Kodolányi Gyula
Fotó: Walter Péter
Aranykapu
Kiállítás Czakó Gábor emlékére
Czakó Gábor íróra emlékezik a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös tárlata, amelyet szeptember 18-án nyitott meg Kodolányi Gyula író. A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2025. január 31-ig megtekinthető kiállítás megnyitóján Török Petra főigazgató mondott köszöntőt, közreműködött Korzenszky Klára énekművész.
Czakó Gábor íróra emlékezik a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös tárlata, amelyet szeptember 18-án nyitott meg Kodolányi Gyula író. A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2025. január 31-ig megtekinthető kiállítás megnyitóján Török Petra főigazgató mondott köszöntőt, közreműködött Korzenszky Klára énekművész.
Kodolányi Gyula A nagy hagyomány humora című megemlékezését azzal kezdte, hogy Czakó Gábor írásai benne elsőre George Orwellt és Jonathan Swiftet idézik fel. „Az emberi torzulásokat Jonathan Swift, a nagy klasszikus mester vesébe nyilalló kacajával, az alakok ábrázolásának és névadásának vérbő fantáziájával ábrázolta Orwell is, Czakó is. Közös volt bennük a zsenialitásnak ez a gulliveri formája. Közös bennük az igazság kimondásának olykor kegyetlenségig makacs szenvedélye. De közös az is, hogy a nemzedéki eltolódás ellenére a lét és az ember torzulásait voltaképpen ugyanannak a politikai erőnek tulajdonították: a totális hatalom működésének, amely a gazdasági hatalommal és a technológiával szövetkezve a demokráciát önmaga lebutított paródiájává züllesztette a 20. század második felében."
Hozzátette, hogy Czakó hosszú pályáján ez az orwelli-swifti lelkület békülékenyebb pillanataiban mikszáthi iróniába váltott át. Nem volt véletlen, hogy baráti futballklubjukat a 70-es években Czakó Gábor Mikszáth SC-nek nevezte el, afféle konzervatív forradalmi gesztussal. A Mikszáth SC-ről sokat lehetne mesélni, de beszédében csak két motívumot emelt ki belőle. Az egyik a Mikszáth Kálmánhoz való félig komoly visszatérés konzervatív fricskája. Pedig ahogy az Eufémia című szatírájának kvalitásai jelzik, Czakó érzékeny volt a modernség valódi értékeire és érdekes újításaira. Másik nevezetes regénye az 1990 előtti korszakából, a Megváltó, szintén merész újítás volt, s milyen korai, 1970-ből.
„Amiről Czakó esetében beszélünk, nem más, mint a hagyományos életszeretet, amely kiterjed az emberekre is, a torz világban elidétlenedett, elcsámpásodott, elgirhesedett és elhízott önmagunkra – mondta Kodolányi Gyula. – Az emberi torzulásokat könyveiben oly éles szemmel és tollal felrajzoló Czakó Gábor barátom, Csaba, mindig társaságot teremtett maga körül – tagjai legyenek akár a Mikszáth SC nagyérdeműi, zseniális mesélők, a történelmi sors áldozatai és túlélői, de akár félnótás csodabogarak és kiállhatatlan akarnokok asztaltársasága, akiknek beszédét órákon át is elhallgatta, a maga elmés kontráival és anekdotáival fűszerezve, egy tál jó étel és egy pohár bor vagy sör mellett."
Emlékeztetett arra is, hogy Czakó Gábor később Antall József miniszterelnök egyik tanácsadójaként, meggyőződéses híveként és életáldozatának igaz átélőjeként, keserű leckékben ismerte meg a hatalom természetét: hogy méltó gyakorlásához nemcsak tehetség és erő kell, de a mértékek mély tisztelete és alázat is. „Mert a hatalom is eltéved, ha nincsen szakrális magja" – tette hozzá Kodolányi Gyula.
„Méltó kulturális szolgálat, hogy Czakó Gábor emlékkiállítását az Ars Sacra hetekhez kapcsolódva rendezte meg a Petőfi Irodalmi Múzeum. Mert Czakó Gábor, a jókedvű és józan forradalmár, az örökös ellenzéki, mindig a szakralitás nevében lázadt. Mélyen hitte, élte át, hogy teremtett világban élünk, és hogy a teremtés szent. És hogy mai korunk végzetes vaksága, hogy ezt nem tudja.
Jót tesz nekünk, ha megismerjük Czakó Gábor gondolatait. Szelleme nélkülözhetetlen: maradjon mindig velünk" – mondta végezetül a pályatárs Kodolányi Gyula.
B. L.
Hozzátette, hogy Czakó hosszú pályáján ez az orwelli-swifti lelkület békülékenyebb pillanataiban mikszáthi iróniába váltott át. Nem volt véletlen, hogy baráti futballklubjukat a 70-es években Czakó Gábor Mikszáth SC-nek nevezte el, afféle konzervatív forradalmi gesztussal. A Mikszáth SC-ről sokat lehetne mesélni, de beszédében csak két motívumot emelt ki belőle. Az egyik a Mikszáth Kálmánhoz való félig komoly visszatérés konzervatív fricskája. Pedig ahogy az Eufémia című szatírájának kvalitásai jelzik, Czakó érzékeny volt a modernség valódi értékeire és érdekes újításaira. Másik nevezetes regénye az 1990 előtti korszakából, a Megváltó, szintén merész újítás volt, s milyen korai, 1970-ből.
„Amiről Czakó esetében beszélünk, nem más, mint a hagyományos életszeretet, amely kiterjed az emberekre is, a torz világban elidétlenedett, elcsámpásodott, elgirhesedett és elhízott önmagunkra – mondta Kodolányi Gyula. – Az emberi torzulásokat könyveiben oly éles szemmel és tollal felrajzoló Czakó Gábor barátom, Csaba, mindig társaságot teremtett maga körül – tagjai legyenek akár a Mikszáth SC nagyérdeműi, zseniális mesélők, a történelmi sors áldozatai és túlélői, de akár félnótás csodabogarak és kiállhatatlan akarnokok asztaltársasága, akiknek beszédét órákon át is elhallgatta, a maga elmés kontráival és anekdotáival fűszerezve, egy tál jó étel és egy pohár bor vagy sör mellett."
Emlékeztetett arra is, hogy Czakó Gábor később Antall József miniszterelnök egyik tanácsadójaként, meggyőződéses híveként és életáldozatának igaz átélőjeként, keserű leckékben ismerte meg a hatalom természetét: hogy méltó gyakorlásához nemcsak tehetség és erő kell, de a mértékek mély tisztelete és alázat is. „Mert a hatalom is eltéved, ha nincsen szakrális magja" – tette hozzá Kodolányi Gyula.
„Méltó kulturális szolgálat, hogy Czakó Gábor emlékkiállítását az Ars Sacra hetekhez kapcsolódva rendezte meg a Petőfi Irodalmi Múzeum. Mert Czakó Gábor, a jókedvű és józan forradalmár, az örökös ellenzéki, mindig a szakralitás nevében lázadt. Mélyen hitte, élte át, hogy teremtett világban élünk, és hogy a teremtés szent. És hogy mai korunk végzetes vaksága, hogy ezt nem tudja.
Jót tesz nekünk, ha megismerjük Czakó Gábor gondolatait. Szelleme nélkülözhetetlen: maradjon mindig velünk" – mondta végezetül a pályatárs Kodolányi Gyula.
B. L.