Dobai Péter
Belvedere
Bemutatták Dobai Péter új kötetét
A Műcsarnok különtermében mutatták be Dobai Péter Kossuth-díjas költő, író, forgatókönyvíró, a Nemzet Művésze Belvedere című új verseskötetét, amely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg.
A Műcsarnok különtermében mutatták be Dobai Péter Kossuth-díjas költő, író, forgatókönyvíró, a Nemzet Művésze Belvedere című új verseskötetét, amely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg.
Az est házigazdája és moderátora a Parnasszus könyvek kiadójának igazgatója Turczi István volt, aki Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnökének köszöntője után Dobai Péterrel beszélgetett.
Mindenekelőtt arról, hogy mit is jelent a nyáron hetvenedik születésnapját ünneplő Dobai Péter számára a belvedere. Mint megtudtuk, nem ugyanazt, mint az építészetben, mondjuk olyasféle teraszt vagy erkélyt, ahonnét szép kilátás nyílik. A mindennapok tragikus hírei alapján ugyanis az embernek az a benyomása, hogy értelmetlen olyan helyet keresni, ahonnét körültekintve a világban gyönyörködni lehet. Talán már nincs is erre szükség vagy igény, a költőnek azonban mégis az a dolga, hogy felmutassa a Belvedere-ét.
A beszélgetésbe bekapcsolódott Morsányi Bernadett, a Dobai Péterről készülő monográfia szerzője, aki elmondta, hogy a költő új versei közül többnek fellelhető az előzménye az 1973-ban megjelent Kilovaglás egy őszi erődből című bemutatkozó kötetben.
Dobai Péter ezt azzal magyarázta, hogy bizonyos régi verseit szerette volna mai eszével és szívével újrahangolni, ezért úgy látta jónak, ha kiemeli azokat az eredeti környezetükből és hozzájuk nyúl, néhol drasztikusan, így új formában mondhatta el a régi üzenetet.
Morsányi Bernadett kiemelte, hogy a Belvedere-ben ciklust képeznek azok a versek, amelyeknek központi alakja az anya. Ez eddig csak elszórtan volt jelen Dobai Péter költészetében.
A költő válaszában felidézte azokat az éveket, amelyeket internátusban kényszerült tölteni, ahonnét, még karácsonykor sem ment haza. A nagymamán kívül senki sem látogatta. Mint elmondta, német édesapja a hadifogságban lemondott róla és szabadulása után sem keresett kapcsolatot velük, édesanyja pedig másodszor is férjhez ment és egyik napról a másikra, minden lélektani magyarázat nélkül internátusba íratta, hogy elsőszülött fia ne legyen a terhére. Ezt tartja édesanyja főbűnének. A mostanihoz mérhető érzelmekkel sohasem szólt édesanyjáról, a Kilovaglás az őszi erődből című kötet verseiben azért közelített szeretetettel hozzá, mert azokban az években még sok mindent elfojtott magában, de ma már úgy érzi, hogy jobb az igazsághoz közelebb kerülve élni.
Az elveszített, de versekben nyomatékosított anyamotívum mellett szó esett Dobai Péter feleségéről, dr. Máté Máriáról, aki „Mariként" nemcsak sok költemény visszatérő szereplője, hanem a korábban megjelent, Latin lélegzet című könyv társalkotója is egyben. Dobai Péter elmondta, hogy a Latin lélegzet versei részben az ókori és reneszánsz itáliai városok, Róma és Firenze, részben a felesége által készített, műemlékeket, tereket és utcákat megörökítő fotók „inspirációs erőterében" születtek. A versek jelentős része nem a helyszínen íródott, hanem a hazatérés után, a fényképek által újjászülető emlékek hatására. (A Belvedere borítója ugyancsak dr. Máté Mária fotográfiájának felhasználásával készült.)
Az est végén Dobai Péter felolvasta Albert Camus emlékében című versét, amelyet a francia író születésének századik évfordulója alkalmából írt:
ALBERT CAMUS (1913-1960)
EMLÉKÉBEN, A. S. N. 100.
Délen, a mediterrán tengerekre néző
Alpesek magas szikla-mellkasában, a Tengeri Alpok
csúcsainak örökjégtől szikrázó látóterében,
Vaucluse rejtőzködő vidékén, egy völgy ölelő
karjában, ahol valaha? vagy most is és holnap is,
mitőlünk sokszázados térségű messzeségben:
Petrarca és Laura sétál… Provance boldog,
szélszárnyas pálmái búvópatak-utat kísérnek,
hősi, légiós hűséggel egy kis francia falu felé,
melynek helyét csak a lelki térképeken lelhetem:
L o u r m a r i n.
Amerre gyászciprusok vonulnak az ősi temető felé,
arra nem fordul út, át kell vágni ájult virágokon
s lassan egy másik időbe érve: ott egy latin hant alatt
pihen egy Idegen - Un étranger - egy fegyvertelen
hős, egy harcos és győztes Idegen, egy Evangelista!
Ember embernek való alávetettségének ellensége volt,
filozófus, agitátor, világi szerzetese a nem térdelők rendjének!
Közel sírjának római kövéhez, baljós felirat:
„Ma la gioia una pellegrina sulla terra."
(Az öröm csak zarándok ezen a földön.)
Látszólag… brutális autóbaleset végezte ki,
mintha Goya álmodta volna lobogó, lángoló vászonra…
Egy hathengeres, háromezer köbcentis Facel Vega HK 500
sportkocsi utasaként halt szörnyet Petit Villeblevin
fogadó közelében…vele volt Nietzsche Vidám tudomány
című könyve és egy befejezetlen önéletrajzi írás,
amit halálával fejezett be… Megkezdődött végleges
száműzetése, lett és maradt mindörökre
önmaga halálfogytiglan idegenje, a Francia Kommunista
Pártból anarchista-trockista „mivolta" miatt kiközösített
„Lázadó ember", egy olyan véletlen hősi halottja,
amelyben észrevétlen ott álmodott a szükségszerűség,
a megváltó determináció…
Albert Camus nem volt kollaboránsa saját halálának,
és soha nem játszott kényszerből szégyenszerepet
a Hatalom, a Párt alig-por-életű próbaszínpadán,
szerelmet, szépséget, hitvallást
eltemető, temetkező tapsviharban…
A tiszta lélek-terek távlatos messzeségeibe távozott tőlünk
Albert Camus, Afrika fehér fia, ó, nehéz lesz utolérnünk őt,
hiszen ő a Megváltó önkéntes munkatársa,
(már-már váltó-társa, Dosztojevszkij oldalán…)
kánon-ember a rontással szemben
és mi nem ismerjük fogadalmait!
A Belvedere című kötet bemutatóján közreműködött Lázár Balázs és Oberfrank Pál színművész, valamint zongorán Vida Mónika Ruth.
Tekintsék meg a Dobai Péterrel készült beszélgetést, amelyben a forgatókönyvírói munkájáról és a film iránti elkötelezettségéről mesél.
Mindenekelőtt arról, hogy mit is jelent a nyáron hetvenedik születésnapját ünneplő Dobai Péter számára a belvedere. Mint megtudtuk, nem ugyanazt, mint az építészetben, mondjuk olyasféle teraszt vagy erkélyt, ahonnét szép kilátás nyílik. A mindennapok tragikus hírei alapján ugyanis az embernek az a benyomása, hogy értelmetlen olyan helyet keresni, ahonnét körültekintve a világban gyönyörködni lehet. Talán már nincs is erre szükség vagy igény, a költőnek azonban mégis az a dolga, hogy felmutassa a Belvedere-ét.
A beszélgetésbe bekapcsolódott Morsányi Bernadett, a Dobai Péterről készülő monográfia szerzője, aki elmondta, hogy a költő új versei közül többnek fellelhető az előzménye az 1973-ban megjelent Kilovaglás egy őszi erődből című bemutatkozó kötetben.
Dobai Péter ezt azzal magyarázta, hogy bizonyos régi verseit szerette volna mai eszével és szívével újrahangolni, ezért úgy látta jónak, ha kiemeli azokat az eredeti környezetükből és hozzájuk nyúl, néhol drasztikusan, így új formában mondhatta el a régi üzenetet.
Morsányi Bernadett kiemelte, hogy a Belvedere-ben ciklust képeznek azok a versek, amelyeknek központi alakja az anya. Ez eddig csak elszórtan volt jelen Dobai Péter költészetében.
A költő válaszában felidézte azokat az éveket, amelyeket internátusban kényszerült tölteni, ahonnét, még karácsonykor sem ment haza. A nagymamán kívül senki sem látogatta. Mint elmondta, német édesapja a hadifogságban lemondott róla és szabadulása után sem keresett kapcsolatot velük, édesanyja pedig másodszor is férjhez ment és egyik napról a másikra, minden lélektani magyarázat nélkül internátusba íratta, hogy elsőszülött fia ne legyen a terhére. Ezt tartja édesanyja főbűnének. A mostanihoz mérhető érzelmekkel sohasem szólt édesanyjáról, a Kilovaglás az őszi erődből című kötet verseiben azért közelített szeretetettel hozzá, mert azokban az években még sok mindent elfojtott magában, de ma már úgy érzi, hogy jobb az igazsághoz közelebb kerülve élni.
Az elveszített, de versekben nyomatékosított anyamotívum mellett szó esett Dobai Péter feleségéről, dr. Máté Máriáról, aki „Mariként" nemcsak sok költemény visszatérő szereplője, hanem a korábban megjelent, Latin lélegzet című könyv társalkotója is egyben. Dobai Péter elmondta, hogy a Latin lélegzet versei részben az ókori és reneszánsz itáliai városok, Róma és Firenze, részben a felesége által készített, műemlékeket, tereket és utcákat megörökítő fotók „inspirációs erőterében" születtek. A versek jelentős része nem a helyszínen íródott, hanem a hazatérés után, a fényképek által újjászülető emlékek hatására. (A Belvedere borítója ugyancsak dr. Máté Mária fotográfiájának felhasználásával készült.)
Az est végén Dobai Péter felolvasta Albert Camus emlékében című versét, amelyet a francia író születésének századik évfordulója alkalmából írt:
ALBERT CAMUS (1913-1960)
EMLÉKÉBEN, A. S. N. 100.
Délen, a mediterrán tengerekre néző
Alpesek magas szikla-mellkasában, a Tengeri Alpok
csúcsainak örökjégtől szikrázó látóterében,
Vaucluse rejtőzködő vidékén, egy völgy ölelő
karjában, ahol valaha? vagy most is és holnap is,
mitőlünk sokszázados térségű messzeségben:
Petrarca és Laura sétál… Provance boldog,
szélszárnyas pálmái búvópatak-utat kísérnek,
hősi, légiós hűséggel egy kis francia falu felé,
melynek helyét csak a lelki térképeken lelhetem:
L o u r m a r i n.
Amerre gyászciprusok vonulnak az ősi temető felé,
arra nem fordul út, át kell vágni ájult virágokon
s lassan egy másik időbe érve: ott egy latin hant alatt
pihen egy Idegen - Un étranger - egy fegyvertelen
hős, egy harcos és győztes Idegen, egy Evangelista!
Ember embernek való alávetettségének ellensége volt,
filozófus, agitátor, világi szerzetese a nem térdelők rendjének!
Közel sírjának római kövéhez, baljós felirat:
„Ma la gioia una pellegrina sulla terra."
(Az öröm csak zarándok ezen a földön.)
Látszólag… brutális autóbaleset végezte ki,
mintha Goya álmodta volna lobogó, lángoló vászonra…
Egy hathengeres, háromezer köbcentis Facel Vega HK 500
sportkocsi utasaként halt szörnyet Petit Villeblevin
fogadó közelében…vele volt Nietzsche Vidám tudomány
című könyve és egy befejezetlen önéletrajzi írás,
amit halálával fejezett be… Megkezdődött végleges
száműzetése, lett és maradt mindörökre
önmaga halálfogytiglan idegenje, a Francia Kommunista
Pártból anarchista-trockista „mivolta" miatt kiközösített
„Lázadó ember", egy olyan véletlen hősi halottja,
amelyben észrevétlen ott álmodott a szükségszerűség,
a megváltó determináció…
Albert Camus nem volt kollaboránsa saját halálának,
és soha nem játszott kényszerből szégyenszerepet
a Hatalom, a Párt alig-por-életű próbaszínpadán,
szerelmet, szépséget, hitvallást
eltemető, temetkező tapsviharban…
A tiszta lélek-terek távlatos messzeségeibe távozott tőlünk
Albert Camus, Afrika fehér fia, ó, nehéz lesz utolérnünk őt,
hiszen ő a Megváltó önkéntes munkatársa,
(már-már váltó-társa, Dosztojevszkij oldalán…)
kánon-ember a rontással szemben
és mi nem ismerjük fogadalmait!
A Belvedere című kötet bemutatóján közreműködött Lázár Balázs és Oberfrank Pál színművész, valamint zongorán Vida Mónika Ruth.
|
„Legendák szabadja" „…be kell vallanunk azt is, hogy Dobai költői eszménye, minden nagyszabású erénye ellenére ma aligha divatos. Az a tartás, magatartás, forrongó és hősi szemlélet és hivatás, amelyet követ, nehezen kelt ez idő tájt rezonanciát, nem volna nehéz megfejteni, miért. Ennek okán hangja magányos hang, 'üzenete' egy magányos szellem üzenete, kiérdemelt szerepe a magányosé, amelyet azonban kora is reá mér. És valamiképp ez a tragikus, heroikus vonás, ha lehet mondani még inkább nemessé, egyben méltatlanul visszhangtalanná teszi költészetét, amely – nem kétséges – komoly társadalomalakító igénnyel született, és alkotta meg önmagát. Minden műve jelentős teljesítmény, amellyel végső soron önmaga szerepét fokozza önnön legendájában." Deák László költő |
Tekintsék meg a Dobai Péterrel készült beszélgetést, amelyben a forgatókönyvírói munkájáról és a film iránti elkötelezettségéről mesél.
