Ők tudják, mi a szerelem!
Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből
A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
– Már régóta törtem a fejem, hogyan rögzíthetnénk az utókor számára az előadást, amikor felcsillant ez a lehetőség – mondja Rátóti Zoltán. Ripsz-ropsz felállt hozzá egy nagyszerű stáb, megnyertük a feladatnak Nagy András operatőrt, a Semmelweis-film készítőjét, a neves jelmeztervezőt, Tordai Hajnalt, de ami a legfontosabb: a Nemzeti Színház nagyszerű színészei, Udvaros Dorottya és Blaskó Péter játsszák a főszerepeket. Nem mintha a további szerepekben nem kitűnő nemzetis kollégákat látnánk…
– Annak idején azért tűztük műsorra ezt a Hubay-darabot, mert sokan ismerik, látták az 1963-as filmváltozatot Tolnay Klárival és Sinkovits Imrével, vagy olyan szerencséjük volt, hogy ott lehettek Tolnayék egyik legendás előadásán. Magasan volt a léc, de én hittem benne, hogy éppen ezért a modern feldolgozásra még inkább kíváncsiak lesznek a nézők. Így is lett. A film rendezése már nagyobb kihívás, mert ismeretlen számomra a terep, de szerencsére Tősér Ádám technikai rendező mellettem áll.
– Ugyanazok a jelmezek, mint a színielőadásban voltak – árulja el a legendás jelmeztervező, Tordai Hajnal. – Amikor megkaptam a feladatot, átbeszéltem a művészekkel, hogy ők mit szeretnének, és megegyeztünk a színekben. A Nemzeti Színház archív jelmeztárát is én kezelem, de ezeket a ruhákat újonnan varrattam.
Dorottya brüsszeli csipkegallérja eredeti darab, sok évvel ezelőtt bukkantam rá egy régiségkereskedésben. Le szoktam csapni az ilyesmire, mert azt tapasztaltam, hogy előbb-utóbb mindegyikhez megérkezik a hozzá illő szerep. A kabátka mellén és ujján eredeti a fekete gyöngydíszítés. A vállkendőt pedig egy otthoni csipkeabroszból varrtam. A rendezőnek az volt a kérése, tartsam a jelmezeket a korban, de sokat egyszerűsítettem rajtuk. Letisztultabb korban élünk, ami minimalistább jelmezeket kíván. Annak idején Tolnay Klári ruhájának tervezésében is részt vettem, az sokkal klasszikusabb volt… Bizony, én még emlékszem azokra az előadásokra! Klárika egy távolságtartóbb Estellát alakított, Dorka figurája sokkal melegebb. Pont azért tetszik nekem annyira. A mostani előadásban több az érzelem, remélem, a film is ilyen lesz.
Az életben Hector Berlioz békésebb, szemlélődőbb típus volt Blaskó Péter szerint, mégis nagyon ismerős számára ez a művészhabitus.
– Tudja, apám festőművész volt, kisgyerekként sokszor ültem neki modellt – mélázik el. – Szeretett engem festeni, mert képes voltam nyugton ülni, nem úgy, mint az öcsém meg a bátyám, akik egy-két perc múlva nem bírták tovább, és kiszaladtak játszani. Apám intett, hogy jól van, menjetek csak, de engem ott marasztalt. Egyszer csak látom, hogy megfordítja az ecsetet, és dühösen belevágja a nyelét a vászonba. „Mi történt?" – kérdeztem ijedten. „Nem veled van baj, én nem tudom megcsinálni!" – felelte kétségbeesetten… Szóval, volt honnan merítenem. Gyakran lehettem szemtanúja annak a szenvedélyes, kétségbeesett állapotnak, amilyet Berlioz él át a filmben, amikor képtelen rávenni plátói szerelmét, Estellát, hogy hetvenévesen újrakezdje vele az életét. Az asszony bölcs. Csak nem fog élete alkonyán egy kofferrel beülni egy kocsiba, és elutazni egy ötven éve nem látott férfival…? Dorkával nagyon jó volt próbálni, rengeteget nevettünk – zárja a beszélgetést Blaskó Péter.
– Annak idején azért tűztük műsorra ezt a Hubay-darabot, mert sokan ismerik, látták az 1963-as filmváltozatot Tolnay Klárival és Sinkovits Imrével, vagy olyan szerencséjük volt, hogy ott lehettek Tolnayék egyik legendás előadásán. Magasan volt a léc, de én hittem benne, hogy éppen ezért a modern feldolgozásra még inkább kíváncsiak lesznek a nézők. Így is lett. A film rendezése már nagyobb kihívás, mert ismeretlen számomra a terep, de szerencsére Tősér Ádám technikai rendező mellettem áll.
– Ugyanazok a jelmezek, mint a színielőadásban voltak – árulja el a legendás jelmeztervező, Tordai Hajnal. – Amikor megkaptam a feladatot, átbeszéltem a művészekkel, hogy ők mit szeretnének, és megegyeztünk a színekben. A Nemzeti Színház archív jelmeztárát is én kezelem, de ezeket a ruhákat újonnan varrattam.
Dorottya brüsszeli csipkegallérja eredeti darab, sok évvel ezelőtt bukkantam rá egy régiségkereskedésben. Le szoktam csapni az ilyesmire, mert azt tapasztaltam, hogy előbb-utóbb mindegyikhez megérkezik a hozzá illő szerep. A kabátka mellén és ujján eredeti a fekete gyöngydíszítés. A vállkendőt pedig egy otthoni csipkeabroszból varrtam. A rendezőnek az volt a kérése, tartsam a jelmezeket a korban, de sokat egyszerűsítettem rajtuk. Letisztultabb korban élünk, ami minimalistább jelmezeket kíván. Annak idején Tolnay Klári ruhájának tervezésében is részt vettem, az sokkal klasszikusabb volt… Bizony, én még emlékszem azokra az előadásokra! Klárika egy távolságtartóbb Estellát alakított, Dorka figurája sokkal melegebb. Pont azért tetszik nekem annyira. A mostani előadásban több az érzelem, remélem, a film is ilyen lesz.
Az életben Hector Berlioz békésebb, szemlélődőbb típus volt Blaskó Péter szerint, mégis nagyon ismerős számára ez a művészhabitus.
– Tudja, apám festőművész volt, kisgyerekként sokszor ültem neki modellt – mélázik el. – Szeretett engem festeni, mert képes voltam nyugton ülni, nem úgy, mint az öcsém meg a bátyám, akik egy-két perc múlva nem bírták tovább, és kiszaladtak játszani. Apám intett, hogy jól van, menjetek csak, de engem ott marasztalt. Egyszer csak látom, hogy megfordítja az ecsetet, és dühösen belevágja a nyelét a vászonba. „Mi történt?" – kérdeztem ijedten. „Nem veled van baj, én nem tudom megcsinálni!" – felelte kétségbeesetten… Szóval, volt honnan merítenem. Gyakran lehettem szemtanúja annak a szenvedélyes, kétségbeesett állapotnak, amilyet Berlioz él át a filmben, amikor képtelen rávenni plátói szerelmét, Estellát, hogy hetvenévesen újrakezdje vele az életét. Az asszony bölcs. Csak nem fog élete alkonyán egy kofferrel beülni egy kocsiba, és elutazni egy ötven éve nem látott férfival…? Dorkával nagyon jó volt próbálni, rengeteget nevettünk – zárja a beszélgetést Blaskó Péter.
