A kiállítók magas száma, s a kiállított alkotások még tetemesebb volta, eltérő jellege nem kevés fejtörést okozhatott a tárlat kurátorainak, Szávoszt Katalin keramikusművésznek és Hefter László üvegművésznek: hogy a textil- és kerámia-, üveg- és grafikusművészek, ötvösök és belsőépítészek, formatervezők és dizájnerek alkotásait miképpen jelenítsék meg a rendelkezésre álló – jelen esetben jelentőst kihívást hordozó – térben úgy, hogy a különböző karakterű munkák adekvát téri helyzetbe kerülhessenek, legjobb formájuk szerint mutatkozhassanak meg. Hogy valóban így történt-e, ez csak akkor derülhetne ki, ha egy másik változatban, más elképzelés szerint is megjelenhetne a kiállított anyag. Erre nyilván nincs mód. Az viszont nyugtázható, hogy jelen formájában a kiállítótérben megjelenő anyag jól olvasható, befogadóbarát.
A kiállításcím nyilvánvalóan arra – és nem csupán kíván utalni –, hogy kinek-kinek van, megszületett a saját remeke, amely mesterré válásának közvetlen határpontja, jele. Persze ez szubjektív, mármint megítélése annak, hogy az alkotó miként látja saját műveit, s melyikre tekint úgy, mint mestermunkára. Az alkotók természetesen arra törekedtek, hogy alkotásaik köréből azt vagy azon néhány alkotást mutassák meg e tárlaton, amely méltó a rangra: hogy mestermunka – s ha választásuk találkozott a kurátorok értékítéletével, úgy helyet kaphattak e sokféleségben sokfajta művészi minőséget hordozó kiállításon.
Hogy valóban mesterek alkották-e a kiállított munkákat, amelyek mestermunkákként jelennek meg a tárlaton – ez nyilván csak a kiállítás megtekintése nyomán, szubjektív ítélet formájában dönthető el. Az kétségtelen, hogy sok, elgondolásában és formai megvalósításában újszerűen ható, technikai kivitelezésében is új utakat kereső, színvonalában magasan álló alkotással találkozhatunk. De/És fogadjuk el azt is: a mestereknek is lehetnek rossz vagy gyengébb napjaik, adott esetben az is előfordulhat, hogy nem a legmegfelelőbb alkotással állnak elő, amely kétségtelenül igazolhatná mesterségbeli tudásukat, gondolati beérettségüket.
A kiállítók és a kiállított művek nagy száma miatt éppen csak néhány jellemző vagy jellegzetes példa.
Borza Teréz Mindannyiunkat egy lélek itatott át című, tört szegélyű kelyhet vagy kagylót, netán éppen nyíló-záródó virágfejet mutató kerámiája: egyszerre forrás és ringató, befogadó öl képzetét kelti. Gothárd Erzsébet a jelen kiállításnak is helyet adó Vigadó, Baliga Kornél a Palatinus rekonstrukciós, belsőépítészeti terveiről készült fotósorozattal képviselteti magát.
Rainer Péternek az elmúlt tíz év belsőépítészeti munkáiból válogatott képes tablója önmagában figyelemre méltó, nemkülönben akkor, ha tárgyalkotó tevékenységbe fog – művészi igénnyel, szellemmel, a hagyomány őrzésének és megújításának szándékával egyaránt.
Lencsés Ida Csapda I–XX. ciklusának néhány darabja látszólag egyszerű, könnyen lokalizálható gondolaton alapul. Hogy a veszélyeztetettségnek mégis hányféle konkrét és szimbolikus helyzete, változata adódhat, ehhez a kivitelezés, a kidolgozás ötletgazdagsága mutat utat.
Tóth Lívia Kőfolyam című textilmunkája tulajdonképpen egy impresszió nyomában jár, amikor a textil és kő-kavics között megfeleltethetőséget keres, feltételez. E munka nem csupán a valósággal vetélkedő jellege folytán figyelemformáló, de kompozícióalakítása révén is. A remek ötlet magas technikai tudással, a megjelenítés erejével párosul.
A Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának szervezésében megjelenő tárlat sajátos keresztmetszetet nyújt a művészeti terület jelen helyzetéről, pontosabban elmúlt évtizedéről. Keresztmetszet a magyar iparművészet és tervezőművészet jelen állapotáról, de szűkített, mivel az iparművészeti test egy elszűkülő részén történik meg a metsző felnyitás. A tárlat válogatása ugyanis azon szempontból mindenképpen rendhagyó, hogy a kiállító művészek a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagságába tartozók, ami azt feltételezi, hogy a jövőben talán az akadémia levelező, utóbb rendes tagjai lehetnek majd. Így a megformálódó kép, hogy mi történik jelenleg a magyar ipar- és tervezőművészet terén – csak hozzávetőlegesen lehet hű, hiteles, nagyobb spektrumot befogó. Mindamellett, hogy színes, sokféle műfajt és technikát felvonultató, alkalmanként az ipar- és képzőművészet határán álló, gyakorta érdekfeszítő, új szemléleti formákat és technikai kivitelezést hordozó művekkel találkozunk, nem szólva a felvetődő tematikák által keltett gondolati bőségről.