A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának ünnepségén 12 elismerést adunk át – köszöntötte a közönséget Solymosi-Tari Emőke Széchenyi-díjas zenetörténész, tagozatvezető, tolmácsolva Richly Gábor, az MMA főtitkára gratulációját is a kitüntetettek felé.

A Művészetelméleti Tagozat vezetője Márai Sándor gondolatát idézte: „oly könnyű megtölteni a lelket az emberi tökéletesség boldog összhangjával" – remekműveket, többek között ihletett olvasmányt, zenét értve az emberi tökéletesség boldog összhangja alatt. „Eszembe jutott erről a töltekezésről Nicolaus Harnoncourt karmester gondolata is: »vajon mindabból, ami korunkat olyan diszharmonikussá és szörnyűvé teszi, nem függ-e össze sok minden azzal, hogy a művészet már nem avatkozik az életünkbe?« Erről a beavatkozásról beszél tulajdonképpen Márai, méghozzá napi szinten. A Magyar Tudományos Akadémia megalapításának ünnepeljük éppen a 200. évfordulóját. Mit gondolnak, mivel kezdte az ünnepi beszédét Freund Tamás neurobiológus, az MTA elnöke? Kodály idézettel: »…ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene – és általában a művészet – tágította ki az értelmezés kereteit Solymosi Tari Emőke – még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.«  Akiket itt ma díjazunk, azok mind azért dolgoznak, hogy a művészet segítségével a megismerés határain még egy kicsit túl tudjunk látni."

Az MMA Művészetelméleti Tagozatának ünnepi eseményén Életút díjban részesült Fábián László szépíró, esszéíró, esztéta, műfordító, képzőművész, művészeti szakíró, filmdramaturg, újságíró, szerkesztő, tanár – „ha a felsorolt titulusokhoz hozzávesszük, hogy Fábián Lászlónak félszáznál több önálló művészetkritikai, esztétikai és szépírói könyve jelent meg, köztük az MMA Kiadónál a Balla László fotó- és a Szemadám György képzőművész akadémikusok életművét áttekintő monográfia, nyilvánvaló, hogy reménytelen részemről röviden bemutatni a munkásságát – idézte fel az életút fontosabb állomásait Pécsi Györgyi József Attila-díjas irodalomtörténész, az MMA elnökségi tagja. – Fábián László korántsem valamiféle faluromantikából rendezte be élete egyik felét a szülői házban: Zennyén inspiratív kapcsolatba került az alkotókkal, már kisgyerekként belenőtt a zsennyei alkotótelep művészvilágába. Hangsúlyozom, merőben szakmai és létbölcseleti okok miatt lettek fontosak számára ezek a találkozások: megérteni a műveket, megismerni az alkotások követhető szellemi, intellektuális (…) erőtereit, hovatovább: a metafizikáját." Pécsi Györgyi a díjazott szépírói és bölcseletei esszéírói munkásságát is méltatta: Fábián László a határokon kalandozik és határokat feszeget…"

Életút díjban részesült továbbá Szekfü András filmtörténész, címzetes egyetemi tanár, aki így vall magáról: „Szakmai munkásságom egész életemben két színtéren zajlott: kenyérkereső munkám a médiaszociológia volt, míg életre szóló szenvedélyem a magyar film története lett." Előbbi több mint három évtizedig tartott, a filmtörténelem pedig már lassan hat évtizede. Jelenleg Balázs Béla 1945 és 49 közötti életét kutatja a díjazott. „Szekfü András szakmai életútja kalandos, sűrű döntéshelyzetekben és rendkívül kitartó. Talán hosszútávfutónak nevezném, ha egyetlen szóval kellene jellemeznem" – erősítette meg Tóth Klára Balázs Béla-díjas filmesztéta a laudációban.

A művészetpedagógiai elismerő oklevelek átadásakor Solymosi-Tari Emőke felelevenítette: „az MMA egyik fő feladata a művészetek közkinccsé tétele, ennek jegyében építjük a Művészettel Nevelés Hálózatot." A tagozatvezető felhívta a figyelmet az általuk kezdeményezett műhelytalálkozókra, konferenciákra is, egyben kérte a kitüntetetteket, hogy vegyék fel a kapcsolatot Szepesi Judit projektvezetővel, és csatlakozzanak maguk is a Művészettel Nevelés Hálózathoz.

Művészetpedagógiai elismerő oklevelet kapott dr. Entzné Tőkés Emese zongoraművész, zongoratanár, laudációját – Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténész méltatását – Solymosi-Tari Emőke olvasta fel. „Elsőként arra a kivételes művészi szemléletre kell rámutatnunk, amely Entzné Tőkés Emese előadóművészi és pedagógiai munkásságának elválaszthatatlan egységében, szenvedélyes ügyszeretetében, a zenével és az emberi adottságokkal együttérző és együtt lélegző személyiségében megvalósult. Kivételes művészi és tanári tevékenységének középpontjában a zene és a művészetek jövőt és embert formáló szolgálata állt. (…) Csodálatos Liszt-interpretációi máig emlékezetesek maradtak egykori hallgatósága körében. Pedagógusként pedig minden növendéke megtiszteltetésnek tekinthette, ha az ő tanítványaként sajátíthatta el a zenélés titkait…" – hangzott el a méltatásban.

 „Elképzelem, hogy Kovrig Magdolna nyugalmazott magyar-francia szakos tanár, az Erdőszentgyörgyi Figyelő című folyóirat főszerkesztője, a Bodor Péter Művelődési Egyesület elnöke, a Kis-Küküllő menti régió Színpadi Fesztiváljainak szervezője, rendezője laudációjának megtartását felkérés esetén egy walesi herceg vállalhatta volna" – kezdte az emelkedett hangú köszöntőt Márkus Béla, Széchenyi-díjas irodalomtörténész. Méltatásában elmondta: Kovrig Magdolna tevékenysége létfontosságú „a megmaradás reményével, annak a veszélynek az elhárításával, hogy a nyelv, a magyar nyelv konyhanyelvvé válik-e, fokozatosan kiszorul a közintézményekből, párhuzamosan az ízes, színes beszéd megkopásával. A társas érintkezésnek azokkal a formáival és fordulataival, amelyeket annyira-amennyire őriz és használ még a köznép, és amelyeknek igen bő vizű forrásai azok a színjátékok, amelyeket általános vagy/és középiskolás iskoláskorúakkal betanítani, előadni, aztán évről évre fesztivál keretében versenyeztetni szintén Kovrig Magdolna feladata s érdeme volt és maradt…" Kovrig Magdolna elismerő oklevelét unokahúga, Szepessy Ágnes Enikő vette át.

Művészetpedagógiai elismerő oklevelet kapott Kiss Csaba és felesége, Kiss Annamária is. Márkus Béla felidézte, hogy a tanár házaspár 2013 leghidegebb, mínusz 28 fokos telén érkezett Magyarfaluba, bekapcsolódva a 2002-ben indított moldvai csángó magyar oktatásba. Kollégájuk, az „őslakos" Iacob Liliana egy helyütt elmondta: keresztanyja „annyi sok szép éneket megtanyított, tanultunk egy esztendeig, kettőig, a harmadik, negyedik esztendőben kivitt minket Jászberénybe. Nem es tudtuk addig, mire való Magyarország. Hogy messze, s más ország. Magyar főd, más ország az. Nem annyira tudtuk, hogy van Székelyfőd, bé vótunk dugva ebbe a gödörbe" A díjazottak már kevésbé ismerhetik ezt a gödörlétet – fogalmazott Márkus Béla –, de még az az idő sem jött el, amikor csodálkozhatnának, örülhetnének, mint a magyarfalusiak Magyarországra, nevezetesen Egyházaskozárra jutott rokonai, egy könyv címével szólva: Észre sem vettük, magyarok lettünk."

Levente Péter és Döbrentey Ildikó meseíró elismerő oklevelével „kiemelten ismerjük el a TETT természettudományos mese-és történetírói pályázatért végzett védnöki és bírálói tevékenységüket, mellyel a tudomány és a művészet fontosságát hangsúlyozzák az általános és középiskolás korú gyermekek számára" – hangsúlyozta Lovász Irén Kossuth-díjas néprajzkutató a laudációban.
„A mese titkát Döbrentey Ildikó osztja meg a gyerekekkel, feszült figyelem, halk derű, és a sokatmondó csendek harmóniája közepette. A játék titkát Levente Péter a közönséggel együtt deríti fel, lelki-szellemi összhangban, személyes, fizikai részvételt is felajánlva, szóló és csoportos szerepek formájában." – idézte a díjazottak művészi hitvallását Lovász Irén. – Célunk: a lélek felől közelítő nemesedés, utódaink felvértezése az aljasodás és a cinizmus kísértései ellen. Eszközeink: a szellemes szófűzésen gyöngyöző képzettársítás – a mesélés, és a csendet megelevenítő, karakteres mozdulatművészet – a játék.

Turós-Máté Kinga Réka táncpedagógus, drámapedagógus, pedagógiai módszere dicséret elvű: minden gyermek fejlődését saját képességei szerint próbálja értékelni. Legfőbb célja a képességek és készségek fejlesztésén túl, hogy a gyerekekben kialakuljon az egészséges testtudat, ezáltal az egészséges önbizalom, kellően érzékeny és kulturált világlátás. 2016 őszén létrehozta a Kék Madár Táncműhelyt, ahol klasszikus balettet és moderntáncot tanított Veszprémben, Bándon és Herenden. 2017-ben felnőttek táncoktatását is elindította, idősebbeknek is, hatvan feletti korcsoportnak.

„A tánctanítás élethosszig tartó tanulás, amely során tanítványaimmal együtt fedezhetjük fel a táncművészet csodálatos világát." – idézte a díjazott táncpedagógusi hitvallását Tóth Klára filmesztéta a laudációban.
„V. Péter Mária komoly odafigyeléssel alakította ki egyéni módszerét, megtalálta az utat minden diák szívéhez, és bebizonyította számukra, hogy jóllehet a manuális tehetség nem mindenkinek adatik meg, de a gondolat minden értelmes emberben megszülethet, ha azt elmélyíti magában. Péter Mária tanárnő megtanította gondolkozni a diákjait. Segítette őket világlátásuk, világnézetük kialakításában. Országos kisugárzású művésztanári pályája, sokrétű, szerteágazó és differenciált tehetséggondozása példaértékű" – hangsúlyozta Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész a méltatásában.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának díjátadó ünnepségén szakírói elismerő oklevelet vehetett át Bérczes László szerkesztő, rendező. Laudátorának, Ablonczy László József Attila-díjas színháztörténésznek a gondolatit Gózon Ákos, az MMA Kommunikációs Főosztályának vezetője tolmácsolta: „magnetofonja elé ültette Tompa Miklóst, a marosvásárhelyi Székely Színház alapító igazgatóját. (…) A személyesből a kollektív látószögre váltva A végnek végéig címmel Bérczes Paál István sorsát és szegedi egyetemi színházának történetét írta meg szintén 1995-ben. A végjátékának regényét idéző munkát követően Paál István még három évet élt. Cseh Tamás is hármat, (…) a disputa-folyamot áthatja az olvasó megrendülése: az élet-halál viaskodás, a szelíd-bájos Cseh Tamás tárgyilagos misztériuma. Törőcsik Mari pedig már az Odaátról visszatérve, az 2015-ös velemi nyáron fogadta hallgató- és beszélgető-társul."

Bérczes László korábban a Bárka, s újabban az Ördögkatlan Fesztivál szellemi organizátora, „csöndes, rendíthetetlen szolgálatosként dolgozik – kor-krónikásként…"


Szakírói elismerő oklevéllel díjazták továbbá Dr. Ratkó Lujza néprajzkutatót, akiről Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész elmondta: komplex tudású és kisugárzású személyiség. „Minden érzékszervével, fülével, szemével, ujjaival és természetesen a szívével is a népi kultúrára figyelő néprajzkutató, muzeológus, etnográfia-tanár, néptánc-gyűjtő, valamint a kapcsolódó folklórértékeket rögzítő és alkalmazó koreográfus, aki 2022-es nyugdíjba vonulásáig évtizedeken át a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a Jósa András Múzeum, továbbá óraadóként a Nyíregyházi Egyetem és jogelődje munkatársa volt.

Ratkó Lujza nem csupán könyvekből, íróasztalnál merítette a népi kultúráról való mélyebb tapasztalatait, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számos falujában, valamint Kárpátalján és Erdélyben személyesen is végzett néprajzi gyűjtőmunkát. A néprajztudomány kandidátusa tudományos fokozatával elismert értekezésében a Kárpát-medencei nagyböjti szokáskör új szemléletű elemzését végezte el. Néptánccal kapcsolatos elméleti írásai és leíró jellegű művei kötelező, illetve ajánlott irodalomként szolgálnak ma is a Szegedi Egyetem táncantropológiai mesterképzésén és a Magyar Tánc­művészeti Egyetemen, de számos táncpedagógus a gyakorlati táncoktatásban is alkalmazza őket." Tudósításunk hamarosan frissül a teljes laudációkkal és az eseményről készült videókkal.

Tóth Ida
Fotó: Walter Péter / MMA