Zeneművészet
A hatok társasága
Az MMA Zeneművészeti Tagozata hagyományosan ősszel köszönti kerek évfordulós akadémikusait. Az idei ünnepeltek: Dobozy Borbála, Haáz Sándor, Keller András, Kollár Éva, Tóth Péter, valamint Vashegyi György. Ősbemutató is felcsendült: Tóth Pétert saját alkotásával, a 24 szólamú Motet in omnibus clavibus vagyis Motetta minden hangnemben című kórusművel köszöntötték a Pesti Vigadóban.
A pillanat meghosszabbítása
A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban 2025. november 5-én vette át Magyarország legrangosabb művészeti elismerését, a Nemzet Művésze díjat Geiger György. A kitüntetett húszévesen lett a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja, négy évre rá pedig a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólótrombitása. Nevéhez fűződik a Modern Rézfúvós Együttes megalakítása, számos versenyművet kifejezetten neki dedikáltak neves magyar zeneszerzők. Az EAR együttes alapító tagja, trombita-hárfa duója Maros Évával új ösvényt nyitott a kamarazenében.
Versenyművek estje
Öt kiváló szólista játszotta hazai szerzőink kortárs alkotásait a Pesti Vigadóban.
Ősbemutató várta a közönséget – Kovács Zoltán Cimbalomverseny című darabja – a Versenyművek estjén 2025. október 26-án a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata szervezésében a brácsa, a zongora, a hegedű, a gordonka és a cimbalom egy-egy virtuóza lépett színpadra. Közreműködött a Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényelt: Hollerung Gábor Liszt Ferenc díjas, érdemes művész. A koncertről kisfilm is készült.
Szignálpályázatot hirdet az MMA
Az MMA „A Magyar Művészeti Akadémia zenei szignálja" címmel nyílt pályázatot hirdet. A pályázat célja a Magyar Művészeti Akadémia hangzó névjegyének, zenei szignáljának megkomponálása két változatban: felhívó szignál; 10-15 másodperces „főcímzene" (headline szignál), amely ismételhető (loopolható). Pályázni kizárólag mindkét dallamsor együttes benyújtásával lehet. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat.
2025. november 17-18. │From Periphery to Centre – International Conference on Contemporary Symphonic Music and Orchestral Traditions in Central and Eastern Europe Since 1990 │konferencia
On behalf of the Hungarian Academy of Arts, Research Institute of Art Theory and Methodology, we are pleased to welcome you to Miskolc for this international conference exploring the transformation of symphonic music in Eastern and Central Europe since 1990.
Összekötni az eget a földdel
Életút-díjakat és elismerő okleveleket adott át a Magyar Művészeti Akadémia
Kitüntetéseket adományozott a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata 2025. október 15-én a Makovecz utcai Akadémiai Szalonban. Életút-díjat kapott Hamari Júlia énekművész és László György klarinétművész. Elismerő oklevelet vehetett át Baráth Yvette kórusvezető, zenepedagógus, énekművész, Hartyányi Judit kórusvezető, zenepedagógus, Nagy Márta zongoraművész és Szili Gabriella zenepedagógus.