53 magyar film - Nádasdy László - Ranódy László: Lúdas Matyi - Kelecsényi László bevezetője
Kelecsényi László Fazekas Mihály művének keletkezéséről, Nádasdy László és Ranódy László filmjéről mesél. A Lúdas Matyi a magyar filmtörténet első, egészestés színes alkotása, mely rendhagyó módon túllépte a korabeli egymillió forintos költségvetési álomhatárt. Az államosított magyar filmgyártás lehetőségeihez mérten ez már egy igazi, nagyszabású közönségfilm volt, beharangozó reklámokkal, két nagyszerű filmcsillag, Soós Imre és Ruttkay Éva bemutatkozásával – így lett Fazekas mesevígjátékból „az első népi szuperprodukció” (Hirsch Tibor). Műfaji és hangulati eklektikája (bohózat, drámaiság, naturalizmus stb.), történelmi hűsége, a magyar film nemzeti irodalmi hagyományának őrzése, s nem utolsó sorban a mértéktartó rendezés és színészi alakítások miatt a Lúdas Matyi a magyar filmtörténet máig érvényes darabja.
* * *
Melyek a huszadik század legmaradandóbb, legemlékezetesebb magyar nagyjátékfilmjei? Sára Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja erre a kérdésre kereste a választ, amikor megszavaztatta a Film- és Fotóművészeti Tagozatot a számukra legértékesebb filmekről. Az 53 filmet nyolc tematikus blokkba sorolták, amelyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház 2012. novemberétől filmklubban vetít hétfő esténként. Bővebben...- title
- 53 magyar film - Nádasdy László - Ranódy László: Lúdas Matyi - Kelecsényi László bevezetője
- közzététel
- 2013.03.06
- copyright
- Creative Commons
- készítette
- MMA, 2013 – Hingyi Gábor, Lichter Péter, Németh Lóránt
- short description
- „Az első népi szuperprodukció” születéséről Kelecsényi László mesél az 53 magyar film vetítése előtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
- katalógusszám
- -
- keywords
- -
- URL
- https://www.mma-tv.hu/es/kategoriak/-/video/1694445/53-magyar-film-ludas-matyi-kelecsenyi-laszlo-bevezetoje-