Hittel és hűséggel
Két akadémikus vehette át a Sinkovits Imre emlékére alapított elismerést
Immár hetedik alkalommal adták át a „Hit és Hűség – Sinkovits Imre emlékezete" díjat 2025. november 9-én a Magyar Színházban. A kitüntetést 2019-ben Sinkovits-Vitay András színész-rendező alapította édesapja, Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze tiszteletére és emlékére. Az idei díjazottak: Petrás Mária és Harangozó Imre.

A „Hit és Hűség – Sinkovits Imre emlékezete" elismerést minden évben azok a magyarországi és külhoni magyar személyiségek kapják, akik kiemelkedő munkásságukkal a legtöbbet tették a magyar nyelv és kultúra megőrzéséért, illetve akik a Sinkovits Imre (1928–2001) által képviselt értékeket, szellemiséget és gondolkodásmódot továbbviszik. Az ünnep házigazdája, Sinkovits-Vitay András elmondta: a díjazottak – édesapjához hasonlóan – hűségesen és fáradhatatlanul küzdenek a magyar nyelvi és erkölcsi örökség fennmaradásáért, továbbadásáért.
Ünnepi beszédében Nagy Viktor, a Magyar Színház igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetője megerősítette: Sinkovits Imre példát mutatott minden színházi embernek hazaszeretetből, tehetségből, magyarságból, szakmai alázatból és a szakma iránti tiszteletből. A nemzet napszámosa volt a szó legcsodálatosabb értelmében.
Az ünnepi esten megemlékeztek Dráfi Mátyás, felvidéki Kossuth-díjas színművész életműve előtt, aki hét évvel ezelőtt, Boráros Imrével együtt elsőként vehette át a „Hit és Hűség Sinkovits Imre emlékezete" díjat.
Idei díjazottak:
Petrás Mária Kossuth-díjas és Prima Primissima díjas népdalénekes, keramikusművész, az MMA rendes tagja, a moldvai csángó hagyományok hiteles tolmácsolója, aki énekével és alkotásaival a magyar népi kultúra élő örökségét őrzi és gazdagítja.
Harangozó Imre tanító, római katolikus hittanár, néprajzkutató, és a Magyar Néprajzi Társaság Sebestyén Gyula-emlékérmének kitüntetettje, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke, az MMA levelező tagja, aki évtizedek óta dolgozik a magyar néphagyomány és vallási kultúra megőrzéséért.
A „Hit és Hűség – Sinkovits Imre emlékezete" díj eddigi adományozottjai:
2019
Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja
Dráfi Mátyás Kossuth- és Jászai Mari-díjas szlovákiai magyar színész, színigazgató, érdemes művész
2020
Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, tanár, érdemes és kiváló művész
Farkas Árpád Kossuth-díjas erdélyi magyar író, költő, műfordító
2021
Kocsis István József Attila-díjas író, drámaíró, érdemes művész
Kucsera Tamás Gergely filozófus, szociológus, közgazdász egyetemi tanár
2022
Döbrentei Kornél Kossuth- és József Attila-díjas író, költő
Paor Lilla előadóművész, producer, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntettje
2023
Tari István József Attila-díjas, Balassi Bálint emlékkardos költő, író, műfordító, képzőművész
Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád művészházaspár
2024
Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze
Hajdu Imre író és újságíró
2025
Petrás Mária Kossuth-díjas népdalénekes, keramikusművész
Harangozó Imre tanár, Erdélyi Zsuzsanna-díjas néprajzkutató
Az elismerés alapító okiratban megfogalmazott értékeit Sinkovits Imre és Gombos Katalin mellett immár az öröklétben képviseli Dráfi Mátyás (1942–2025) Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, színigazgató, érdemes művész, valamint Farkas Árpád (1944–2021) Kossuth-díjas író, költő, műfordító.

Fotó: Cserép Anikó