53 magyar film - Szőts István: Kövek, várak, emberek, Hallstatti ballada - Pintér Judit bevezetője

Szőts István egyik nagyszabású, Bölcsőtől a koporsóig című filmtervében a magyar népéletet és hagyományokat szerette volna megörökíteni. Volt egy másik néprajzi vonatkozású filmterve is, Bartók Béla erdélyi népdalgyűjtési útját, ezt a korszakot szerette volna filmre venni, részben azzal a szándékkal, hogy a magyar-román megbékélést is elősegítse. Az ötvenes években azonban csak a Hollókő egy napját bemutató, ma már néprajzi dokumentumértékű rövidfilmnek az elkészítésére kapott lehetőséget. Ebbe a harminc percbe azonban az egész magyar történelmet bele tudta sűríteni, nem csupán egy falu népszokásai jelennek meg benne, de az emberi élet állomásai, a születéstől a halálig. Pintér Judit filmtörténész bevezetője. 
* * *
Melyek a huszadik század legmaradandóbb, legemlékezetesebb magyar nagyjátékfilmjei? Sára Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja erre a kérdésre kereste a választ, amikor megszavaztatta a Film- és Fotóművészeti Tagozatot a számukra legértékesebb filmekről. Az 53 filmet nyolc tematikus blokkba sorolták, amelyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház 2012. novemberétől filmklubban vetít hétfő esténként. Bővebben...
cím
53 magyar film - Szőts István: Kövek, várak, emberek, Hallstatti ballada - Pintér Judit bevezetője
közzététel
2012.11.19
copyright
Creative Commons
készítette
MMA, 2012 – Hingyi Gábor, Németh Lóránt, Tóth Klára
rövid leírás
Szőts István egyik nagyszabású, Bölcsőtől a koporsóig című filmtervében a magyar népéletet és hagyományokat szerette volna megörökíteni. Az ötvenes években azonban csak ennek a Hollókő egy napját bemutató, ma már néprajzi dokumentumértékű rövidfilmnek az elkészítésére kapott lehetőséget. Pintér Judit bevezetője.
katalógusszám
-
kulcsszavak
-
URL
http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/53-magyar-film-kovek-varak-emberek-hallstatti-ballada-pinter-judit-bevezetoje;jsessionid=048B790553CAD75B379993411E2381DD