Esztergom, a múltra épülő jövő
Konferencia a város építészeti és szellemi megújulásáról
A magyar Vatikán. Múltra épülő jövő – Esztergom címmel tartottak konferenciát az MMA Építőművészeti Tagozatának és Művészetelméleti Tagozatának közös rendezésében 2024. november 13-án. Ennek folytatására került sor 2025. március 12-én, ugyanis több fontos, új téma vetődött fel Esztergom, az ország első „fővárosának" jövőjével kapcsolatban. A szakmai találkozó fórumot biztosított e tervek, elképzelések ismertetéséhez, és hozzájárult az előadók, a meghívott szakemberek és a közönség közötti eszmecserére, építő jellegű vita kialakulásához.
A magyar Vatikán. Múltra épülő jövő – Esztergom címmel tartottak konferenciát az MMA Építőművészeti Tagozatának és Művészetelméleti Tagozatának közös rendezésében 2024. november 13-án. Ennek folytatására került sor 2025. március 12-én, ugyanis több fontos, új téma vetődött fel Esztergom, az ország első „fővárosának" jövőjével kapcsolatban. A szakmai találkozó fórumot biztosított e tervek, elképzelések ismertetéséhez, és hozzájárult az előadók, a meghívott szakemberek és a közönség közötti eszmecserére, építő jellegű vita kialakulásához.
Solymosi-Tari Emőke, a Művészetelméleti Tagozat vezetője és Salamin Ferenc, az Építőművészeti Tagozat vezetője moderálta a tanácskozást. Salamin bevezetőjében kijelentette: „Lehet, hogy már csak egy-két év, de lehet, egy-két évtized kell ahhoz, hogy Esztergom visszakerüljön abba a pozícióba, amelyben régen volt, és amelyben sokan szeretnék újra látni."
Horváth István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma emeritus igazgatója a kiemelt jelentőségű Esztergom-Szentkirály Magyar Nemzeti Emlékhelyről értekezett. Ismertette a város történetét. Hangsúlyozta: „Esztergom az Árpád-kori világ egyik székvárosa volt. Jelentősebb szerepet játszott az Árpád-házi királyok életében, mint a másik székváros, Székesfehérvár." Itt született az 1083-ban szentté avatott István király, és itt is hunyt el. Horváth István bemutatta azt a helyszínt, a mai bazilika és Melocco Miklós emlékműve között, ahol az első templom állt a Várhegyen, a Szent Adalbert-bazilika, ahol Vajkot megkeresztelték, majd megkoronázták.
A mának szóló, a város újjáéledését segítő történelmi tapasztalat, hogy a törökök elől Nagyszombatba menekült érsekség háromszáz évvel később települt vissza a Duna partjára, a szinte teljesen elpusztult Esztergomba. A Trianon óta eltelt száz esztendő és a kommunista diktatúra évtizedeinek rombolása után a város ismét megindulhat a visszatérés útján. Mint Prokopp Mária művészettörténész, az MMA levelező tagja megfogalmazta: „Esztergom ne kisváros legyen, hanem mint Mohácsig, európai jelentőségű kultúrközpont."
Az újkori város mellett északi irányban, a Duna mentén található, egykori Abony nevű településen alakult ki a Szentkirály nevű városrész az Árpádoktól kezdve. Itt található Abony „leglényegesebb épülete", mint az előadók közül többen rámutattak, „a II. Géza király által építtetett háromhajós, négytornyú bazilika Szent István emlékezetére és tiszteletére, nagy valószínűséggel azon a helyen, ahol István király meghalt". Itt őrizték az Aranybulla egyik példányát is.
Mujdricza Ferenc építész, vezető tervező a Várhegy és környékének jövőképét vetítette a jelenlévők elé. „Esztergomnak ugyanolyan szent helynek, nemzeti zarándokhelynek kell lennie a magyar életben, mint a későbbi alapítású Csíksomlyónak."
A tervezők fontosnak tartanák a bazilika környékét a 19. századi, Rudnay Sándor prímás idején született terveknek megfelelően helyreállítani. A bazilika előtti térségben, a főtengelyben elhelyezni Rudnay Sándor meg nem épült diadalkapuját, amelyen át vezetne be az út a székesegyházhoz. Az első szakrális épületet, a Szent Adalbert-székesegyházat pedig a bazilika mellett, lézerfénnyel körvonalazva, valóságos nagyságrendjében mutathatnák be a látogatóknak. Az egykori templom tornyainak magassága vetekedett a mai bazilika méretével. A ma Sötétkapunak nevezett Rudnay-átjárót és a Prímás Pince Éttermet összekapcsolva a vendéglő funkción túlmutató közösségi teret lehetne kialakítani, a Rudnay-átjáró két végét színes üvegfallal lezárva.
Prokopp Mária ismertette az Esztergom határában, a szovjet hadsereg egykori gyakorlóterén, Toldiligeten, Mujdricza Ferenc tervei szerint megépült lovas bemutatóközpontot, felidézve a középkori építészet formagazdagságát a mában. A lovas vitézi életnek – utalt Vitéz János korára – jelentős hagyományai voltak a városban.
Esztergomban a gótika – hangsúlyozta a professzor asszony – egy időben született a párizsi, francia gótikával. „Nem maradtunk le Európától. A magyar művészettörténet nem hatásokra, hanem kapcsolatokra épült. A 21. században is születhetnek olyan építészeti alkotások, amelyek képviselik a régiek leleményességét, miközben új megoldásokat keresnek." Reméli, hogy ennek szellemében hasznosítják majd azt a nagy kiterjedésű, elhagyott laktanyát, szálláshelyekkel, színházzal, könyvtárral, múzeummal, rendezvényközponttal, üzletekkel, vásárcsarnokkal, többszintes mélygarázzsal, ahol egy második városközpont alakulhatna ki. Stipkovits Fülöp igazgatóhelyettes Esztergom zenei életébe engedett bepillantást, amikor a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola újjászületésével ismertette meg a közönséget. Pálmai Árpád egyházzenész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának ösztöndíjasa régi korokat idéző énekekkel színesítette a tanácskozást.
Prokopp Mária összegzésében megismételte: „A Várhegy jelentősége elvitathatatlan. Ma is erős akarat szükséges, hogy Esztergom, visszatérve a Szent István-i alapokra, megújuljon, és valóban szellemi-kulturális központ legyen. Nem a múltba akarunk révedni, hanem a múlt értékeire, szellemiségére támaszkodva tanúságot tenni arról, hogy Európa élvonalában álló szellemi emberek vagyunk."
Elmer István
Fotó: Walter Péter
Horváth István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma emeritus igazgatója a kiemelt jelentőségű Esztergom-Szentkirály Magyar Nemzeti Emlékhelyről értekezett. Ismertette a város történetét. Hangsúlyozta: „Esztergom az Árpád-kori világ egyik székvárosa volt. Jelentősebb szerepet játszott az Árpád-házi királyok életében, mint a másik székváros, Székesfehérvár." Itt született az 1083-ban szentté avatott István király, és itt is hunyt el. Horváth István bemutatta azt a helyszínt, a mai bazilika és Melocco Miklós emlékműve között, ahol az első templom állt a Várhegyen, a Szent Adalbert-bazilika, ahol Vajkot megkeresztelték, majd megkoronázták.
A mának szóló, a város újjáéledését segítő történelmi tapasztalat, hogy a törökök elől Nagyszombatba menekült érsekség háromszáz évvel később települt vissza a Duna partjára, a szinte teljesen elpusztult Esztergomba. A Trianon óta eltelt száz esztendő és a kommunista diktatúra évtizedeinek rombolása után a város ismét megindulhat a visszatérés útján. Mint Prokopp Mária művészettörténész, az MMA levelező tagja megfogalmazta: „Esztergom ne kisváros legyen, hanem mint Mohácsig, európai jelentőségű kultúrközpont."
Az újkori város mellett északi irányban, a Duna mentén található, egykori Abony nevű településen alakult ki a Szentkirály nevű városrész az Árpádoktól kezdve. Itt található Abony „leglényegesebb épülete", mint az előadók közül többen rámutattak, „a II. Géza király által építtetett háromhajós, négytornyú bazilika Szent István emlékezetére és tiszteletére, nagy valószínűséggel azon a helyen, ahol István király meghalt". Itt őrizték az Aranybulla egyik példányát is.
Mujdricza Ferenc építész, vezető tervező a Várhegy és környékének jövőképét vetítette a jelenlévők elé. „Esztergomnak ugyanolyan szent helynek, nemzeti zarándokhelynek kell lennie a magyar életben, mint a későbbi alapítású Csíksomlyónak."
A tervezők fontosnak tartanák a bazilika környékét a 19. századi, Rudnay Sándor prímás idején született terveknek megfelelően helyreállítani. A bazilika előtti térségben, a főtengelyben elhelyezni Rudnay Sándor meg nem épült diadalkapuját, amelyen át vezetne be az út a székesegyházhoz. Az első szakrális épületet, a Szent Adalbert-székesegyházat pedig a bazilika mellett, lézerfénnyel körvonalazva, valóságos nagyságrendjében mutathatnák be a látogatóknak. Az egykori templom tornyainak magassága vetekedett a mai bazilika méretével. A ma Sötétkapunak nevezett Rudnay-átjárót és a Prímás Pince Éttermet összekapcsolva a vendéglő funkción túlmutató közösségi teret lehetne kialakítani, a Rudnay-átjáró két végét színes üvegfallal lezárva.
Prokopp Mária ismertette az Esztergom határában, a szovjet hadsereg egykori gyakorlóterén, Toldiligeten, Mujdricza Ferenc tervei szerint megépült lovas bemutatóközpontot, felidézve a középkori építészet formagazdagságát a mában. A lovas vitézi életnek – utalt Vitéz János korára – jelentős hagyományai voltak a városban.
Esztergomban a gótika – hangsúlyozta a professzor asszony – egy időben született a párizsi, francia gótikával. „Nem maradtunk le Európától. A magyar művészettörténet nem hatásokra, hanem kapcsolatokra épült. A 21. században is születhetnek olyan építészeti alkotások, amelyek képviselik a régiek leleményességét, miközben új megoldásokat keresnek." Reméli, hogy ennek szellemében hasznosítják majd azt a nagy kiterjedésű, elhagyott laktanyát, szálláshelyekkel, színházzal, könyvtárral, múzeummal, rendezvényközponttal, üzletekkel, vásárcsarnokkal, többszintes mélygarázzsal, ahol egy második városközpont alakulhatna ki. Stipkovits Fülöp igazgatóhelyettes Esztergom zenei életébe engedett bepillantást, amikor a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola újjászületésével ismertette meg a közönséget. Pálmai Árpád egyházzenész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának ösztöndíjasa régi korokat idéző énekekkel színesítette a tanácskozást.
Prokopp Mária összegzésében megismételte: „A Várhegy jelentősége elvitathatatlan. Ma is erős akarat szükséges, hogy Esztergom, visszatérve a Szent István-i alapokra, megújuljon, és valóban szellemi-kulturális központ legyen. Nem a múltba akarunk révedni, hanem a múlt értékeire, szellemiségére támaszkodva tanúságot tenni arról, hogy Európa élvonalában álló szellemi emberek vagyunk."
Elmer István
Fotó: Walter Péter
