Az Erkel Színház felújítása – Zoboki Gábor

Az 1911-ben megnyitott Erkel Színház Magyarország legnagyobb színházépülete. Története egybeforrt a hazai operajátszás fénykorával. A 2007-ben több mint öt évre bezárt, bizonytalan sorsú színház felújítására kiírt közbeszerzési eljárást a Laki Épületszobrász Zrt. és a Zoboki–Demeter és Társai Építésziroda közös pályázata nyerte el (vezető tervezők: Silvester Csaba, Turi Zoltán, valamint Zoboki Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja), melynek nyomán 2013. január 1-jén kaptak megbízást. A kevesebb mint száznapos, teljes körű rekonstrukció 2013. szeptember végére utolsó szakaszába ért, november 7-én hivatalosan is átadták.
 
Felvételünkön Zoboki Gábor Prima Primissima díjas építész, a projekt vezető tervezője mutatja be az elkészült épületet és annak történetét.
 
Az átalakítások jelentős része az előcsarnokban, továbbá a színfalak mögött történt. Megújultak és növekedtek a szólista és csoportos öltözők, a szociális terek. Jelentős technológiai korszerűsítés történt a színpad műszaki berendezésében, az épület gépészeti rendszereinek jókora része megújult. A közönség egy új arculatú auditóriumba léphet be, melynek építése során a szakemberek arra törekedtek, hogy a jó akusztikai adottságok ne változzanak. Komoly komfortot növelő tényező, hogy a nézőtér korszerű szellőzőrendszert kapott. A férőhelyek száma az eredeti 3200-ról 1970-re csökkent, a színház azonban még ma is tartja a legtöbb nézőt befogadó hazai színházépület rangját.
 
cím
Az Erkel Színház felújítása – Zoboki Gábor
közzététel
2014.02.21
copyright
Creative Commons
készítette
Borbás Tamás, Hingyi Gábor,
rövid leírás
"Kell egy hely, ahol közvetlenebbül szólítjuk meg a zenés műfaj rajongóit" – Zoboki Gábor Prima Primissima díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az Erkel Színház rekonstrukciójának vezető tervezője mutatja be az elkészült épületet, annak vadregényes történetét, „népoperai” funkcióját.
katalógusszám
-
kulcsszavak
opera, erkel színház
URL
http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/az-erkel-szinhaz-felujitasa-beszelgetes-zoboki-gaborral;jsessionid=38B737CE9FADBA29B432CCC0EF17A133