A gobelin műfajának újrafelfedezése a kortárs magyar képző- és iparművészet számára, mások mellett Polgár Rózsának köszönhető. Néhány kollégájával együtt nekiláttak ennek az egyébként nagyon munkaigényes és drága, de különleges műfajnak a megmentéséhez. A művésznő munkásságáról 2011-ben megjelent, többszerzős, reprezentatív és elegáns könyvben erről a tényről többen írtunk, de megemlítését a történeti hűség kedvéért most is fontosnak tartom. Azóta, hogy a Puskin utcai lakásukban és az ő műtermében gyakran összejártak az e cél érdekében sok áldozatos szervező munkát is magukra vállaló művészek, már több, a gobelin, illetve a kárpitművek létrehozását lehetővé tevő szervezetet, alapítványt hoztak létre. Hatalmas méretű és jelentőségű közös műveik mellett, számos, csodálatos egyéni alkotást készítettek. Önmagában ez a tény is olyan művészettörténeti, művelődéstörténeti adalék, amelynek jelentőségét más alkotó szakterületek művelői valószínűleg csak akkor tudják majd értéke szerint átélni, amikor a Vigadó épületének méltó tereiben a régóta várt közös bemutatkozás erre alkalmat ad. Ez a tény azonban legalább annyira hozzátartozik Polgár Rózsa életművének megértéséhez, mint egyes alkotásainak önmagukban való értékei. Azt hihetnénk, hogy a már említett könyvben közreadott művekből, a művészi munkásságot elemző tanulmányokból szinte mindent megtudhattunk. Valóban, mind az egyes szerzők által választott gondolatkörök, mind azok mélyreható elemzései a művész mai értékelői számára is megkerülhetetlenek Polgár Rózsa alkotásainak elemzésekor. Nem csupán egy életmű-katalógust tekinthetünk át, hanem a korszakot is jól jellemző szellemi magatartást is kiolvashatunk belőle, amely nagyon is része a kortárs művészet megértésének. Fodor András, Nagy Gáspár költők, Jókai Anna, Szabó Magda írók gondolatai felejthetetlenek. Megható módon elmélkedik Polgár Rózsáról a két fia, Harmati Béla irodalmár,és Harmati Gergely filozófus. Mellettük sorakoznak az egyetlen művész Schéner Mihály mellett, a művészettörténészek: Keserü Katalin, Joóry Judit, Wehner Tibor, Fitz Péter, Péter Márta, Lovag Zsuzsa, Torday Aliz és jómagam. Nem véletlenül állítottam, hogy Polgár Rózsa művészetének több szempontú értékelését, sokak számára jogosan irigylésre méltó módon együtt találjuk.
És most mégis és egészen másképpen, újabb drámai élményben lehetett részünk, ezen a legutóbbi, a pesterzsébeti kiállításán. Az úgymond már ismert művei, mint például a Katonatakaró, az Anyaság, a Babatakaró vagy Az élet kenyere, vagy akár a Psyché, a Hajtogatás, a Fontos kis zsebkendő, a Petőfi Sándor idézetekre, vagy Luther Mártonra emlékező művek, a Ködmön, a Himnusz és a többiek mind, egyenként a maguk keletkezéséhez fűződő történeteivel újabb jelentést kaptak a mi jelen időnkben. Itt Magyarországon, a Kárpát-medencében, a világ drámai eseményeinek egyre szorongatóbban halmozódó történéseinek közelségében. Miközben szemléljük a finom gyapjúszálakból elénk táruló jelenségeket, már nem szubjektív egyéniségek vagyunk, hanem a Nagy Egésznek kicsiny szereplői, netán egy időtlen bibliai üzenet mai megtestesítői. Ennek a felülemelkedésnek a határtalansága mellett azonban tán még jobban és plasztikusabban érezhetjük a „csakisamiénk" intellektuális és érzelmi erejét. Polgár Rózsa minden művét szívszorongatóan konkrét személyes élményei inspirálták. A háborús pusztítások közvetlen, és következményeiben is romboló élménytömege, 1956 reményei és csalódásai, az ezek árnyékában újra meg újra épülő örök család… Halk szavú, benső csendességgel beszéli el, amint a közvetlen mellette lebombázott ház romjai alól kikandikáló két kis kézben a húgáét fedezte föl, a törmelék kétkezi lekaparásával mentve meg őt a haláltól. A halálos lövést kapott fiatal férfi roncsolt testének felejthetetlen látványát. A háborús pusztítások közepette meghalt anyát, a kitelepítések nyomorát, a mindent elborító romok közötti, gyermeki túlélési érzéseit és így tovább. A nyomasztó élmények sokszoros átélése mindent belékarcol a lélekbe, mintegy dokumentumfilmként, rögzíti azokat. Polgár Rózsa csakis ezekre a fontos gondolatokra koncentrál. A részletek felnagyításával, a kompozíció rafinált leegyszerűsítésével nem engedi elkalandozni a figyelmet, sőt. A gondolat finomművű megszövése, a kép látványának drámája olyan kontraszt, amely beszívja, és rákényszeríti nézőjét a dráma benső megélésére. A Gyűrődés, a Szorítás és a hasonló, mesterfokon megszőtt kárpitok velünk élő jelenidejűségét nem csak a kiállítás résztvevői viszik magukkal. Mindezt messzemenően átérezhették azok is, akik talán először találkoztak a művésznő sajátos „filmjével" – szelídsége még jobban megerősíti a korszak történelmi hitelességét, az emberi lényeg örökké jelenvaló teremtőképességét. Talán a reményt és a megbékélést is. A művek valódi megértéséhez igen nagy szükség van a fiatalok, a háborút soha meg nem élt korosztály e témákban szükséges elmélyülésére. Polgár Rózsa alkotóként erre minden esélyt felkínál. A kiállítást megnyitó Sárosdy Judit művészettörténész árnyalt elemzéseivel gazdagodott az életmű méltatóinak köre, amelyhez az MMA Iparművészeti Tagozatának vezetője, Simon Károly tervezőművész a kiemelkedő alkotó akadémiai jelentőségének hangsúlyozásával, illetve magának az akadémiai mércének a méltatásával járult hozzá.