Amikor Rudnay Sándor erdélyi püspököt kinevezte a pápa esztergomi érsekké, Magyarország hercegprímásává 1819-ben, az akkor 59 éves főpap már jelentős politikai tapasztalatokkal rendelkezett a Habsburg Birodalom működéséről. Nemcsak helyreállítani kívánta tehát a mohamedán uralom alatt lőporraktárnak használt és felrobbant székesegyházat, hanem egyházi kormányzóságot – az állam az államban üzenetét –, a Magyar Vatikánt kívánta megjeleníteni Esztergomban. Tette ezt az egyházkormányzásban és építészeti formában is: Kühnel Pál és Packh János tervrajzán láthatjuk, ahogyan az egymásba kapcsolódó kanonoki paloták a vatikáni 17. századi kollonádok ölelő karjához hasonlóan fogják közre a szentélyt.

Rudnay Sándor Szent István városába, a király jelenlétét őrző Várhegyre vizionálta a prímási székhely újjáépítésének lelkipásztori programját, a Magyar Sion-gondolatot. Nagy rátermettséggel és diplomáciai érzékkel elérte a bécsi Hofbauamtnál, az Udvari Építészeti Hivatalnál, hogy maga irányíthassa a munkálatokat a középkori „szép templom" maradványainak az elbontásától kezdve az új templom terveinek elkészíttetésén, jóváhagyásán át a kivitelezésig és a tervezett felszentelésig. Hihetetlen gyorsasággal látott munkához: az elfogadott tervek alapján – amelyeket két kismartoni magyar építész készített, Kühnel Pál és unokaöccse, Packh János – 1822-re letették az új templom, a mintegy 100 × 120 × 100 méteres, monumentális kockában összefogott, klasszicista stílusú épület alapkövét. 1823-ra elkészült a kora klasszicista stílusú altemplom, amely Rudnaytól kezdve nyughelyet ad a magyar prímásoknak, érsekeknek, kanonokoknak és a főbb világi híveknek is, mindenekelőtt a meggyilkolt Packh Jánosnak. 1824-re már álltak az új székesegyház falai a kupola magasságáig, és benne helyet kapott a középkori templom egyik déli oldalkápolnája, Bakócz Tamás bíboros érsek 1506-ban – helyi, piszkei vörös márványból – épült sírkápolnája.

Rudnay olyan iramban haladt a fejlesztéssel, mintha csak megérezte volna: kevés ideje maradt a Magyar Sion építészeti együttes befejezésére. 1831-ben bekövetkezett halála után Bécs nyolc éven át nem is engedett kinevezni prímást, igyekezett viszont lemondatni Packh Jánost az építkezés vezetéséről – s miután az önként nem mondott le, meggyilkolták. Majd statikai ellenőrzés címén bontatta le Bécs a falakat...

Az esztergomi bazilikát, Magyarország főtemplomát 1856-ban szentelték fel. Szilárdan áll ma is a sziklára, István király nyomán a „Szent Hegyre" épült Magyar Sion! – tett hitet az építészeti koncepció mellett Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész, professor emerita A magyar Vatikán című konferencián.

Vukov Konstantin műemlékvédelmi szakember Packh János életútjára, meggyilkolására is kitért képes előadásában. A magyarországi klasszicista építészet jeles alakja tizenöt éves korában, 1811-ben Bécsben lakó építész nagybátyjához, Kühnel Pálhoz költözött, és beiratkozott a képzőművészeti akadémiára. Alig egy év elteltével megkapta bizonyítványát, majd Pestre került, ahol műszaki rajzolóként dolgozott. Amikor Kühnel 1820 közepén felkérést kapott az esztergomi főszékesegyház és prímási palota terveinek elkészítésére, maga mellé vette unokaöccsét segédnek. Kühnel 1824. január 11-én bekövetkezett halála után Packh János átvette az esztergomi főszékesegyház építésének vezetését. Rudnay érsek 1831. évi halálával azonban leálltak a munkálatok. A kamara azt sem engedélyezte, hogy Packh az időjárás viszontagságai ellen védő, ideiglenes tetőt emeltessen az oldalfalakra. Az udvar Esztergomba küldte a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti osztályának vezetőjét, Pietro Nobilét, aki szigorúan klasszicista stílusú ellenterveket készített.

Az építkezések csak 1839-ben folytatódtak, az új prímás, Kopácsy János ráadásul szerette volna, ha magyar kézben marad a bazilika tervezése, ugyanis tetszett neki Packh János stílusa. A fiatal építész azonban nem sokáig vezethette a munkálatokat: 1839. október 9-én rablógyilkosság áldozata lett a saját házában.

Packh János innovációi közé tartozott az altemplom helyének megválasztása a terepviszonyokhoz alkalmazkodva, továbbá az üreges kvádertégla használata – erősítette meg az építész rátermettségét Vukov Konstantin. Terheléses vizsgálatait követően Packh értekezéseket tett közzé az üreges építőanyag előnyös tulajdonságairól, alkalmazásáról. A bazilika homlokzati anyagának megválasztása, a szamárhegyi kőbánya felfedezése szintén újdonságnak számított a reformkorban. Nagy érdeme az építtető Rudnay prímásnak és Packh János építésznek, hogy a tervek kialakításakor figyelmet szenteltek a Bakócz-kápolna megmentésére, méltó helyének kialakítására. A reneszánsz kápolna eredetileg a székesegyház mellett helyezkedett volna el, időközben azonban módosultak a tervek, mire az építkezés útjában álló Bakócz-kápolnát sikeresen szétbontották ezerhatszáz számozott darabra, és – a tájolását megfordítva – a főtemplom oldalkápolnájaként építették fel újra alig fél esztendő leforgása alatt. A magyar műemlékvédelem első, európai jelentőségű tetteként tartják számon ezt a teljesítményt.

A bazilika építésének munkáját végül Hild József folytatta – vette át a történet fonalát Rudolf Mihály építész Eger és Esztergom: a bazilikák kapcsolódásai című előadásában. A bőséges képanyaggal illusztrált egri példát követte az esztergomi – a 2017 óta tartó rekonstrukció meggyőző pillanatfelvételeivel –, a székesegyház felújítását vezető építész, Németh Tamás előadásában.

Solymosi-Tari Emőke a délelőtti kerekasztal-beszélgetés moderátoraként Prokopp Máriát idézte, aki nyolcvanöt évesen is feladatának tekinti megismertetni a felnövekvő nemzedékkel hazánk ezeréves történetének valós eseményeit. „Nem véletlen, hogy Vitéz Jánost az itáliai humanisták Lux Pannoniae – Pannónia fénye – névvel illették, nálunk ugyanis nagyon korán, már a XIV. század elejétől megjelentek a kora reneszánsz törekvések, párhuzamosan Itáliával. A Mohács előtti Magyarország Európa vezető államai közé tartozott." Mi akadálya van annak, hogy Kühnel Pál és Packh János eredeti terve, amely valóban hasonlít a Vatikánhoz, megvalósuljon? Teljesen lehetetlen? – kérdezte a Művészetelméleti Tagozat vezetője a kerekasztal-beszélgetés részvevőitől. A megszólítottak – Mujdricza Ferenc, Németh Tamás és Pusztai Tamás, Rudolf Mihály, illetve Vukov Konstantin – nem fedve el a hátráltató tényezőket, a hogyanok és miértek hosszú sora után mégis egyöntetűen kiálltak az eredeti terv megvalósíthatósága mellett, persze ki-ki a vérmérsékletének megfelelő lelkesedéssel.

 A tanácskozás második része a hegy alatti polgárvárosra, annak 1945 utáni méltatlan leépítésére fókuszált. Erhardt Gábor Az Aradi vértanúk tere és a Lőrinc utca felemás története című előadásában helyi példákon mutatta be, hogyan tették tönkre Esztergom ikonikus városképi megjelenését az épített környezet sajátosságait figyelmen kívül hagyva. A polgárházak helyén a korra jellemző, ám a környezettől teljesen idegen, beton lakóházakat húztak fel az 1980-as években. „Fel kell mérni az elpusztított és a rendbe tehető pontokat!" – hangsúlyozta Erhardt Gábor, majd rámutatott, hogy ez esetben mikromenedzselés helyett makromenedzselésre lenne szükség.

Hogyan próbálták átírni a helyi identitást az 1950-es években? Esztergom nem egyszerűen megszűnt megyei székhelyként, de a városnak még a neve is eltűnt a megye elnevezéséből. Az új, Komárom megye központja Tatabánya lett. Az egyházi ingatlanokat elvették, a bazilika melletti szemináriumi épületbe a Hadosztályparancsnokság költözött be. 1951-ben a város minden király és szent nevét viselő utcája új nevet kapott. Ekkor merült fel Esztergom nevének a megváltoztatása is – a települést Dózsafalva néven tervezték Doroghoz csatolni. (Ezek után nem meglepő, hogy az esztergomiak 1956-ban az elsők között álltak a forradalom mellé.)

Korencsi Attila Genius loci – Esztergom és a művészetek című előadásában a helyi, polgári közösségek megújulását szorgalmazta. „Ami már nincs, az is meghatároz bennünket" – hivatkozott az előadó Esztergom szakrális múltjára – a 15. század végén működő 38 templomára –, arculatára és felbecsülhetetlen szellemi örökségére. Zsembery Ákos Babits Esztergoma – Város a hegy alatt című előadásában az Esztergomi séta és Esztergomi riport című írásokból szemezgetett, amelyekben korának ikonikus épületeit mutatta be a 20. századi alkotó.

A délutáni előadásokat követően Salamin Ferenc levezető elnök újabb kerekasztal-beszélgetésre invitálta Korencsi Attilát, Mujdricza Pétert, Somody Zsoltot, Sulyok Miklóst és Zsembery Ákost. Esztergom jövőjéről gondolkodva Sulyok Miklós hiányolta az egyházi szereplők bevonását a tervezésbe. 2038 Szent István halálának millenniuma, addigra szakrális fővárossá nőhetné ki magát Esztergom!

Prokopp Mária zárszavában hangsúlyozta: előttünk álló feladat a Packh-féle építészeti koncepciót befejezni, a lezárt teret megnyitni. „Fontos küldetés ez a jelen építészei számára – fejtette ki a Széchenyi-díjas művészettörténész –, ezért vagyunk most itt."

Tóth Ida

Fotó: Walter Péter