Gazdaság és kultúra, múlt és jelen
Új, határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítása mellett mecenatúra program bevezetését jelentették be sajtótájékoztató keretében augusztus 27-én Sopronban. Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet 175 éves jubileumi rendezvényén az MKIK nevében együttműködési megállapodást írt alá Turi Attilával, az MMA elnökével. Ennek értelmében országos mecenatúra program indul el, amelynek célja a társadalmi felelősségvállalás erősítése, a vállalkozói szféra és a kulturális élet összekapcsolása, a kreatív ipar erősítése, valamint a fiatal művészek és alkotók támogatása. A rendezvényen részt vett Kiss János, az MMA alelnöke is.
Az MMA-25-P2 kódú pályázat döntési listája
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
- MMA-25-P2
Az MMA-25-P1 kódú pályázat döntési listája
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
- MMA-25-P1
A „Borsi, Rákóczi-kastély déli térfala 2024" pályázat
- Virtuális kiállítás





és jegyárak ––> Pesti Vigadó

Elhunyt Dobai Péter költő, író, forgatókönyvíró
Életének 82. évében október 3-án elhunyt Dobai Péter József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, forgatókönyvíró, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja. Nevéhez fűződik az 1982-ben Oscar-díjjal jutalmazott Mephisto című játékfilm forgatókönyve. Kivételesen sokműfajú és termékeny szerző volt, költészete, prózái, regényei, esszéi és filmforgatókönyvei intellektuális, filozófikus létszemléletének alkotásai. Dobai Pétert az MMA saját halottjának tekinti.

Elhunyt Bartusz György szobrászművész
Életének 92. évében, 2025. szeptember 25-én, Kassán elhunyt Bartusz György Munkácsy Mihály-díjas szobrász-, festő-, grafikus- és akcióművész, a modern figurális és emlékműszobrászat kiemelkedő művésze, a közép-európai avantgárd művészet meghatározó egyénisége, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Bartusz Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Állami kitüntetések nemzeti ünnepünkön
Nemzeti ünnepünk, az államalapítás és első királyunk, Szent István emléknapja alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusai, köztestületi tagjai és egyik intézményének munkatársai is kitüntetésben részesültek.

Végső búcsút vettek Tamás Menyhérttől
Utolsó útjára kísérték a március végén elhunyt Tamás Menyhért Kossuth-díjas költőt, írót, néhai nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját. A Farkasréti temetőben május 20-án tartott búcsúztatáson beszédet Turi Attila, az MMA elnöke, Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Lux Ádám akadémikus mondott. A gyászszertartáson a családtagok és barátok mellett részt vett többek között Freund Tamás, az MTA elnöke és Richly Gábor, az MMA főtitkára.