Itt a tárlókban meg a falakon egy egész élet van
Megnyílt Kósa Klára kiállítása Óbudán
Folkról folkra: a Népművészeti Tagozat szervezésében megvalósuló sorozatban negyedik alkalommal Bartók és Kodály nyomába eredtek a szervező-házigazdák, Szerényi Béla, Landgráf Katalin és vendégeik. Az esemény egyben rendhagyó kiállítás volt, a megnyitón Kósa Klára keramikus, érdemes művész mesélt az érdeklődőknek, milyen volt személyesen Kodálytól tanulni, mennyire természetes volt számára már ötéves korában, hogy keramikus. Nem az lesz, hanem már az. A kiállításon megcsodálhatják a látogatók, mennyire sokféle munka került ki a kezeiből az elmúlt évtizedekben.
Folkról folkra: a Népművészeti Tagozat szervezésében megvalósuló sorozatban negyedik alkalommal Bartók és Kodály nyomába eredtek a szervező-házigazdák, Szerényi Béla, Landgráf Katalin és vendégeik. Az esemény egyben rendhagyó kiállítás volt, a megnyitón Kósa Klára keramikus, érdemes művész mesélt az érdeklődőknek, milyen volt személyesen Kodálytól tanulni, mennyire természetes volt számára már ötéves korában, hogy keramikus. Nem az lesz, hanem már az. A kiállításon megcsodálhatják a látogatók, mennyire sokféle munka került ki a kezeiből az elmúlt évtizedekben.
Az eseményen a házigazda iskola nevében Szerényi Béla köszöntötte nemcsak a lelkes közönséget, hanem az est egyik főszereplőjét is, akinek műveiből kiállítás nyílt. S aki az általa készített kerámiatárgyak mellett énektudását is élő példaként mutatta meg a legkisebbeknek is. Kósa Klára ugyanis Kecskeméten az ország első ének-zenei általános iskolájába járt, ahol Kodály Zoltán személyesen volt jelen, és ahol két hangszeren is játszania kellett: ő a hegedűt és a zongorát választotta. A szolfézst az írásnál és az olvasásnál is előbb tanulták. Bár ma is szívesen zongorázik (Bartókot, Chopint, még Varsóban is volt hangversenye), a másik hangszert sosem szerette. „Én úrilány létemre mindig eldugtam a hegedűt, de aztán az óra végére mindig meglett. (…) Tudtuk azt, hogy a Kodály-módszer nem arról szól, hogy énekelni, zongorázni kell, hanem meg kellett érteni magát a művészetet, a zenét" – emlékezett vissza az érdemes művész.
Ötvennyolc évvel ezelőtt ment el Mezőtúrra, az ottani fazekasházba. Bár édesapja úgy készült, néhány nap múlva már hazamegy, ő kitartott, és elsőre otthon érezte magát a műhelyben, ahol azonnal elfogadták. Már az első év szeptemberében pályázatot nyert alkotásával: egy fekete tálat kalotaszegi mintával díszített, ami igencsak meglepte a zsűrit.
Hamarosan művészeti vezetője lett a fazekasháznak, ahol autonóm módon tudott működni az ott dolgozó fazekasközösség: „azt csináltunk, amit akartunk, ezt kiharcoltam magamnak" – vallja erről az időszakról Kósa Klára. A kiállításon mezőtúri korsó és kanta is látható, ebben az időszakban készültek. A művész a történelmi Magyarország valamennyi tájegységének motívumaival és tárgyaival dolgozott, ami technikai virtuozitását is bizonyítja. A kiállításon így megnézhetjük azt a sárospataki tálat is, melyet pályája elején készített, a mezőtúri és a görgényszentimrei, továbbá erdélyi tányérok mellett. A huculokról is szót ejtett a keramikus, akiknek történetével Lengyelországban ismerkedett meg, s akiket üldözött a sztálini hatalom. Jelképet hordozó tálaikat hozta el a kiállításra, melyek egyikén saját maga is szerepel.
Kósa Klára ötlete volt az, hogy étkészletek készüljenek cserépből, köztük már desszertestányérok és kávéskészletek, melyek nem voltak jellemzőek a paraszti kultúrában, így nem öröklődött a készítésük sem. „Tulajdonképpen megszerettettük az emberekkel ezáltal a magyar népművészetet, kiderült, hogy a magyar népművészet a mindennapokban használható" – emelte ki a keramikus, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Kodály és Bartók sem csupán gyűjtötte a népdalkincseket, hanem feldolgozva tette még inkább szerethetővé azokat. S nem csak emlegették a dalokat, a közönség együtt énekelte el a Háry Jánosból az Á, bé, cé, dé, rajtam kezdé… kezdetű, valamint az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő… dalokat, amelyeket Szerényi Béla kísért tekerőlanton. A közös éneklésbe bekapcsolódott Landgráf Katalin textilművész, az iskola korábbi pedagógusa, valamint Fábián Éva is, aki jelenleg is az iskola tanára. Szóba került még A fából faragott királyfi és a Cantata profana is, majd az Óbudai Népzenei Iskola diákjaihoz fordulva azt mondta a művész: „Ez valami olyan jó érzés, nem, hogy közeliben vagytok a tiszta forrásnak, tisztában vagytok vele, hogy amit hallotok, amit tanultok, amit tudtok, az mind a tiszta forrás."
Miután minden megnyerhető versenyt megnyertek a mezőtúri fazekasokkal, s ő pedig férjhez ment, hitvese révén kerültek Lengyelországba, aki a Magyar Kulturális Intézet igazgatója lett. Három hónap alatt tanulta meg a lengyel nyelvet, naponta száz új szót sajátított el, és természetesen a hivatalos protokollt is volt idő megtanulni. Itt született már a fiuk is, ő pedig a kezdeti időszakot követően a lengyel népművészeti vállalattól megkérdezte, hogy hol foglalkoznak fazekassággal. Így talált rá a hatvan kilométerre található gyárra, melyet megreformált: tisztaság, látványműhely, rendezettség következett a lengyel fazekasok életében Kósa Klára hatására. Mivel a környéken főként zsidók éltek, javaslatot tett rá, hogy készítsenek textileket is a cserepek mellé. A hazaérkezés után Szentendrén telepedtek le, s ekkor örököltek reneszánsz témájú, képeket, motívumokat tartalmazó könyveket. Ez nyitotta meg a pályája újabb szakaszát, az azóta eltelt harmincöt évben pedig csak ezzel foglalkozik, hiszen nem rövid idő és nem kevés munka volt megtanulni ezt a szimbólumrendszert.
A színekkel kapcsolatban kifejtette: „A két legfontosabb szín a kék és a zöld. Ami az élethez kell, az kék és zöld. Az ég színe, a szél színe, a víz színe, a gyémánt színe kék. És a mindig mozgó falevél zöld. Ez együtt egyébként a hatalom színe. Mátyás király legalább egyszer átöltözött kék-zöld ruhába." Szó esett még a többi színről is, miért hordunk fehéret, mikor kezdenek a nők bordót viselni, kinek áll jól a fekete, miért szereti Kósa Klára különösen ezt a színt. A tanulóknak azt mondta: „Hamarosan tanárnénik, tanár bácsik lesztek, orvosok, tudósok, jogászok. Sose felejtsétek el, hogy ott van a zene nektök, mint egy vigasz. Mindig térjetek oda, hogyha egy kis nyugalom vagy egy kis öröm köll, akkor hallgassatok, vagy énekeljetek, szerepeljetek, és legyen sikeres az életetek!"
Szerényi Béla házigazdaként úgy fogalmazott: „Fontos, amit Klári mondott erről, hogy a zene határozza meg az egész életünket. Egy kicsit hasonlóan én is ezt szoktam fogalmazni, mikor kérdeznek ilyen hivatalból, hogy mit csinál az Óbudai Népzenei Iskola, és mi a célunk. Szoktam mondani, hogy nem az a cél, hogy zenészeket képezzünk. Az a célunk, hogy boldog, egészséges, identitásukban erős embereket neveljünk."
A tárlókban november 28-ig megtekinthető Kósa Klára kiállítása, sok érdekes tárggyal, melyek Mezőtúron vagy már a szentendrei műhelyben készültek, s nemcsak használati tárgyakat, hanem gyönyörű reneszánsz motívumokkal készült képeket is találhatnak az érdeklődők az Óbudai Népzenei Iskolában (Budapest III., Mókus utca 20.) minden szerdán és pénteken 14–19 óráig. A Folkról folkra rendezvénysorozat pedig decemberben folytatódik, tervek szerint akkor az adventi ünnepkör mellett a moldvai csángók lesznek majd a rendezvény fókuszában.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Walter Péter / MMA
Kósa Klára sallangok nélkül mesélt pályájáról
Ötvennyolc évvel ezelőtt ment el Mezőtúrra, az ottani fazekasházba. Bár édesapja úgy készült, néhány nap múlva már hazamegy, ő kitartott, és elsőre otthon érezte magát a műhelyben, ahol azonnal elfogadták. Már az első év szeptemberében pályázatot nyert alkotásával: egy fekete tálat kalotaszegi mintával díszített, ami igencsak meglepte a zsűrit.
Hamarosan művészeti vezetője lett a fazekasháznak, ahol autonóm módon tudott működni az ott dolgozó fazekasközösség: „azt csináltunk, amit akartunk, ezt kiharcoltam magamnak" – vallja erről az időszakról Kósa Klára. A kiállításon mezőtúri korsó és kanta is látható, ebben az időszakban készültek. A művész a történelmi Magyarország valamennyi tájegységének motívumaival és tárgyaival dolgozott, ami technikai virtuozitását is bizonyítja. A kiállításon így megnézhetjük azt a sárospataki tálat is, melyet pályája elején készített, a mezőtúri és a görgényszentimrei, továbbá erdélyi tányérok mellett. A huculokról is szót ejtett a keramikus, akiknek történetével Lengyelországban ismerkedett meg, s akiket üldözött a sztálini hatalom. Jelképet hordozó tálaikat hozta el a kiállításra, melyek egyikén saját maga is szerepel.
Közös éneklés Kodály és Bartók szellemében
Kósa Klára ötlete volt az, hogy étkészletek készüljenek cserépből, köztük már desszertestányérok és kávéskészletek, melyek nem voltak jellemzőek a paraszti kultúrában, így nem öröklődött a készítésük sem. „Tulajdonképpen megszerettettük az emberekkel ezáltal a magyar népművészetet, kiderült, hogy a magyar népművészet a mindennapokban használható" – emelte ki a keramikus, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Kodály és Bartók sem csupán gyűjtötte a népdalkincseket, hanem feldolgozva tette még inkább szerethetővé azokat. S nem csak emlegették a dalokat, a közönség együtt énekelte el a Háry Jánosból az Á, bé, cé, dé, rajtam kezdé… kezdetű, valamint az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő… dalokat, amelyeket Szerényi Béla kísért tekerőlanton. A közös éneklésbe bekapcsolódott Landgráf Katalin textilművész, az iskola korábbi pedagógusa, valamint Fábián Éva is, aki jelenleg is az iskola tanára. Szóba került még A fából faragott királyfi és a Cantata profana is, majd az Óbudai Népzenei Iskola diákjaihoz fordulva azt mondta a művész: „Ez valami olyan jó érzés, nem, hogy közeliben vagytok a tiszta forrásnak, tisztában vagytok vele, hogy amit hallotok, amit tanultok, amit tudtok, az mind a tiszta forrás."
A népzenei iskola diákjai érdeklődve hallgatták a lenyűgöző életpályát
Miután minden megnyerhető versenyt megnyertek a mezőtúri fazekasokkal, s ő pedig férjhez ment, hitvese révén kerültek Lengyelországba, aki a Magyar Kulturális Intézet igazgatója lett. Három hónap alatt tanulta meg a lengyel nyelvet, naponta száz új szót sajátított el, és természetesen a hivatalos protokollt is volt idő megtanulni. Itt született már a fiuk is, ő pedig a kezdeti időszakot követően a lengyel népművészeti vállalattól megkérdezte, hogy hol foglalkoznak fazekassággal. Így talált rá a hatvan kilométerre található gyárra, melyet megreformált: tisztaság, látványműhely, rendezettség következett a lengyel fazekasok életében Kósa Klára hatására. Mivel a környéken főként zsidók éltek, javaslatot tett rá, hogy készítsenek textileket is a cserepek mellé. A hazaérkezés után Szentendrén telepedtek le, s ekkor örököltek reneszánsz témájú, képeket, motívumokat tartalmazó könyveket. Ez nyitotta meg a pályája újabb szakaszát, az azóta eltelt harmincöt évben pedig csak ezzel foglalkozik, hiszen nem rövid idő és nem kevés munka volt megtanulni ezt a szimbólumrendszert.
Reneszánsz alakok Kósa Klára kerámiáján
A színekkel kapcsolatban kifejtette: „A két legfontosabb szín a kék és a zöld. Ami az élethez kell, az kék és zöld. Az ég színe, a szél színe, a víz színe, a gyémánt színe kék. És a mindig mozgó falevél zöld. Ez együtt egyébként a hatalom színe. Mátyás király legalább egyszer átöltözött kék-zöld ruhába." Szó esett még a többi színről is, miért hordunk fehéret, mikor kezdenek a nők bordót viselni, kinek áll jól a fekete, miért szereti Kósa Klára különösen ezt a színt. A tanulóknak azt mondta: „Hamarosan tanárnénik, tanár bácsik lesztek, orvosok, tudósok, jogászok. Sose felejtsétek el, hogy ott van a zene nektök, mint egy vigasz. Mindig térjetek oda, hogyha egy kis nyugalom vagy egy kis öröm köll, akkor hallgassatok, vagy énekeljetek, szerepeljetek, és legyen sikeres az életetek!"
Nemcsak klasszikus kerámia tárgyakat lehet látni a kiállításon
Szerényi Béla házigazdaként úgy fogalmazott: „Fontos, amit Klári mondott erről, hogy a zene határozza meg az egész életünket. Egy kicsit hasonlóan én is ezt szoktam fogalmazni, mikor kérdeznek ilyen hivatalból, hogy mit csinál az Óbudai Népzenei Iskola, és mi a célunk. Szoktam mondani, hogy nem az a cél, hogy zenészeket képezzünk. Az a célunk, hogy boldog, egészséges, identitásukban erős embereket neveljünk."
A tárlókban november 28-ig megtekinthető Kósa Klára kiállítása, sok érdekes tárggyal, melyek Mezőtúron vagy már a szentendrei műhelyben készültek, s nemcsak használati tárgyakat, hanem gyönyörű reneszánsz motívumokkal készült képeket is találhatnak az érdeklődők az Óbudai Népzenei Iskolában (Budapest III., Mókus utca 20.) minden szerdán és pénteken 14–19 óráig. A Folkról folkra rendezvénysorozat pedig decemberben folytatódik, tervek szerint akkor az adventi ünnepkör mellett a moldvai csángók lesznek majd a rendezvény fókuszában.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Walter Péter / MMA
