Prokopp Mária művészettörténész nyolcvanötödik, Jánosi Zoltán irodalomtörténész és Kincses Károly fotómuzeológus hetvenedik születésnapját ünnepelte ebben az évben – köszöntötte a közönséget Eckhardt Mária Széchenyi-díjas zenetörténész a Művészetelméleti Tagozat ünnepi estjén.

Lovász Irén Kossuth-díjas érdemes művész, népdalénekes Balassi Bálint istenes énekeiből adott válogatást Prokopp Mária tiszteletére, műsorában közreműködött Győri István reneszánsz lanton és Szabó Zsolt viola da gambán.

Wierdl Zsuzsanna Munkácsy-díjas festő-restaurátorművész laudációjában felevenítette: Prokopp Mária értelmiségi család második gyermekeként látta meg a napvilágot. „1939-ben, amikor kinyitottam a szememet, rendkívül művelt, több nyelven beszélő, karitatív lelkületű családban találtam magamat" – idézett egy korábbi interjúnkból. A művészettörténész édesanya, Stengl Marianna nyomán Prokopp Mária életpályája a kutatásban, majd a tanításban teljesedett ki. Generációknak adta át példáját az önzetlen, alázatos tudósi szenvedélynek, amely minden munkáját, előadását a mai napig áthatja - nincs ma olyan jeles művészettörténész az országban, akit ne tanított volna az egyetemen.

Prokopp Mária kutatási területe a 13–15. századi európai művészet, az itáliai és a magyar művészeti kapcsolatok. Fő témája Esztergom Anjou-kori freskóinak újszerű feldolgozása és datálása. A mai napig feladatának tekinti a hallgatóság szemének felnyitását a művészet csodájára. „Elsősorban kedvet kell csinálni, lelkesíteni kell, megmutatni, miért érdemes a művészetekkel, a művészettörténettel foglalkozni – vallja. – A középkort nem érthetjük meg a keresztény vallás nélkül, a kereszténység adta azt az erkölcsi alapot, amelyre az európai kultúra épült. A másokkal való törődés nem csupán a középkori keresztény Európa, hanem a Magyar Királyságnak is sajátja volt." Prokopp Mária hivatása: a műalkotás meghatározása, titkainak megfejtése, üzenetének meghallása és közvetítése mások számára. Szellemi frissessége lenyűgöző – összegezte a tudósi pályát Wierdl Zsuzsanna.

A hetven esztendős Jánosi Zoltán irodalomtörténész legkedvesebb szerzőitől szavalt Lukács Sándor színművész, majd Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató és Soós Réka népdalénekes, az MMA ösztöndíjasa lépett fel Nagy László Az én szívem című, megzenésített versével.

Ekler Andrea irodalomtörténész laudációjában elmondta: „A telekommunikációs eszközökön keresztül igyekeznek elhitetni, hogy az élet számokban mérhető. Hány év, hány lájk, hány kattintás, hány szavazat, hány eladott könyv, mekkora nézettség... A számok és a tömeg mögött eltűnik a lényeg: az ember a maga esendőségében, egyediségében, esztétikumában, etikumában. Az, amit Nagy László emberarcúnak nevez. Jánosi Zoltán esetében említhetem húsz önálló kötetét, háromszáznál több tanulmányát, az általa szerkesztett könyvek, sorozatok, filmszakértői munkák, szövegkönyvek, testületi tagságok, vezetői, elnöki főszerkesztői, szerkesztői tisztségek számát, 27 jelentős díját, amelyek azonban önmagukban csak adatok. Valójában a szenvedély az, ami Jánosi Zoltánt a kultúrához, azon belül a művészethez, elsősorban az irodalomhoz köti" – erősítette meg Ekler Andrea.

A laudáló kitért arra is, hogy Jánosi Zoltán számtalan írása, pedagógiai, szerkesztői munkája bizonyítja: a szenvedély és a tudomány nem kizárja, hanem erősíti egymást. „Hogy az a szenvedély, amellyel kedves szerzői – Nagy László, Krúdy Gyula, Ratkó József, Németh László, Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Rolla János, a Hetek, a Kilencek vagy García Lorca – életművéhez közelít, átragad olvasóira és hallgatóságára. Hogy a tudományos értelmezés nem a madáchi falanszterben megjelenő, kötelezően leghitványabb alakra történő székláb faragása, hanem a gondolkodás, az esztétikai élmény megélésének gyakran fájdalmas, mégis örömteli felfedezőútja egy végtelen univerzumban – fogalmazott Ekler Andrea. – Jánosi Zoltán tudományos gondolkodásának egyik alappillére a bartóki modell. Ennek jegyében kutatásainak részévé válik a folklór, a népköltészet, a mítoszok, a mitológiák vizsgálata." Összegzésként elhangzott: az ünnepelt irodalomszervezői, pedagógiai, főszerkesztői tevékenységét ugyanazzal a szenvedéllyel végezte és végzi, mint az írott formában megjelenő tudományos munkáit. Műveltségével, tudásával, hitelességével, stílusával, előadásaival a kultúra művészeti körébe vonja hallgatóságát.

Kincses Károly kérésére Sebő Ferenc és Soós Réka előadta József Attila A Hetedik című megzenésített versét is, amelyhez kapcsolódva Haris László fotóművész, az MMA elnökségi tagja hat pontban mutatta be a fotómuzeológus életútját. „A hetedik te magad légy!" – tett hitet a laudáló a megvalósult tervek és szándékok mögött álló személyiség erejéről.

Ismerem és tisztelem Kincses Károly megalkuvás nélküli, kitartó munkásságát – köszöntötte az ünnepeltet Haris László videóüzenetében. Kincses Károly számos fotótörténetileg jelentős kötet szerzője, sajtópublikációi, fotóriportjai mind a magyar fotó történetének egy-egy mementója. Alapító igazgatója a fotográfia, fotóművészet bemutatására, a munkák szervezett őrzésére és tárolására szolgáló Magyar Fotográfiai Múzeumnak, amelyet, 1991-ben avattak fel Kecskeméten. A múzeum több százezer pozitívot és negatívot őriz, emellett dokumentumok, fényképezőgépek, fotós felszerelési tárgyak, laboratóriumi eszközök is gazdagítják a gyűjteményt. A nemzetközileg elismert intézményt Kolta Magdolnával irányították 2005 végéig. A kultúraszervező Kincses Károly intézményalapítóvá is vált, amikor a Mai Manó műteremházat, ami valaha a fotózás ügyét szolgálta, újra e célra hasznosították. A fotómuzeológus olyan különleges életutakat ismertetett meg kiállításain és köteteiben a közönséggel, amelyek egyedülállóvá teszik pályáját.

Tóth I.
Fotó: Walter Péter