Szatyor Győző: A mesterség dicsérete
Akadémiai székfoglaló előadás – 2015. március 6.
Szatyor Győző faműves A mesterség dicsérete címmel tartotta meg székfoglaló előadását. Az Őrségben, Bogdásán töltötte gyermekkorát s ifjúsága nagy részét. Ott ismerte meg a falusi világ hétköznapjait, ünnepeit a földművesek, az iparosok világát s a helyi szokásokat, hagyományokat. Igazi életszerű élmények részese lehetett. Legkedvesebb és igen meghatározó élmények – amelyek a későbbi alkotói életéhez kötődtek – a forgácsszagú műhelyek világához kapcsolódtak. Ott volt módja látni és megtapasztalni az egykori iparosok igaz mesterségbeli tudását. Rokonsága körében asztalosok, bognárok éltek.
„Az 1960–70-es években teljesen megváltozott a világ – emlékeztetett keserűen. – Az erőszakos téeszesítés nemcsak a földművesek életét, hanem a szokásokkal, hagyományokkal teli színes falusi világot is megváltoztatta. Sokan elköltöztek akkoriban a faluból és városokban próbáltak szerencsét. Így történt Bogdásán is. Egykor négy asztalos, két bognár, három ács, két kovács, két csizmadia és két cipész űzte az ipart. Ma már mindez a múlté, nagyon kevesen emlékeznek rájuk, a fiatalok nem is tudják milyen világ volt itt egykoron."
Ennek ellenére azt reméli, hogy a tudás nem veszett el, és hozzá hasonlóan még sokan mások is őrzik és viszik tovább az ősök tudását. Bogdásán újonnan épült szép arányú fatalpas szerkezetű ház őrzi az egykori iparos mesterek emlékét. Az őáltaluk művelt hagyományos mesterségbeli tudást felhasználva készülnek a faműves munkák.
Az ormánsági református templomok – de egyébként az egész Kárpát-medencei festett kazettás mennyezetű templomok a magyar kultúra különleges értékei közé tartoznak. Az elmúlt évszázadok stiláris korszakainak, a reneszánsznak, a barokknak, a rokokónak és egyéb stílusáramlatoknak hatására, eredményeként és az iparművészet és a népművészet kiemelkedően szép alkotásaiként maradtak fenn az utókornak.
„Napjainkban az Ormánságban négy festett kazettás templomban láthatók az egykori virágozó asztalos mesteremberek keze munkája. Kovácshidán, Adorjáson, Kóróson és Drávaiványiban. Az ormánsági festett templomok felfedezése több hullámban történt. Írók, néprajzkutatók írtak számos írást, tanulmányt, helyszíni megfigyelések és levéltári kéziratok, egyházi feljegyzések alapján. E templomok kutatása már a 19. század közepétől kezdődött. Ez időben több feljegyzés, tanulmány jelent meg és napjainkban is folynak kutatások. Az empirikus helyszíni vizsgálatok a 20–21. századfordulón elmélyült történeti kutatással egészültek ki és az egyházi iratok feltárása rengeteg új információval szolgált. Hiteles dokumentumokra támaszkodva ma már huszonegy ormánsági festett templomról tudunk. Érdekességképpen kell megjegyeznünk, hogy napjainkban itt a Kárpát-medencében még több száz templom létezik, amely festett kazettái és berendezései miatt jelentősek és különlegesek. A műemléki és szakirodalmi adatok felhasználásával elkészült adatbázisban közel 800 létező és eltűnt hímes templom szerepel."
Az ormánsági mesteremberek által – főleg fával foglalkozó iparosokra gondolva – létrehozott faszerkezetes épületek, bútorok és tárgyak valóban alapos mesterségbeli tudásról tanúskodnak. Ezeknek alapos tanulmányozása folytán, s a hosszú évek gyakorlati kivitelezése során Szatyor Győző egy önálló alkotói világot tudott felépíteni és saját stílust alakított ki.
„Bogdásán a szülőházam újjáépítésével mód és lehetőség nyílik egy Ormánság-terem kialakítására, melynek színes famennyezetet terveztem. A koporsó alakú faszerkezetes mennyezet felső, fekvő kazetták együttese – szám szerint 49 db – tudatosan komponált égi mennyezetet ábrázol. A napot ábrázoló király kazetta körül az égtájaknak megfelelően állatövi jegyek helyezkednek a megfelelő hónapokkal, s kobaltkék alapon, jellegzetes szimbolikus formákkal ábrázolva. Közöttük csillagképek és életfa kompozíciók töltik ki s borítják be a teljes mennyezetet. A mennyezet négy ferdén ívelő falán a négy ormánsági templom jellegzetes festett kazettáinak másolatai láthatóak, középen a datált szöveges templomokra vonatkozó írásos kazettákkal. Az Ormánság-terem az egykori iparos mesterembereknek, virágozó asztalosoknak fog emléket állítani."
Szatyor Győzőt visszahívta az Ormánság, szülőföld, hogy újból leírja, megrajzolja, megfaragja az egykori bognárok, asztalosok, ácsok, álmait, hogy újra ott álljanak a házak s kertek elején a szép kapuk, kerítések, faragott tornácok, kopjafák, keresztek és fatalpas haranglábak a régi temetőkben.
„Az 1960–70-es években teljesen megváltozott a világ – emlékeztetett keserűen. – Az erőszakos téeszesítés nemcsak a földművesek életét, hanem a szokásokkal, hagyományokkal teli színes falusi világot is megváltoztatta. Sokan elköltöztek akkoriban a faluból és városokban próbáltak szerencsét. Így történt Bogdásán is. Egykor négy asztalos, két bognár, három ács, két kovács, két csizmadia és két cipész űzte az ipart. Ma már mindez a múlté, nagyon kevesen emlékeznek rájuk, a fiatalok nem is tudják milyen világ volt itt egykoron."
Ennek ellenére azt reméli, hogy a tudás nem veszett el, és hozzá hasonlóan még sokan mások is őrzik és viszik tovább az ősök tudását. Bogdásán újonnan épült szép arányú fatalpas szerkezetű ház őrzi az egykori iparos mesterek emlékét. Az őáltaluk művelt hagyományos mesterségbeli tudást felhasználva készülnek a faműves munkák.
Az ormánsági református templomok – de egyébként az egész Kárpát-medencei festett kazettás mennyezetű templomok a magyar kultúra különleges értékei közé tartoznak. Az elmúlt évszázadok stiláris korszakainak, a reneszánsznak, a barokknak, a rokokónak és egyéb stílusáramlatoknak hatására, eredményeként és az iparművészet és a népművészet kiemelkedően szép alkotásaiként maradtak fenn az utókornak.
„Napjainkban az Ormánságban négy festett kazettás templomban láthatók az egykori virágozó asztalos mesteremberek keze munkája. Kovácshidán, Adorjáson, Kóróson és Drávaiványiban. Az ormánsági festett templomok felfedezése több hullámban történt. Írók, néprajzkutatók írtak számos írást, tanulmányt, helyszíni megfigyelések és levéltári kéziratok, egyházi feljegyzések alapján. E templomok kutatása már a 19. század közepétől kezdődött. Ez időben több feljegyzés, tanulmány jelent meg és napjainkban is folynak kutatások. Az empirikus helyszíni vizsgálatok a 20–21. századfordulón elmélyült történeti kutatással egészültek ki és az egyházi iratok feltárása rengeteg új információval szolgált. Hiteles dokumentumokra támaszkodva ma már huszonegy ormánsági festett templomról tudunk. Érdekességképpen kell megjegyeznünk, hogy napjainkban itt a Kárpát-medencében még több száz templom létezik, amely festett kazettái és berendezései miatt jelentősek és különlegesek. A műemléki és szakirodalmi adatok felhasználásával elkészült adatbázisban közel 800 létező és eltűnt hímes templom szerepel."
Az ormánsági mesteremberek által – főleg fával foglalkozó iparosokra gondolva – létrehozott faszerkezetes épületek, bútorok és tárgyak valóban alapos mesterségbeli tudásról tanúskodnak. Ezeknek alapos tanulmányozása folytán, s a hosszú évek gyakorlati kivitelezése során Szatyor Győző egy önálló alkotói világot tudott felépíteni és saját stílust alakított ki.
„Bogdásán a szülőházam újjáépítésével mód és lehetőség nyílik egy Ormánság-terem kialakítására, melynek színes famennyezetet terveztem. A koporsó alakú faszerkezetes mennyezet felső, fekvő kazetták együttese – szám szerint 49 db – tudatosan komponált égi mennyezetet ábrázol. A napot ábrázoló király kazetta körül az égtájaknak megfelelően állatövi jegyek helyezkednek a megfelelő hónapokkal, s kobaltkék alapon, jellegzetes szimbolikus formákkal ábrázolva. Közöttük csillagképek és életfa kompozíciók töltik ki s borítják be a teljes mennyezetet. A mennyezet négy ferdén ívelő falán a négy ormánsági templom jellegzetes festett kazettáinak másolatai láthatóak, középen a datált szöveges templomokra vonatkozó írásos kazettákkal. Az Ormánság-terem az egykori iparos mesterembereknek, virágozó asztalosoknak fog emléket állítani."
Szatyor Győzőt visszahívta az Ormánság, szülőföld, hogy újból leírja, megrajzolja, megfaragja az egykori bognárok, asztalosok, ácsok, álmait, hogy újra ott álljanak a házak s kertek elején a szép kapuk, kerítések, faragott tornácok, kopjafák, keresztek és fatalpas haranglábak a régi temetőkben.
Szatyor Győző (Bogdása, 1947. december 18.) népi iparművész
Az MMA rendes tagja (2013)
Népművészeti Tagozat
Díjak: Népművészet Ifjú Mestere (1977), Kós Károly-díj (1994), Népművészet Mestere (2003)
Szatyor Győző 1972-ben diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán. 1975-től a Pécsi Grafikai Műhely tagjaként készítette litográfia- és szerigráfia sorozatait. 1981-1982 között Baranya és Pécs ösztöndíjasaként készítette el a pécsi Béke park famunkáit. 1983-tól 1997-ig főállású művészeti szervezőként tevékenykedett a Pécsi Grafikai Műhely munkatársaként. Tagja az újjáalakult Magyar Alkotóművészek Egyesületének és Alapítványának. 1988-tól népi iparművésznek ismerik el. 1992-ben a finn kultúra ápolásáért diplomát kapott és felvették a Helsinki Kalevala Társaság tagjai közé. 1993-ban egyik alapítója az Ormánsági Művészeti Központ Alapítványának. 1993-tól 2007-ig alapítója és főszervezője volt az Ormánsági Nemzetközi Festő és Faszobrász Alkotótelepnek. 2002-től 2010-ig szülőfaluja, Bogdása polgármestere.
Alkotói világa a néprajzban, népművészetben gyökerezik. Szülőföldjének jellegzetes, fából készített formáiban, szerkezeteiben egy sajátos stílust sikerült találnia. A dunántúli és az erdélyi faépítészet valóságos kincset jelentett számára. A szép arányrendszerű fatalpas szerkezetű templomok és házak, pajták, gabonások, ólak, kapuk és kerítések, bútorok és a kisebb használati tárgyak sorából tanulhatta meg azt a sok értéket, amit az alkotómunkájában felhasznált. Az anyag, a szerkezet, a forma és a díszítés törvényszerű egységének igazságát, és az összeépítés technikájának mesterségbeli fogásait, a kézművességet ezek révén tanulhatta meg. Fából készült, ácsolt szerkezetű épületek, emlékművek, játszóterek, szobrok, templomi berendezések, bútorok készültek a műhelyemben a magam és mások örömére, hasznára, szerte az országban és külföldön egyaránt.
