aki személyesen nem tudott jelen lenni. Az irodalmi műveket Dőry Magdolna előadóművész tolmácsolta, Lucz Ilona zongoraművész pedig Kodály Zoltán és Bartók Béla zongorára írt szerzeményeivel színesítette, tette még hangulatosabbá az estet.
A nemzetben gondolkodó szerzők folyóirata az Aracs, hangsúlyozta a főszerkesztő, „és büszkén mondhatom, hogy a kortárs irodalom, képzőművészet, zeneművészet legjelesebb alkotói szerepelnek a lapban". Közülük többen a közönség soraiban foglaltak helyet.
Az irodalmi összeállításban először Mezey Katalin verseit adta elő Dőry Magdolna. A Csoóri Sándornak ajánlott, A legkedvesebb szavak című költemény mélyértelmű felütéssel kezdődik: „Miért okoznak egymásnak akkora fájdalmat az emberek, / hogy ne lehessen kibírni? / Miért okoznak egymásnak akkora fájdalmat az emberek / hogy megkeseredjenek szájukban a legkedvesebb szavak?" Majd azokkal szemben, akiknek szájában megkeserednek a legkedvesebb szavak – szerelem, édes hazám, Magyarország –, a hazához ragaszkodás mellett tesz hitet a mű.
Az önismerettel, a nehéz próbáknak kitett lelkiismerettel szembesít a Boldog című vers: „akinek nem rongyos a lelke, / de fényes, mint a nehéz selyem, / aki hiszi is, amit mondott, / akit nem zsarol félelem". Az embersorsot krisztusi távlatba állítja, amikor a stációk világát idéző művében a „gonosz magánytól" remegő ember azzal a kérdéssel-sóhajjal-imával fordul az ég felé: „Atyám, a végső pillanatban / kinyújtod-e értem a kezedet?"
Döbrentei Kornél súlyos veretű költeményei történelmi, mitológiai és metafizikus összefüggésben az ember kétkedésekkel, ugyanakkor reménnyel teli töprengéseiről szólnak. Ebből kaptunk ízelítőt a Szerelmetes versezet – Kérelem egy közös kápolnáért elhangzásával. „Álmomban gyakran látom a halált vendégül, / csábosan érzéki, s odaadóan megszépül, / majd epe-zöld formaruhát ölt és bekékül, / aztán csontsárga viaszbáb, kaszája pendül, / s ahogy learatni készen nyakamnak lendül, / feltűnése ismerős, aggaszt, / mert többmillió éves a maszk."
Végül a versben ószövetségi ítéletmondást idézően, de ősi magyar ritmust és dallamot követve felzeng az emberélet lehetséges szép harmóniája: „egymásba tapasztott a létünk, / a végső lényegig felérünk; / a fugákat kibéleli a harmónia, / nincs földi erő, mely képes lerombolnia, / végigbírjuk, együtt nem félünk. / Én el nem engedlek, / Isten által rádmértként magammal veretlek. / Szeretlek."
Mezey Katalin
Döbrentei Kornélt költői életének kezdeteiről faggatták. Általános iskolás korában tanórai feladatként verset faragott a nyárról, s bár még nem ismerte a rímeket, „fülhallásra írtam egy verset". Ezt több másik követte, és jutalmul Budapest körüli jutalomrepülést nyert egy diákpályázaton. „Nagyapám vitt ki a repülőtérre, és mondta nekem: maga nem félhet! Azóta is félek."
A költő És mégis című verse az Aracs előző számában jelent meg. Fájdalmas kiáltás, ugyanakkor a megmaradás himnusza. „A Kárpátok közt világtalan bolyong a végzet, / üvöltünk és idetalál, / és mégis… / Mégis maradj meg írmagul, / akkor is, midőn / békegalambok kloákáiból csöppenként fehérül rád az idő".
Takaró Mihály is az Aracs visszatérő szerzői közé tartozik, aki a folyóiratban megjelent verseiben az „Istent gyalázó, vérben áztatott huszadik század"-ról beszél, és hitet tesz amellett: „Barátom, választhatsz bárhol újat: / Nekünk nincs másik haza sehol."
Bata János felolvasta drámai hangú, 2007-ben írni kezdett, majd 2023-ban befejezett, nemzetsorssúlyú vallomását: „De mi nem megyünk sehova! Maradunk ott, ahol voltunk, ahol vagyunk, idestova tíz évtizede. Mert voltak, akik ezt akarták. Mert voltak, akik ezt így akarták. Maradunk a kirekesztettségben, mert Európa, a céda így akarja. Mert ezt akarják bódultságukban a festett cafkák, a nyegle szépfiúk, azok, akik olyan bátrak, hogy bátorságukban felgyújtják a szegedi dóm előtt a szalmabetlehemet, szétverik a Mária-szobor fejét, leköpik a Kossuth-szobrot és ledöntik a sírkereszteket."
2001-ben – idézte fel Gubás Ágota – nagy felhördülést váltott ki, amikor a címlapon a délvidéki magyarság folyóirataként jelent meg az Aracs. Reméli, hogy egyre többen nem vajdasági, hanem délvidéki magyarságról beszélnek.
Idézte az alapító felelős szerkesztő, Vajda Gábor irodalomtörténész néhány gondolatát. „Szabadkán és Zentán lenne megalapozható a vidékünkön élő magyarság kulturális és egzisztenciális önvédelme. Zártság, provincializmus és szeparatizmus nélkül." Ma is érvényes programnak tekinthető.
Az Aracs bemutatkozása Bata János És végül megnyugszom című versének elhangzásával ért véget, mondanivalójában hűen a lélekemelő esthez: „A Semmi: fölfoghatatlan, meghatározhatatlan, / megérthetetlen, kimondhatatlan és / elképzelhetetlen. / A Semmi Minden. A Semmi: / Isten."
Elmer István
