Gyermekhangok Székelyföldről - Kalandozás a Filivel

A legmagasabban fekvő magyar város, Szentegyháza a Székelyudvarhelyet Csíkszeredával összekötő út mentén található, lakosainak 95 százaléka székely-magyar. 1982 óta itt működik a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Haáz Sándor zenetanár vezette Gyermekfilharmónia, azaz a Fili, melyet a tagozati ülésen a karnagy mutatott be. A Gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés és a közösségteremtés. Rendszeresen szerepelnek Erdély kis- és nagyvárosaiban, mára több mint hatszáz koncertet tartottak, 1990 óta minden nyáron külföldi, főleg anyaországbeli hangversenykörútra utaznak. 2010-ben felléptek többek között Pécsett, Debrecenben, majd Budapesten az Országházban. 2011 szeptemberében európai koncertkörútra indultak Budapest, Győr, Mühldorf, München, Brüsszel, Passau, Bécs, Pozsony állomásokkal.
 
A száznegyven fős együttest száz kórustag és negyven zenekari tag alkotja. Az együttes repertoárja rövid klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Minden évben gyertyafényes karácsonyi hangversenyt tartanak, megrendezik a Homoródmenti népdalvetélkedőt, a Bútorfestő tábort, valamint a Prímásképző táncház tábort, és a szentegyházi huszárokkal közösen lépnek fel az Őszi Hadjáratok eseménysorozatokon. A Fili által működtetett Múzeum Szálló mára szellemi műhellyé nőtte ki magát.
Bővebben: fili.hu
başlık
Gyermekhangok Székelyföldről - Kalandozás a Filivel
közzététel
2013.09.02
copyright
Creative Commons
készítette
-
kısa açıklama
-
katalógusszám
-
anahtar kelimeler
-
URL
https://www.mma-tv.hu/tr/kategoriak/-/video/1694445/gyermekhangok-szekelyfoldrol-kalandozas-a-filivel;jsessionid=0ED483B04A124F065F9B0342AA16F548