Ahonnan elindultam... Gál Sándor portré

Gál Sándor József Attila-díjas költő, író. Munkássága meglehetősen szerteágazó: egy híján félszáz önálló és éppen egy tucat egybegyűjtött kötet, amit maga mögött tudhat. Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől máig teret adott nemcsak minden műnemnek, a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. Tevékeny és termékeny élet, gazdag és terjedelmes életmű: egyes monográfiák, kézikönyvek szerint a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé tartozik. Indulása – talán mert nem esett egybe a később „nyolcak" néven jegyzett nemzedéktársak bemutatkozásával, a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájának 1958-as megjelenésével – társtalanná tette, kívül esett a nemzedéki csoportosulásokon éppúgy, mint közös alkotói műhelyeken. Rögtön a pályakezdő verseskötete, az Arc nélküli szobrok nyitó ciklusa s verse „a megérkezés himnuszá”-t zengte, mint aki mindjárt rátalált a neki kijelölt útra. Irodalmi, anyanyelvi és közéleti-kulturális szerveződésekben is tevékenykedett. 1997-től a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke. 1998 és 2003 közt az Anyanyelvi Konferencia társelnöke. A CSEMADOK Kassa-vidéki Választmányának elnöke (1994-2006), 2006-tól örökös tiszteletbeli elnöke.
pealkiri
Ahonnan elindultam... Gál Sándor portré
közzététel
2014.01.07
copyright
Creative Commons
készítette
A portréfilmet T. Nagy Imre rendezte.
lühikirjeldus
Gál Sándor költő, író portréja.
katalógusszám
-
võtmesõnad
-
AADRESS
http://www.mma-tv.hu/et/kategoriak/-/video/1694445/ahonnan-elindultam-gal-sandor-portre;jsessionid=FB98545B43C38F8CA161F6B82CC5918B