Bán Ferenc, Kalász Márton, Mécs Károly, Koltai Lajos és Varga Mátyás

Nemzet Művésze díjátadás

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2016-ban öt művésznek ítélte meg a díjat: Bán Ferenc építőművésznek; Kalász Márton költő, író, műfordítónak; Koltai Lajos operatőrnek; Mécs Károly színművésznek; Varga Imre szobrászművésznek. Az elismeréseket 2016. november 3-án adta át Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Fekete György MMA-elnök a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó dísztermében.
A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította.
A díjat a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója – november 5. – alkalmából adományozza. A díjat a köztestület elnöke és a miniszterelnök vagy az általuk kijelölt egy-egy személy adja át.
A díj odaítéléséről a 11 fő Kossuth-díjjal kitüntetett művész alkotta Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, amelynek elnöke a köztestület elnöke (amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy). A bizottság két tagját a kultúráért felelős miniszter, nyolc tagját a bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre.
A díj az alábbi művészeti területeken adományozható: színházművészet, irodalom, zeneművészet, képzőművészet, filmművészet, építőművészet, táncművészet, iparművészet, fotóművészet, népművészet, valamint cirkuszművészet. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható.
A Nemzet Művésze címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti. Törvény alapján a díj az első két alkalommal (2014-ben és 2015-ben) a fent hivatkozott művészeti területeken törvényben meghatározott keretszámok szerint adományozható; a 2015. évi adományozást követően a köztestület elnöksége jogosult dönteni arról, hogy megüresedett díjazotti helyen a díj mely művészeti területen adományozható, szem előtt tartva, hogy az egyes művészeti területeken a Nemzet Művésze címet viselők száma lehetőleg ne legyen kevesebb egy főnél.
A díjazott az adományozásról okiratot kap, jogosult a Nemzet Művésze cím viselésére, és az adományozást követő hónap első napjától életjáradékban részesül. Az életjáradék havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a huszonháromszorosa.
A Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze címek valamelyikének viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze díj elnyerését, s az együttes címhasználatot; többes díjazottság esetében a Nemzet Művésze elismerésben részesült művésznek választania kell, hogy melyik díja alapján kéri életjáradék folyósítását.
A díjat 2014 júliusában ítélte oda első alkalommal a díj bizottsága; mivel nincs Kossuth-díjas cirkuszművészünk, 69 főnek adományozott díjat. A díjjal járó havi életjáradék összege a 2014. évben díjazottak esetében – a 2013. évi minimálnyugdíj összeg (28.500 Ft) alapján – 655.500 Ft, mely jelenleg is változatlan.
A díj odaítéléséről a 11 Kossuth-díjjal kitüntetett művész alkotta Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, amelynek elnöke az MMA elnöke, amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy. A Bizottság két tagját a kultúráért felelős miniszter, nyolc tagját a Bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre.

A 2015. július 1. és 2016. június 30. közötti időszakban a Nemzet Művészei közül elhunyt Bachman Zoltán építőművész, Csete György építőművész, Deim Pál festőművész, Juhász Ferenc költő, Sinkó László színművész. Helyükre lépve idén öten kaphatták meg a művészeti ágak alapján kvóták szerint kiosztható Nemzet Művésze díjat. A jelölés határideje 2016. június 30-a, így Csoóri Sándor költő helyére az idei évben nem történhetett jelölés. (Kossuth-díjas cirkuszművészünk továbbra sincsen, ezért az ebben a kategóriában kiosztható egy hely továbbra is betöltetlen marad.)
A díjat létrehozó kormányrendelet szerint a „kvótarendszer" 2017-ig lesz érvényben, ezután a létszámkeret 70 főig már művészeti ágaktól függetlenül, bármely művészeti területről feltölthető.

A díjbizottság összetétele és a Nemzet Művészeinek teljes névsora a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága által üzemeltetett nemzetmuvesze.hu honlapon tekinthető meg.

A Nemzet Művésze díj Bizottság a fentieket figyelembe véve 2016-ban öt művésznek ítélte meg a Nemzet Művésze díjat:

Bán Ferenc építőművész – Építőművészet díjkategóriában
A kortárs építészeti kánon részeként értelmezhető, plasztikus formavilágot megjelenítő, progresszív szellemű életmű, és építész-generációkat kiművelő oktatói pályafutása elismeréseként és nagyrabecsüléseként.
Kalász Márton költő, író, műfordító – Irodalom díjkategóriában
A kortárs magyar irodalom történetét gyarapító költői életműve elismeréseként, és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként.
Koltai Lajos operatőr – Filmművészet díjkategóriában
A magyar filmművészet nemzetközi megbecsülése terén nyújtott, kiemelkedően gazdag operatőri életműve elismeréséért.
Mécs Károly színművész – Színházművészet díjkategóriában
A magyar és világirodalom klasszikus szerepeinek értékteremtő megformálásáért, a filmművészet terén nyújtott feledhetetlen alakításainak megbecsüléseként.
Varga Imre szobrászművész – Képzőművészet díjkategóriában
A kortárs magyar szobrászművészet iskolateremtő megújítása, a klasszicista-realista eszményt megújító monumentális szoborkompozíciói kultúrtörténeti jelentőségének elismeréseként.

A díjakat 2016. november 3-án, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó Dísztermében adta át Fekete György és Balog Zoltán. Prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének köszöntője után az ünnepségen Balog Zoltán miniszter mondott beszédet. A Nemzet Művészei a laudációk után vették át az elismerést. (Varga Imre nevében fia vette át a díjat.) Az átadón a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, Horti Lilla énekes közreműködött, akit Virág Emese zongorán kísért.