53 magyar film - Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr - vendég: Barabás Klára és Pörös Géza

Felvételünkön Pörös Géza filmtörténész az 53 magyar film Egyén és hatalom sorozatához mond bevezetőt, melyben a huszadik század kelet-európai diktatúráinak, az alávetettség élményének filmes reflexióiról beszél, a lengyel és a magyar film korabeli helyzetét és fogadtatását ismerteti. 
Barabás Klára filmtörténész Fábri Zoltánnal kapcsolatban kiemeli, igen koherens, összefüggő életművet hozott létre, s majdnem minden filmjének központi gondolata „az etikus élet” – a kérdés, hogyan maradhatunk etikusak akár nehéz körülmények között is. Fábri munkásságát az irodalmi adaptációk határozták meg, hősei a hatalommal szembekerülő, egyszerű kisemberek. Pályáját harmadik filmje, a Körhinta indította el, melynek köszönhetően a hazai közönség és a szakma szemében is elismertté vált. Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, a francia film későbbi nagymestere, az akkor még kritikusként tevékenykedő Truffaut is méltatta. Az 1956 nyarán forgatott, ám a fasizmus idején játszódó film valójában egy koncepciós per története, mely leginkább a totalitárius rendszerekre és Rákosi Magyarországára rímel. 
 ***
Melyek a huszadik század legmaradandóbb, legemlékezetesebb magyar nagyjátékfilmjei? Sára Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja erre a kérdésre kereste a választ, amikor megszavaztatta a Film- és Fotóművészeti Tagozatot a számukra legértékesebb filmekről. Az 53 filmet nyolc tematikus blokkba sorolták, amelyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház 2012. novemberétől filmklubban vetít hétfő esténként. Bővebben...
cím
53 magyar film - Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr - vendég: Barabás Klára és Pörös Géza
közzététel
2013.03.12
copyright
Creative Commons
készítette
MMA, 2013 – Hingyi Gábor, Lichter Péter
rövid leírás
Felvételünkön Pörös Géza filmtörténész az 53 magyar film Egyén és hatalom sorozatához mond bevezetőt, míg Barabás Klára Fábri klasszikusának filmtörténeti kontextusáról beszél.
katalógusszám
-
kulcsszavak
-
URL
http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/53-magyar-film-barabas-klara-bevezetoje-a-hannibal-tanar-ur-cimu-filmhez;jsessionid=D02A2BCCB25BC0C0DAEC5BB8789F6617