– A marhabőrből és csontból készített ékszerektől a sámándobon át az egyedi, absztrakt mintájú bőrkötéses könyvekig és kortárs képzőművészeti alkotásokig – rendkívül színes a kiállítás anyaga. Nem egy hagyományos bőrműves bemutatón járunk?
 
– Vállalom; ez a tárlat nem kizárólag a bőrművesség iparművészeti felhasználásával foglalkozik. Több mint 57 éve dolgozom bőrrel – a kiállítás az ez idő alatt bejárt, tudatos önfejlesztő út eredménye. Van itt olyan tárgyi együttes, amit 1976-ban készítettem, de van olyan is, amit a múlt héten fejeztem be, sőt, az egyik műtárgyat a kiállítás-megnyitó előtti napon fogom csak elhozni a műhelyből. A bejárt út során egyre többet tudtam meg magáról a bőrről, amit nem csak az iparművészeti, de a képzőművészeti alkotásokhoz is különlegesen mély, sokrétű alapanyagnak tartok.

– A kiállítás címe is ez: „Az anyagtól a műalkotásig". Ezzel is a bőrre, annak jelentőségére hívja fel a figyelmet?
 
– Fontos ezt szem előtt tartani, hiszen az emberiség hamarabb használta fel a bőrt, mint a fémeket, a kerámiát vagy a szövést. Gondoljunk csak bele, mennyire ősi kapcsolatunk van ezzel az anyaggal! Mindig is természetes volt, hogy az elejtett állatok bőréből és csontjaiból az emberek ruhadarabokat, különböző eszközöket, fegyvereket, díszeket és más használati tárgyakat készítettek. És ahogy a törzsi vadász hálát adott az állat szellemének a húsért, amivel a család táplálkozhatott, úgy köszönte meg a bőrt is, ami védelmet adott a hidegtől. A XXI. századi embernek talán furcsa gondolat ez, de én a mai napig átérzem a szentségét annak, hogy egy élőlény az életét adta azért, hogy dolgozhassak a bőréből.

 
– Úgy látja, hogy napjainkban az emberek eltávolodnak ettől az anyagtól?
 
– Senki sem vonhatja ki magát a bőr hatása alól, hiszen a használata alapvető élményünk és szükségletünk. Ugyanakkor a kor embere szeretne megfeledkezni az anyag szellemiségéről, így – zavarba ejtő, álszent módon – inkább szintetikus bőrutánzatokhoz nyúl. Ma már egyre ritkább a jó minőségű alapanyag, és alig van olyan mester, aki kellő hozzáértéssel és alázattal tudná megmunkálni.
 
– Ennek ellenére, a kiállítás mintha épp a bőr állandóságáról, folytonos jelenlétéről beszélne…
 
– Pontosan. Nem az anyag változik, hanem mi és a kultúránk. A bőr mindig aktuális lesz, mert természetes, közvetlen kapcsolatban áll az emberiséggel. Erre is utal az egyik kiállított műtárgycsoport, melynek címe Magyar nyelvemlékek. Az első képen a tihanyi apátság alapítólevelének sorait olvashatjuk, általam kikészített kecskepergamenre írva. Ezt követi a Halotti beszéd, majd az Ómagyar Mária-siralom, egy-egy külön képen. A sort a negyedik műtárgy zárja, itt egy fakeretbe rögzített számítógép-panelt láthatunk. A hozzá tartozó pergamenen az egykori iniciálék stílusában, de az áramkörök esztétikájára „rímelő" betűtípussal, fonetikusan áll a felirat: „dupla vé vé vé pont molinea pont hu".
 
– A kultúra változását állítja kontrasztba az állandósággal?
 
– Tulajdonképpen igen. Az állatbőrből készült pergamen valami örök, alapvető értéket jelképez, melyhez folyamatosan átalakul a viszonyunk. Ezért is tartom fontosnak, hogy a bőrből készült tárgyaknál mindig látható maradjon, hogy az alapanyag valódi, természetes bőr. Itt érhető tetten a mester, a művész alázata; mindig szem előtt kell tartani az anyag jelentőségét, nem szabad felismerhetetlenné formálni. Amikor egy anyagot úgy idomítanak, hogy elveszti eredeti tulajdonságait, és valami másra kezd hasonlítani, ott kezdődik a giccs.
 
– Mit gondol, meddig őrizhető meg ez a hozzáállás a bőrművességgel kapcsolatban?
 
– Ezt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy a szakma kiveszőben van. A hagyományos, kézműves technikákat nem lehet szakkönyvekből megtanulni, és ma már szinte senki sem akar az életéből hosszú éveket áldozni arra, hogy elsajátítsa a fogásokat. Pedig ezt csak gyakorlat útján, a mester kezére figyelve lehet ellesni – egyébként így alakul ki az anyaggal szembeni tisztelet is. Annak örülök, hogy a munkám felkelti az emberek érdeklődését, szeretném is folytatni, amíg csak lehetőségem van rá. Akár viccből is mondhatom: szerencsére jól érzem magam a bőrömben.