Bukta Imre akadémiai székfoglaló előadását Mélyszántás címmel tartotta. A húsz évig Szentendrén élő képzőművész elmondta, hogy témái és motívumai mind-mind szülőfalujához, Mezőszemeréhez kötik, amelyből vizuálisan is táplálkozik. „Azon kívül, hogy ott alkotok és a felsőoktatásban tanítok, élem a falusi ember mindennapi életét, jószágaim vannak, szántok, vetek, aratok, ha tehetem, munkát adok roma és magyar embereknek, önkormányzati képviselő vagyok, tevékenyen részt vállalok a falu szebbé tételében, és az egyre gyarapodó szegény réteg életfeltételeinek a jobbításában" – hangsúlyozta Bukta Imre.
Székfoglaló előadásának első részében a képzőművész főképpen szülőfalujáról beszélt. A faluról véleménye szerint a legtöbbünkben kettős kép alakult ki: egyfelől romantikus kép alakult ki, másfelől pedig a mély szegénység, a rettegő időseket és az etnikai feszültséget juttatja az ember eszébe.

„Aki ebben a világban él, ebben mozog, az tudja csak, hogy nem is idilli, de nem is ijesztő a kép, viszont állandó mozgásával eléggé bonyolult a mai falusi társadalom. Évszázadokon át a föld jelentette a természettel való együttélést, a parasztember spirituális kapcsolatát a tájjal, a termőfölddel. Ez a kapcsolat szűnt meg a kommunizmusban, gyakorlatilag eltűnt a parasztság, mezőgazdasági munkásokká lettek minősítve. A rendszerváltáskor sem sikerült visszaadni a föld becsületét."
Bukta Imre hangsúlyozta, hogy szülőfalujára egyre inkább a szegénység-kép a jellemző, és a legnagyobb erőfeszítésekkel sem tudja – önkormányzati képviselőként sem – a helyzetet jobb irányba fordítani. A faluban, ahogyan fogalmazott: „soha nem látott életszínvonalbeli különbségekből fakadó vizuális tarkaság lett úrrá".  Beszélt arról is, hogy a változások a falu vizualitását is meglehetősen átalakították. A hosszú ideig belső törvények mentén létrejött falusi társadalom a múlt század második felében megbomlott, átalakultak a porták, megszűnt az állattartás, a földművelés és a háztáji gazdálkodás ma már egyáltalán nem létezik. „Nekem, mint művésznek a mai falu, a benne élő emberek egymáshoz, a faluhoz való viszonya jelent örök témát. Úgy igyekszem műveimen keresztül bemutatni a falut, a vidéki Magyarországot, ahogyan van: reálisan, ám egyben költőien. A falusi ember iránt érzett felelősséggel. Szeretettel."
A képzőművész előadásának második részében összesen hetven műve segítségével, időrendi sorrendben negyvenéves munkásságát mutatta be. Bukta Imre művészetének kezdete a hetvenes évek első felére tehető, ekkor alakult ki benne „a lázadó fiatalság hevületével a művészet iránt érzett elkötelezettsége", és a falu iránt érzett vonzódása. A művész beszámolt arról is, hogy alapos rajzi és festészeti tanulmányok után fedezte fel magának a falu szélén fekvő elsorvadt, ám mindenféle mezőgazdasági eszközökkel telehordott termelőszövetkezetet. A művész azt tűzte ki célul, hogy a számára izgalmas terepet egy újfajta ábrázolással mutassa be, olyan motívumokat felfedezve, amiket mások addig még nem használtak. Mindeközben olyan műfajokat vont be kifejező eszközeibe, mint a fotó, a videó, az installáció.
Bukta Imre művészeti közéletben való részvétele a Fiatal Képzőművészek Stúdió-beli tagságával, elsőként egy önálló kiállítással, Budapesten kezdődött 1978-ban. Ezen a tárlaton mutatta be a fiktív mezőgazdasági gépszobrokat és a vonalkás tájképeit. A kiállítás meghozta számára azt a sikert, ami az autodidakta létből a profi művészeti közéletbe emelte. Első kiállítása után két évre a fiatalok párizsi biennáléján vehetett részt a szobrászművész Samu Gézával. 1987-ben Budapesten, majd egy évvel később a Velencei Biennálén mutatta be munkáit. „Szerteágazó médiumok alkalmazásával, ám megőrizve a vidéki témát, a vidéki motívumokat, munkásságom folyamatosnak mondható. Számos olyan nemzetközi kiállításon szerepeltem, amik által a nemzetközi művészeti térben is ismertté váltak munkáim. Művészeti tevékenységemet 2007-ben a debreceni MODEM-ben, majd 2012-ben a Műcsarnokban önálló kiállítás koronázta meg. Munkáimmal, falusi létemmel, hazaszeretetemmel példát szeretnék mutatni. Példát arra, hogy lehet a magyar vidék peremén élni és alkotni, és egyben jelen lenni a művészeti, kulturális térben" – zárta előadását a Mezőszemerén alkotó művész.