Fotó: Török Máté
Keddi kaleidoszkóp 2017 őszén
2017 őszén is folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata által szervezett műhelybeszélgetés-sorozat, a negyedik évfolyam beszélgetéseit kéthetente, keddenként 18.00 órától 19.30 óráig, a Pesti Vigadó Makovecz termében tartják. A programsorozat szakmai felelőse Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja. Az őszi időpontok: szeptember 26.; október 10.; október 24.; november 7.; november 21.; december 5.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata 2015 őszén indította el műhelybeszélgetés-sorozatát, melynek célja, hogy a közönség bepillantást nyerjen a meghívott neves művészek és művészetelméleti szakemberek alkotó- és kutatómunkájába, megismerhesse szemléletmódjukat, törekvéseiket, módszereiket. A beszélgetések középpontjában általában egy-egy új alkotás, művészi feladat, illetve kutatási eredmény áll. A sorozatra ellátogatók elmélyült, mégis oldott hangulatú beszélgetések tanúi lehetnek, melyeket kép- és filmvetítés, illetve élő színpadi produkciók tesznek teljessé. A programok végén a közönség tagjai is feltehetnek kérdéseket.
A programok ingyenesek, de a részvételhez regisztráció szükséges.
Helyszín: Pesti Vigadó, Makovecz terem (1051 Budapest, Vigadó tér 2. IV. emelet)
A korábbi beszélgetések visszanézhetők az MMA-TV témacsatornáján.
A Keddi kaleidoszkóp 2017. őszi programja:
2017. szeptember 26. – A nyíregyházi varázsló
A 2017. őszi évadban elsőként a Nemzet Művésze címet is viselő Szabó Dénes karnagy, az MMA rendes tagja lesz a tagozat vendége, akivel dr. Solymosi Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője beszélget.
2017. október 10. – Szörényi László irodalomtörténésszel, az MMA levelező tagjával beszélget Márkus Béla irodalomtörténész, az MMA levelező tagja.

2017. október 24. – Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor íróval, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökével beszélget Szemadám György festőművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja.

2017. november 7. – Lajta Gábor festőművésszel, az MMA levelező tagjával beszélget Sinkó István festőművész, művészeti író.

2017. november 21. – Dávid Katalin művészettörténésszel, az MMA rendes tagjával beszélget Dvorszky Hedvig művészettörténész, az MMA levelező tagja.

2017. december 5. – Béres Ilona színművésszel, az MMA rendes tagjával beszélget Huszár Orsolya.

A belépés regisztrációhoz kötött, amit a vigado.hu honlapon, az aktuális programnál lehet megtenni.
A Keddi kaleidoszkóp korábbi estjeiről készített filmfelvételek az MMA-TV oldalán itt érhetőek el.

September 12, 2017
|
jankovics marcell
,
szemadám györgy
,
szabó dénes
,
dvorszky hedvig
,
dávid katalin
,
márkus béla
,
solymosi-tari emőke dr.
,
lajta gábor
,
béres ilona
,
szörényi lászló