Makk Károly filmrendező és Kelecsényi László filmtörténész az 1954-ben forgatott Liliomfi keletkezéstörténetéről beszélgetnek az 53 magyar film 2013. május 13-i vetítése előtt. A rendező elárulja a film megunhatatlanságának titkát és elmeséli, hogyan válogatta be egy apró statisztaszerepre az akkor még teljesen ismeretlen Latinovits Zoltánt. Kelecsényi egy meglepetésként felolvasott levéllel kedveskedik a mesternek.
Makk Károly első rendezői filmjét, az Úttörőket – fiatal filmtanoncok, Bacsó Péter, Fehér Imre, Banovich Tamás kollektív produkciója a koalíciós korszak és a Rákosi-évek határán – először betiltották, majd egyszerűen elveszett. A rendező ezzel az "eltűnt" pályakezdéssel már beírta magát a filmtörténetbe, majd 1954-ben elkészítette első önálló filmjét, a Liliomfit, mely nem csupán egy reményteljes rendezői pálya ígéretét rejti, de egy új filmtörténeti korszak, a szerzői film nyitányát is előrejelzi. Ez a habkönnyű vígjáték nélkülöz mindenfajta szocialista didaxist, ugyanakkor sokat elárul Makk halhatatlan rendezői játékosságáról, színészvezetői tehetségéről, képeinek hangulatfestő erejéről. A fiatal Krencsey Marianne és Soós Imre mellett az akkorra már ismert Darvas Iván és Ruttkai Éva is láthatóak benne, innentől számítva lettek ők a magyar film ünnepelt szárjai. A Liliomfit 1955-ben Arany Pálmára jelölték Cannes-ban.
Melyek a huszadik század legmaradandóbb, legemlékezetesebb magyar nagyjátékfilmjei? Sára Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja erre a kérdésre kereste a választ, amikor megszavaztatta a Film- és Fotóművészeti Tagozatot a számukra legértékesebb filmekről. Az 53 filmet nyolc tematikus blokkba sorolták, amelyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház 2012. novemberétől filmklubban vetít hétfő esténként. Bővebben...