Kortárs ötvösművészek – Kótai József, Máté János és Muharos Lajos kiállítása
A Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata Kótai – Máté – Muharos címmel három magyar ötvösművész, Kótai József, Máté János és Muharos Lajos közös kiállítását rendezte meg a Klebelsberg Kultúrkúriában.
A megnyitót 2014. február 12-én tartották, a kiállítás március 2-ig lesz látogatható. A kiállítást Szent Eligius szellemi örökösei összefoglaló címmel rendezte meg Kótai József és Katona Katalin, amely tárlat hosszú évek után, ismét előtérbe helyezte az ötvösművészetet, ezt az évezredes hagyományú műfajt. A kiállításra megjelent reprezentatív, magyar/angol nyelvű katalógus három olyan kortárs ötvösművész munkásságát elemzi és mutatja be gazdag illusztrációkkal, akik az elmúlt évtizedek alatt e műfaj meghatározó képviselőivé váltak. A tárlat egyúttal tisztelgés a 2014. január 8-án elhunyt Máté János ötvösművész életpályája előtt is. Mind a katalógus tanulmányát, mind a kiállításon elhangzott megnyitó szövegét Bakonyvári M. Ágnes írta. Amíg a katalógusban arányos elosztásban méltatja az egyes művészek munkásságát, addig a megnyitó szövegét Szent Eligius jelentőségének kihangsúlyozása mellett, a szakmát és a közönséget érintő művészetpszichológiai gondolatok köré szőtte.

- cím
- Kortárs ötvösművészek – Kótai József, Máté János és Muharos Lajos kiállítása
- közzététel
- 2014.02.14
- copyright
- Creative Commons
- készítette
- Hingyi Németh Lichter
- rövid leírás
- A Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata Kótai – Máté – Muharos címmel három magyar ötvösművész, Kótai József, Máté János és Muharos Lajos közös kiállítását rendezte meg a Klebelsberg Kultúrkúriában.
- katalógusszám
- -
- kulcsszavak
- ötvösművészet
- URL
- https://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/kortars-otvosmuveszek-kotai-jozsef-mate-janos-es-muharos-lajos-kiallitasa;jsessionid=D1F9601F7CD834AFA5AE7FAAEF2CD7B6