A gyertyák csonkig égnek (Parázs)

Színházi esték a Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia még 2014-ben indította el Szó • Szín • Játék elnevezésű színpadi sorozatát a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán. Az előadások sora Ács Margit író, az MMA rendes tagjának kezdeményezésére indult el Nagy Zoltán Mihály író, az MMA rendes tagjának A sátán fattya című regényéből készült színpadi adaptáció ősbemutatójával. Azóta a programsorozat több bemutatót (dalestek, költői előadóestek, kamaradarabok) is megért, 2019-ben pedig Oberfrank Pál színművész, rendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának művészeti vezetésével megújult a koncepció: a sorozat időről időre elhozza a Pesti Vigadóba azokat az új és kuriózum darabokat, melyeket Budapesten sehol máshol nem láthat a közönség, hiszen a vidéken és a határainkon túl működő színházi társulatok előadásaival színesítjük a teátrumi estéket.

A Pesti Vigadó ettől az évtől elindítja színházi bérletét is, a 2020. I. félévi bérlet három előadásra szól:

2020. január 21. (kedd) 19:30

MÁRAI SÁNDOR: A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK (PARÁZS)

Márai ezen klasszikusa nemzetközileg is jegyzett remekmű, a Soproni Petőfi Színház pedig a leghitelesebb, legeredetibb színpadi változatot vette alapul, hiszen maga a szerző készítette el a színpadi adaptációt. A Pesti Vigadóban két remek színművész (Szilágyi Tibor és Szélyes Ferenc) főszereplésével látható a darab, amely története egy éjszakába sűríti az emberi érzések megfejthetetlen titkait a múlt tükrében. Fordulatosan, izgalmasan.

2020. április 27. (hétfő) 19:30

PÁSKÁNDI GÉZA: VENDÉGSÉG

Az Egri Gárdonyi Géza Színház egy mindenkor aktuális témával szerepel a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon. Páskándi Géza, 1995-ben elhunyt „kortárs" drámaírónk rendkívül aktuális, 1971-ben született filozofikus történelmi drámája a Vendégség, mely Dávid Ferenc (Kelemen Csaba) unitárius püspök 1578-ban történt elveszejtéséről, a besúgás fondorlatos természetrajzáról szól.

2020. május 20. (szerda) 19:30

SZAKONYI KÁROLY: KÉT NŐ

A Szolnoki Szigligeti Színház darabját rendező Málnay Levente szerint „A darab műfaji megjelölése: lírai groteszk. És valóban! Két magányos, csinos, középkorú nő a buszon a tömegben szatyrával és kabátgombjával összegabalyodik. Így ismerkednek meg. A komikus helyzet során nemcsak megismerkednek, hanem összebarátkoznak, de az ismerkedésből bonyodalmak is támadnak! Szakonyi Károly igazi mikrorealista és a hölgyek jó ismerője, az egyszerű, mindennapi, emberi élet rezdüléseit, gondját, bánatát mesteri módon, szellemes könnyedséggel, néha kicsit érzelmesen, de igazi együttérzéssel jeleníti meg."

A bérletes előadások mellett tavasszal még két színpadi produkció lesz látható-hallható a Magyar Művészeti Akadémia Szó • Szín • Játék sorozatában.

2020. február 3. (hétfő) 19:30

„… én láttam a világot" – CSOÓRI SÁNDOR-EMLÉKEST
Csoóri Sándor versei szülőföldről, szerelemről és közéleti felelősségvállalásról.
Rendező-szerkesztő: Rátóti Zoltán

2020. március 24. (kedd) 19:30

CSURKA ISTVÁN: DEFICIT
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása.
Rendező: Szilágyi Tibor

Jegyinformáció a Pesti Vigadó honlapján, itt található.
2020. január 6.  |  rátóti zoltán oberfrank pál szó-szín-játék