„Napkeletre tekinték…"
Harangozó Imre kiállítása a Óbudai Népzenei Iskolában
A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának programsorozata, a Folklról folkra következő állomásaként Harangozó Imre moldvai csángó falvakban készült néprajzi felvételeiből és tárgyi gyűjtéseiből nyílt kiállítás az Óbudai Népzenei Iskolában. A zeneszóval átszőtt beszélgetést Szerényi Béla vezette, közreműködtek az intézmény növendékei és tanárai. A tárlat 2025. november 28-ig látogatható.
A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának programsorozata, a Folklról folkra következő állomásaként Harangozó Imre moldvai csángó falvakban készült néprajzi felvételeiből és tárgyi gyűjtéseiből nyílt kiállítás az Óbudai Népzenei Iskolában. A zeneszóval átszőtt beszélgetést Szerényi Béla vezette, közreműködtek az intézmény növendékei és tanárai. A tárlat 2025. november 28-ig látogatható.
A Folklról folkra programsorozat harmadik évada Harangozó Imre „Napkeletre tekinték…" című kiállításával indul idén ősszel – köszöntötte a közönséget Szerényi Béla igazgató az Óbudai Népzenei Iskola zsúfolásig megtelt kiállítóterében. – Fél évszázada, hogy intézményi keretek között elindult a népzeneoktatás Magyarországon, elsőként itt, Óbudán, ahol már az elődeim, Béres János és Kobzos Kiss Tamás is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak a zenei anyanyelvről beszélgessünk, hanem az anyanyelvi kultúra egésze megjelenjen rendezvényeinken. Ennek jegyében nyitottuk meg tavaly a Sárköz kincsei, majd a Kunság élő hagyománya című kiállításunkat, valamint Kósa Klára keramikus, a népművészet mestere tárlatát. Novák Ferenc Tata utolsó nyilvános előadását itt tartotta meg, teljes szellemi frissességben, bár fizikailag már fáradtan – emlékeztette a közönséget Szerényi Béla.
A 60 születésnapját napokban ünneplő Harangozó Imre a moldvai csángó falvakban készült néprajzi felvételeiből és tárgyi gyűjtéseiből hozott válogatást. Milyen kincseket hozott, mik láthatók a kiállítótérben november 28-ig?
A néprajzkutató elsőként a moldvai magyarok körében általánosan elterjedt egyházi énekeskönyvre – Kájoni János Cantionale Catholicum című gyűjteményének jelentőségére – hívta fel a figyelmet, majd a Külsőrekecsinben 1909-ben született Farkas János kéziratos énekgyűjteményére mutatott: „a csángók ugyan nem tanultak magyar írást, mégis buzgón másolták a Cantionalét, öt-hat napi napszámért adtak egy-egy ilyen kis füzetet. Az írástudatlan csángó asszonyok több száz éneket fejből tudtak belőle, ezért is maradtak meg ezek a dallamok Moldvában."
Harangozó Imre bemutatta a helyszínt: a Moldvában élő székelyek, a déli csángók és az északi csángók csoportjait. „A legnagyobb számú csoport az északi csángóké, akik az asszimilációban leginkább elöl járnak – mondta. – A legtöbb északi csángó településen a 19. század második felében megtörtént a nyelvcsere, csupán három falu élte meg magyar nyelven a 20. századot: Szabófalva a legnagyobb moldvai csángó település, mellette Kelgyeszt, amelynek kétezerötszáz lakosa volt fénykorában, és Jugánról tudhatnánk a legtöbbet, hiszen Lükő Gábor 1933-ban megírta a falu monográfiáját. Megsúgom, hogy ez a tanulmánykötet nem jelent meg soha. S ami megjelent, azok a gyűjtések, kutatások sem mutathatják be a maga teljeségében az archaikus északi csángó kultúrát, legfeljebb azt rögzítik, hogy mi marad belőle."
A moldvai csángó női viselet egyes darabjai: a katrinca – lepelszoknya – és azt rögzítő szőtt öv, a bernéc mellett Harangozó Imre kitért a pendellyel összevart vászoning hímzéseire, az archaikus motívumok óvó, védelmező jelentésére. „A moldvai csángó női ingek talán legjellegzetesebb eleme az enkrecállásként, régebben esszeeresztésként emlegetett sáv, amelyet mindig régies, geometrikus mintával hímeztek ki. Ennek magyarázata egyfajta ősi, mágikus praktika, amely a rontó, ártó tekintetek ártalmatlanítását szolgálja. A népi kultúrának minden szegmense szakrális" – erősítette meg a néprajzkutató.
Az est során szóba került a moldvai csángók identitása, az erőszakos elrománosításból fakadó bizalmatlanság és bizonytalanság: a nemzetiségüket firtató kérdésre a válasz sok esetben az, hogy ők római katolikusok – így különböztetik meg magukat a többségi ortodox románságtól. A hit az összetartó erő számukra. „Évszázadok óta hatalmas ellenszélben őrzik hitüket egészen mély és ősi módon" – ezt megtapasztalhatja, aki ellátogat körükbe.
Tóth Ida
Fotó: Óbudai Népzenei Iskola
A 60 születésnapját napokban ünneplő Harangozó Imre a moldvai csángó falvakban készült néprajzi felvételeiből és tárgyi gyűjtéseiből hozott válogatást. Milyen kincseket hozott, mik láthatók a kiállítótérben november 28-ig?
A néprajzkutató elsőként a moldvai magyarok körében általánosan elterjedt egyházi énekeskönyvre – Kájoni János Cantionale Catholicum című gyűjteményének jelentőségére – hívta fel a figyelmet, majd a Külsőrekecsinben 1909-ben született Farkas János kéziratos énekgyűjteményére mutatott: „a csángók ugyan nem tanultak magyar írást, mégis buzgón másolták a Cantionalét, öt-hat napi napszámért adtak egy-egy ilyen kis füzetet. Az írástudatlan csángó asszonyok több száz éneket fejből tudtak belőle, ezért is maradtak meg ezek a dallamok Moldvában."
Harangozó Imre bemutatta a helyszínt: a Moldvában élő székelyek, a déli csángók és az északi csángók csoportjait. „A legnagyobb számú csoport az északi csángóké, akik az asszimilációban leginkább elöl járnak – mondta. – A legtöbb északi csángó településen a 19. század második felében megtörtént a nyelvcsere, csupán három falu élte meg magyar nyelven a 20. századot: Szabófalva a legnagyobb moldvai csángó település, mellette Kelgyeszt, amelynek kétezerötszáz lakosa volt fénykorában, és Jugánról tudhatnánk a legtöbbet, hiszen Lükő Gábor 1933-ban megírta a falu monográfiáját. Megsúgom, hogy ez a tanulmánykötet nem jelent meg soha. S ami megjelent, azok a gyűjtések, kutatások sem mutathatják be a maga teljeségében az archaikus északi csángó kultúrát, legfeljebb azt rögzítik, hogy mi marad belőle."
A moldvai csángó női viselet egyes darabjai: a katrinca – lepelszoknya – és azt rögzítő szőtt öv, a bernéc mellett Harangozó Imre kitért a pendellyel összevart vászoning hímzéseire, az archaikus motívumok óvó, védelmező jelentésére. „A moldvai csángó női ingek talán legjellegzetesebb eleme az enkrecállásként, régebben esszeeresztésként emlegetett sáv, amelyet mindig régies, geometrikus mintával hímeztek ki. Ennek magyarázata egyfajta ősi, mágikus praktika, amely a rontó, ártó tekintetek ártalmatlanítását szolgálja. A népi kultúrának minden szegmense szakrális" – erősítette meg a néprajzkutató.
Az est során szóba került a moldvai csángók identitása, az erőszakos elrománosításból fakadó bizalmatlanság és bizonytalanság: a nemzetiségüket firtató kérdésre a válasz sok esetben az, hogy ők római katolikusok – így különböztetik meg magukat a többségi ortodox románságtól. A hit az összetartó erő számukra. „Évszázadok óta hatalmas ellenszélben őrzik hitüket egészen mély és ősi módon" – ezt megtapasztalhatja, aki ellátogat körükbe.
"Én kimenék ajtóm eleibe
Föl es föltekinték magos napkeletre
Nyitva látám mennyország ajtaját
Abba láték vala apró madarkákot
De nem madarkák azok, de szárnyas angyalok
Szárnyuk alatt korona
Koronába igaz hit
Igaz hitbe Boldogasszony.
Boldogasszonak lecsöppent három csepp könyve
Aki abba megmosakodik s arany kendezőbe megtörűlködzik
Úgy menen a Krisztus Urunknak szinye eleibe..."
A „Napkeletre tekinték…" című 2025. november 28-ig látogatható az Óbudai Népzenei Iskolában (Budapest III., Mókus utca 8.).Föl es föltekinték magos napkeletre
Nyitva látám mennyország ajtaját
Abba láték vala apró madarkákot
De nem madarkák azok, de szárnyas angyalok
Szárnyuk alatt korona
Koronába igaz hit
Igaz hitbe Boldogasszony.
Boldogasszonak lecsöppent három csepp könyve
Aki abba megmosakodik s arany kendezőbe megtörűlködzik
Úgy menen a Krisztus Urunknak szinye eleibe..."
Tóth Ida
Fotó: Óbudai Népzenei Iskola
