Az 1982-ben készült Dögkeselyű egy mérnökből lett taxisofőr (Cserhalmi György) kálváriáját mutatja be, aki profi nyugdíjas tolvajnők áldozatául esik. Az elvált, adósságban úszó férfi dühében a tragikumba hajló önbíráskodást választja. Az alkotás az elmúlt évtizedekben sem vesztett népszerűségéből, máig a magyar bűnfilmek ikonikus darabjának számít.
 
 
Az Uránia moziban rendezett vetítés előtti kerekasztal beszélgetésen András Ferenc elmondta, hogy a Dögkeselyű cím film írója, Munkácsi Miklós elbeszélése alapján 1979-ben forgatták a Végkiárusítás című tévéfilmet is, amelyet nagy sikerrel mutatott be a televízió.


– Miklós egyik nap indulatosan rontott be hozzám és lecsapott az asztalra egy paksamétát, hozzátéve, hogy „Feri, nézd meg, miből nem lesz film!" Így került kezembe a Dögkeselyű kisregényváltozata, amely megjelent a Kortárs folyóiratban is, majd utóbb Kihívás címmel külön kötetben adták ki – idézte fel a rendező.
Kiemelte, hogy a fordulatos, néhol társadalomkritikus, másutt bűnügyi cselekmény mondhatni kiáltott a filmes adaptáció után. A szerzővel közösen megírták a forgatókönyvet a Dialóg Stúdiónak. A Dögkeselyű 1982-ben elnyerte a Kairói Fesztivál nagydíját, 1983-ban a főszereplő Cserhalmi György a legjobb férfi alakításért kiérdemelte a Magyar Filmkritikusok díját. Ugyanebben az évben közönségdíjat kaptak a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
­­– Hihetetlennek tűnt, de mégis ott álltunk Gyurival a tízperces vastaps közepén és elmondhatatlanul boldogok voltunk, mert magyar film még sohasem kapta meg ezt az elismerést. Ráadásul jelen volt mindenki, aki a nemzetközi filmszakmában számított, és attól kezdve hetente más fesztiválra, bemutatóra hívták meg a filmet a világ minden részére. Egyfolytában utaztam Kairótól Miamiiig, Chicagótól Strasbourgig. Mindenhol hatalmas közönségsikert aratott.

 
 
– Majdnem nem ülök itt – tréfálkozott Cserhalmi György, aki elárulta, hogy Munkácsi Miklós író mást szeretett volna Simon József taxisofőr szerepében látni, de végül András Ferenc és Ragályi Elemér érvei győztek –, ritkán fordult elő, hogy egy ültő helyemben végigolvastam a sztorit, amelynek én is teljesen a hatása alá kerültem, tele voltam kíváncsisággal egészen a drámai befejezésig. Nagyon szeretem a filmművészetet bár én „csak" színész vagyok, és nagyon vágytunk már valami olyasféle sikerre, amikor nekünk is terem babér. A Dögkeselyű ilyen produkció volt. A forgatás során úgy a harmadik-negyedik nap környékén már kiderült, hogy jók az arányok, a filmvásznon is működni fog a fejekben elképzelt cselekmény. Ettől olyan lendületet fogott a munka, hogy a körülmények dacára is kihoztuk a lehető legtöbbet a lehetőségekből. Arra gondolok, hogy a technikai feltételek meg sem közelítették a mai állapotokat, például az autós üldözések felvételénél. Ragályi Elemér operatőr és Gonda Géza kameraman valami egészen elképesztő körülmények között, a Lada 1200-asra tákolt deszka trepnin ülve, kapaszkodva, csimpaszkodva, életveszélyes körülmények között rögzítették a jelenteket. Száguldoztunk a városban, valahol előttünk egy rendőrautó biztosította az utat, a lehető legmesszebbre tőlünk, nehogy a megkülönböztetett jelzés kék fénye tükröződjön a szélvédőmön. Mentünk vakon, bele a világba, de megérte. Pontosan lehetett tudni, hogy a Dögkeselyű erős, hatásos film lesz. Elnézést, hogy ilyen nagy szavakat használok, de a társadalom várt egy ilyen alkotásra. Mindenkinek a magánéletében megjelentek azok krízisek, a válások, a csonka családok, az idősödő szülők magára maradása, a megélhetési gondokból fakadó munkahely-változtatások, az adósságspirálok, a társadalom egzisztenciális alapú kettéosztottsága: a Dögkeselyűben pedig mindez arcul csapta a nézőket. Mai napig visszaköszönő mondatok hangzanak el benne: például, hogy a gazdagok nem tudják, mennyibe kerül egy liter tej vagy egy kilogramm krumpli… Vagy amikor azt mondom, hogy hány láthatatlan kéz nyúl az emberek zsebébe megkaparintani a keservesen összekuporgatott forintokat… Felnyögtek a nézők, amikor ezek a mondatok elhangzottak. András Feri és a Munkácsi Miki előre tudták, hogy ezek a mondatok példátlanul hatásosak lesznek. Ráadásul nem volt szokás Magyarországon, hogy a szimpatikus főhős a végén gázzal felrobbantja magát. Moszkvában be sem engedték mutatni így a filmet, levágták a végén az öngyilkos jelenetet.


 
– András Feri azt mondta, hogy a hang egy filmben majdnem olyan fontos, mint az arc, a szem a vagy színészi játék – mondta el Kiss Mari színművész, aki András Ferenc életművének olyan meghatározó filmjeiben játszott, mint A nagy generáció vagy a Végkiárusítás, a Dögkeselyűben azonban a lengyel főszereplőnek, Maria Gladkowska-nak kölcsönözte a hangját. – Végtelenül hálás vagyok neki, hogy részese lehettem a magyar filmgyártás egyik aranykorának, amikor felhőtlenül, úgy érzem szabadon dolgozhattunk a filmeken.

 
A Pesti Vigadóban a Rendező és holdvilág című MMA-portréfilm levetítése után Borbély László író, szerkesztő beszélgetett András Ferenccel és Mécs Károllyal. Ebből az alkalomból a hangsúly azokra a filmekre került, amelyek nem annyira ismertek, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű vagy A nagy generáció. Emellett nem maradhatott szó nélkül az előző esti díszvetítést záró szűnni nem akaró vastaps. András Ferenc elmondta, hogy ilyen fergeteges ünneplésben régen volt része, akkor is csak egy-két alkalommal.
­– Ha valami bársonyosan simogatja az ember lelkét, akkor ez a tegnap esti bemutató az volt, és ezért érdemes volt nyolcvan évet leélni – fűzte hozzá András Ferenc filmrendező, majd Mécs Károly vette át a szót: – Feri egyszer csak megjelent és belopózott az életembe, fiatalon, vékonyan, tehetségesen. A kapcsolat idővel átalakult barátsággá. Ezt tovább erősítette a toszkán tájra emlékeztető Káli-medence, amelynek bizonyos mértékig én is élvezője vagyok.
   
– Tulajdonképpen ő ismertette meg velem ennek a vidéknek a szépségét és ő vezetett be az ott élő baráti társaságba. Nem ismertem személyesen azokat a nagyokat, Pilinszky Jánost és másokat, akikkel ő pályakezdőként rendszeresen találkozhatott a Kárpátia étteremben vagy a Muskátli presszóban, ahogyan azt a róla szóló portréfilmben felidézte, de ismertem azt a kővágóörsi, mindenhez hozzászólni tudó, póztalan, értelmiségi társaságot, amelynek éltető ereje és kovásza Feri volt. Az ő házában gyűltünk össze rendszeresen, szilvesztereztünk a nyári konyhában. Ezekkel az emberekkel együtt ülni, beszélgetni, viccelődni egy komoly szellemi élmény volt. Meghatottságot érzek, amikor azokat a napokat felidézem. Isten tartsa meg őt sokáig nekünk!
   
A beszélgetés a Gion Nándor regénye nyomán készült A kárókatonák még nem jöttek vissza című film felidézésével folytatódott: egyrészt augusztusban volt húsz éve az MMA posztumusz tiszteleti tagjai közé tartozó szerző halálának, másfelől a film főszerepét, Gergián vadőrt Mécs Károly alakította.
– Elragadtatva olvastam el a Feritől kapott forgatókönyvet, mert éreztem, hogy ifjúsági filmnek indult, de ez nem az. Sokkal inkább a felnőttekhez szól és az emberi gyarlóságokon keresztül heroikus küzdelem a legvégéig, a vadőr haláláig. Ugyanakkor kicsit természetfilm jelleget is kapott a madarak bemutatása miatt. Feri annyira mesteri módon rendezett, hogy én utólag nem is emlékszem rá, hogyan forgattam. Hol fát vágtam, hol kenyeret szeltem, szalonnáztam, máskor puskával a vállamon jártam az erdőt és közben mindvégig nagyon szabadnak éreztem magamat. Minden más rendezővel szemben Ferinek van egy kiváló tulajdonsága: soha nem emeli fel a hangját. Nagyon kiélezett helyzetnek kell kialakulnia ahhoz, hogy egy kicsit felemelje a hangját. 
A rendező elmondta, hogy Gion Nádor élete egyik legjobb írója és barátja volt. Úgy ismerkedtek meg, hogy a Bástya étteremben, ahová főiskolásként jártak, Kurucz Sándor operatőr bemutatta őket egymásnak. Újvidéken élő remek íróként ajánlotta a figyelmébe. Beszélgetni kezdtek és kölcsönös szimpátia alakult ki köztük, amely egészen Gion haláláig tartott. Akkor határozta el, hogy amint lehet, filmet csinál valamelyik írásából. Több regénye alapján is készült forgatókönyv, a legszebb könyve a Latroknak is játszott adaptációja sajnos nem valósult meg a drága költségvetés miatt. Ugyanakkor A kárókatonák nem jöttek vissza sikere után elkészült a Sortűz egy fekete bivalyért, amelynek András Ferenc a forgatókönyvért, a Franciaországban élő Szabó László rendezte és az egyik főszerepét Jean Louis Trintignant alakította.

   
Befejezésképpen András Ferenc elmesélte, jelenleg a Záróra után címmel szeretne filmet forgatni.
– Hála Temesi Ferenc író barátomnak, hogy írt egy remek regényt 49/49 címmel, amely nyomán készített egy még jobb forgatókönyvet és nemsokára Cserna Judit producerrel megkezdhetjük a forgatást.   
A beszélgetés után Buglya Sándor tagozatvezető és dr. Richly Gábor, az MMA főtitkára köszöntötte a nyolcvanadik születésnapját ünneplő András Ferencet.