Oláh János (1942–2016)

Oláh János-emlékest

Immár ötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Napló szerkesztősége a 2016 júliusában elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezető emlékét felidéző estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az est során három kiadó adta át Az év legsikeresebb szerzője-díjat, köszöntötték a 30 éves Széphalom Könyvműhelyt, valamint kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit. A járványhelyzetre tekintettel a program közönség nélkül, zárt ajtók mögött zajlott, amelynek felvételét 2020. november 24-én – Oláh János születésnapján – 18 órakor tette közzé a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornáján és a Magyar Napló Kiadó Facebook-oldalán.
Az est nyitányaként Mezey Katalin Kossuth-díjas író beszélt a Széphalom Könyvműhely elmúlt harminc évéről, amelyet röviden így foglalt össze: „Harminc év, hétszáz könyv, kilencszáz program." Három új kötetet is bemutattak az esten, amelyek Oláh János életművét dolgozzák fel. Dr. Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője beszélt „A sodrás délideje" című kötetről, amely az MMA néhai tagjáról, Oláh Jánosról szervezett életmű-konferencián elhangzott tanulmányok szerkesztett változatát tartalmazza. Ezt követően Bíró Gergely Bertha Bulcsu-díjas író, szerkesztő olvasta fel Stamler Ábel szerkesztő üzenetét Vess számot avval, ami megmaradt címmel megjelenő interjúkötetről, amelyben „Az első interjú 1969-ből, az időrendben utolsó pedig 2016-ból, Oláh János halálának évéből származik", valamint Az idő csapdája című esszékötetről, amely öt tematikus részbe rendezve mutatja be Oláh János esszéírói munkásságát. Még Oláh János indította el Az év legsikeresebb szerzője díjat, amelyet az esten a Széphalom Könyvműhely, az Orpheusz Kiadó és a Magyar Napló Kiadó vezetői adtak át. A díjat azok a szerzők kapják, akiknek a könyveit a legnagyobb példányszámban vásárolták meg az elmúlt év során, és akik maguk is sokat tettek kötetük népszerűsítéséért. A korábbi években a díjat elnyerte már többek között Csender Levente, Farkas Wellmann Endre, Jókai Anna, Nagy Zsuka, Szakály Sándor, Szakolczay Lajos, Szalay Károly, Ughy Szabina. 2020-ban a Magyar Napló Kiadó Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör; a Széphalom Könyvműhely Lányi Gusztáv Fenntartható? Fejlődés? Pszichológiai elemzés a Balatonról; az Orpheusz Kiadó pedig Döme Barbara Nők a cekkerben. Történetek Skizofréniából című kötetét díjazta az elismeréssel.
Az Oláh János nevét viselő szerkesztői ösztöndíjról Szentmártoni János író, költő beszélt a kuratórium nevében.Az Oláh János-ösztöndíjra 2020-ban 42 pályázat érkezett és nyolc szerkesztő két évre, négyen pedig egy-egy évre kapták meg az Emmi által biztosított havi bruttó 200 ezer forinttal járó támogatást.
Az est során Lázár Balázs költő, színművész olvasott fel Mezey Katalin és Oláh János verseiből. A HangHordozók – Énekmondók versenyének idei különdíjasa, Németh Viktor pedig Mezey Katalin és Oláh János egy-egy megzenésített versét adta elő. Az estről videó is készült, amely az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/mYlFUk78u_Y
2020. november 25.  |  emlékest mezey katalin ösztöndíj oláh jános