Mészöly Miklóssal

Ács Margit bemutatkozó estje Kassán

A Kassa Óvárosában, Löffler Béla szobrászművész egykori villájában működő Rovás Akadémia – tagjai öndefiníciója szerint „a művészek szabad egyesülete" – rendszeresen meghívja a Magyar Művészeti Akadémia tagjait egy-egy bemutatkozó estre. Ács Margit író volt az egyesület vendége február 23-án. 
A szép számú közönség körében az est védnökségét vállaló Szesztay Ádám, a nemrég kinevezett magyar főkonzul is jelen volt, s részt vett az író előadását követő élénk beszélgetésben is.
Ács Margit először egy novellájával adott ízelítőt írói munkájából, s egy rövid életrajz után a múlt század hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes éveinek irodalmi közéletéről, az egyes írócsoportok egymáshoz való viszonyáról, majd a rendszerváltozást követő változásokról beszélt saját fotóalbumaiból kiemelt fényképek tanúságtétele mellett. A képek vetítése közben a részben kiadói lektorként majd folyóirat-szerkesztőként, részben pedig baráti köreiben megismert jeles írók arcélét vázolta fel. Leírta az irodalmi közélet folyamatait, megmutatva, hogy a nyolcvanas években még személyes kapcsolatot tartottak a többféle szemléleti irányt követő, de egyaránt ellenzéki írótársadalom egyes csoportjai, s e termékeny együttműködést számolta fel a kilencvenes években kialakult politikai ellenségeskedés. A kétezres években viszont beérett a határon innen és túl élő írók természetes összetartozása, a megszaporodott találkozásokat szemléltették a fotók. A voltaképpen irodalomtörténeti jellegű ismertetésnek sajátos keretet adott a számos személyes emlék, az írókat emberként megjelenítő hangvétel, a sok amatőr fényképfelvétel.
Hamburgi csoportkép
2015. március 29.  |  ács margit