A magyarság és Európa történelmi értékrendjét sokoldalúan kifejező, magas szintű irodalmi életműve elismeréseként Ágh István költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja kapta a 2012. évi Péterfi Vilmos-díjat. A díjat korábban megkapta mások mellett Varga Domokos író, Utassy József költő, Albert Gábor író, Orbán János író vagy Vasadi Péter költő. Ágh István az elismerést szerdán vette át a Magyar Írószövetség székházában.

Báger Gusztáv, a Péterfi Vilmos Alapítvány képviselője elmondta, hogy az elismeréssel írók, költők, irodalomtörténészek kiemelkedő életműveit jutalmazzák. Péterfi Vilmos regény- és esszéíró, költő 1924-ben született Pozsonyban, egész életében missziójának tekintette a nemzeti irodalom legnemesebb hagyományainak őrzését. Tevékenysége során létfontosságúnak tekintette a nemzeti kultúra és az európai, világirodalmi eszmék és formák szintézisét – fogalmazott Báger Gusztáv. Az alkotó kényszerűségből hagyta el szülővárosát, Pozsonyban elkezdett tanulmányait és irodalmi tevékenységét Budapesten folytatta. 1950-ben életfogytiglani börtönre ítélték a Mindszenty-perben, a börtönből 1956 őszén szabadult. Miután részt vett a forradalom során az utcai harcokban, november 4-én a biztos halálos ítélet elől külföldre távozott. Az Egyesült Államokban jogi egyetemi professzorként oktatott, végül 1993-ban települt haza, és 2001-ben hozta létre jelentős vagyonából a Péterfi Vilmos Irodalmi Díj Alapítványt.
    Ágh István 1938-ben született Felsőiszkázon. Eredeti neve Nagy István, Nagy László költő öccse. Sokműfajú alkotó: szépprózát, szociográfiát, esszét, kritikát, gyermekirodalmi műveket ír. Egyik fontos élménye gyermekkorának emlékvilága, illetve az elszakadás és a városban való új identitás megtalálása, különösen a hatvanas-hetvenes évek művészvilágának, szellemi mozgásainak befogadó földolgozása. Másik meghatározó élménye 1956: megsebesült a Kossuth téri sortűzben, kórházba került. Véletlenül maradt életben – erről a tapasztalatáról csak a rendszerváltozás után írhatott szabadon, bár '56-hoz való hűségét mindvégig megvallotta. 1958 óta jelennek meg versei. 1961-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–könyvtár szakon. Hét éven át könyvtári munkát végzett, majd egy rövid ideig újságíróskodott. 1971 óta szabadfoglalkozású író, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Organikusan építkező életműve – költészete és prózája – a hagyomány, az örökség újraértelmezésének, folytathatóságának és a korszerűségnek, modernségnek a szintézise. Kivételes intellektuális érzékkel emeli a valóság ábrázolását bölcseleti, ismeretelméleti, illetve a költészet metafizikai tapasztalatának a magasságába. Műfordítóként a kortárs szlovén és macedón költők verseit ülteti át magyarra. Kétszer kapta meg a József Attila-díjat (1969, 1980), 1978-ban Ady-jutalomdíjat, 1986-ban Artisjus irodalmi díjat, 1989-ben Kortárs-díjat, 1992-ben Kossuth-díjat, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet, 2005-ben Déry Tibor-díjat, 2007-ben Arany János-nagydíjat kapott.