Rátóti Zoltán lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektora

Áder János köztársasági elnök 2022. január 31-én a Sándor-palotában a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorává nevezte ki Rátóti Zoltánt. A Jászai Mari-díjas színművész kinevezését mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szenátusa, mind a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma támogatta. Rátóti Zoltán színész, rendező, érdemes és kiváló művész jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának, illetve a Nemzeti Színháznak is tagja, emellett az SZFE-n Szarvas József, a prózai színész osztály vezetőjének segítője.
Rátóti Zoltán kinevezésekor hangsúlyozta, hogy az egyetemen nincs szükség irányított világnézeti nevelésre a szakmai oktatás mellett, inkább példamutatásra kell törekedni, aminek nevelő hatása lehet. "Végeredményben pedig a diákok akarjanak példaképekké válni, mint saját korában Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc vagy Ruttkai Éva volt" mondta. Kifejtette, Szarvas Józseffel vállaltan hangoztatják, hogy Horvai István és Kapás Dezső szellemi hagyatékát igyekszenek tovább vinni, ami figyelmet és bizalmat jelent. "Erre lehet felépíteni az egyetem szellemiségét. Ne feledjük, itt személyes, személyre szabott oktatás folyik, annyi tanár jut egy-egy diákra. Az oktatók pedig aktív, sikeres művészek". A korábbi rektorok közül Huszti Pétert emelte ki, azt mondta, számára az ő rektorsága volt olyan időszak 1994 és 2001 között, amikor kiszélesedtek a külföldi egyetemekkel történő együttműködések. A falakon kívül is érezhető pezsgés jellemezte az egyetemet.
Arról is beszélt, hogy az egyetemen egyenrangúak lesznek a szakok, ezért a színházi és a filmes képzést saját rektorhelyettesek felügyelik. A rektornak az irányokat kell meghatároznia, a szervezőelvet képviselni.
2022. február 1.  |  rátóti zoltán