Szívvel és lélekkel
Megnyílt Fazekas Lajos életmű-kiállítása a Pesti Vigadóban
Édesapja hadifogsága miatt öt éves koráig nagyapjától csodálta a szakma alapjait, akit szintén Lajosnak hívtak. A több évszázados családi hagyományokat nemcsak továbbvitte, hanem meg is újította. Alázattal, szerényen, teremtő erővel, közérthetően mesél hatvan esztendő alatt szerzett tudásáról, melyről vallja: nem szeretné magával vinni. Műhelyében, a nádudvari Fazekasházban nem csak tárgyat, élményt is kapnak a látogatók: senki sem távozhat általa készített kerámia nélkül, melynek elkészítésében segíti őt a művész. Fazekas Lajos fazekasmester, a Népművészet Mestere, az MMA levelező tagja, akivel december 11-én nyílt kiállítása kapcsán, annak megnyitója előtt beszélgettünk hagyományokról, utódlásról és a csodálatos nádudvari fekete kerámiáról.
Édesapja hadifogsága miatt öt éves koráig nagyapjától csodálta a szakma alapjait, akit szintén Lajosnak hívtak. A több évszázados családi hagyományokat nemcsak továbbvitte, hanem meg is újította. Alázattal, szerényen, teremtő erővel, közérthetően mesél hatvan esztendő alatt szerzett tudásáról, melyről vallja: nem szeretné magával vinni. Műhelyében, a nádudvari Fazekasházban nem csak tárgyat, élményt is kapnak a látogatók: senki sem távozhat általa készített kerámia nélkül, melynek elkészítésében segíti őt a művész. Fazekas Lajos fazekasmester, a Népművészet Mestere, az MMA levelező tagja, akivel december 11-én nyílt kiállítása kapcsán, annak megnyitója előtt beszélgettünk hagyományokról, utódlásról és a csodálatos nádudvari fekete kerámiáról.
- Természetes volt, hogy fazekas lesz majd?
- Már gyerekként is elbűvölt, ahogy az agyag a kezem nyomán különböző formákká alakul. Amikor apukám is hazakerült a fogságból, reggeltől estig láttam, hogyan korongoz, és nagyon-nagyon tetszett nekem. Érettségi után jelentkeztem az iparművészeti főiskola kerámia szakára, de nem vettek fel. Akkor eldöntöttem, maradok a fazekas szakmánál, és népművészként szeretném élni az életemet. Nagyon aranyos, de szigorú mester volt az én apukám. Minden cserépedény készítését, amit a paraszti háztartásban használtak, meg kellett tanulnom. Azóta is hálás vagyok neki érte.
- Mondhatjuk, hogy egy fazekas dinasztia tagja.
- Igen, nekem még az ükapám is fazekas volt. 1714-től tudjuk a családfát levezetni, és mindig született olyan fiú a családban, aki nemhogy megtanulta a szakmát, hanem egy kicsit hozzá is tudott tenni. Ennek köszönhető, hogy ma létezik a nádudvari fekete kerámia.
- Mi az, amit őriz a felmenőktől a szakmában, és mi az, amitől ma egyediek az alkotások?
- Amikor megtanultam ezeket az ősi formákat korongozni, egy ideig másoltam. Érettségi után beléptem édesapámat követve a Népművészeti és Háziipari Szövetkezetbe, ahol a szövetkezet boltjába kellett készíteni különböző virágvázát, hamutartót, gyertyatartót, itt óriási hasznát vettem annak, hogy minden régi formát tudtam már korongozni. Nem büszkélkedni akarok vele, de én voltam az első a dinasztiában, aki leérettségizett. Úgy gondoltam, hogy ha már a Jóisten megsegített engem, hogy tovább tudtam tanulni, akkor egy kicsit többet kell hozzátennem ahhoz az ősi hagyatékhoz. Figyeltem, hogy hogy lehet a lakáskultúrába az egyedit beilleszteni. Ehhez óriási lökést adott, hogy 1972-ben meghívtak egy kiállításra Kijevbe, a Nyugat- és Kelet-európai Művészeti Múzeumba. Az volt a kikötése a zsűrinek, hogy készítsek száz hagyományos edényt. Hatalmas feladat volt. Elmentem Debrecenbe, a Déry Múzeumba dr. Béres András igazgatóhoz, majd felkerestem Kresz Máriát, a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársát, az ottani raktár tárgyai voltak az inspirációim. Azt a visszajelzést kaptam a zsűritől, hogy a formák kiválóak, a díszítést is arra a szintre kell emelni. Nagyon sokat tanultam, a kiállítás után kezdtem a saját utamat járni. Szentendrén '77-ben volt egy nagy kiállításom, ott már egész más irányba mentem, mint ahogy apukámék dolgoztak, vagy a nagybátyám. Onnantól kezdve, aki meglátta az én munkámat, tudta, hogy „az ifjú Fazekas Lajos alkotása". Mindig nagyon-nagyon boldog voltam, amikor ezt hallottam.
- Ha valaki sosem látott még nádudvari kerámiát, hogyan lehet azt elképzelni, hogy hogyan lehet legegyszerűbben bemutatni?
- Csodálatosan szép, ébenfekete kerámiák, igazából a cserépedény szó a legjobb rá. Nem festjük, színét az égetés különleges eljárása során kapja. A mintázásnak három változatát különböztetjük meg. Gyakran egyszerű kaviccsal készül (síkálással), amit szintén nem szoktak elhinni a látogatók nálunk, a Fazekasházban. A vésett ornamentika esetében, amikor megkorongoztam az edényt, rákarcolom ezeket a szép kis hullámvonalakat. Aztán van az applikációs, akkor egy puhább agyagból ráapplikálok mintákat: rózsát vagy kis virágot. Legtöbb esetben csak kavicsos díszítést használunk, illetve a vésést. Mert ahhoz, hogy szép virágos ornamentikát tegyünk egy edényre, színek kellenének. Igazából mi azt csináljuk meg gyakorlatban, ami elméletben elképzelhetetlen, mert feketét feketével díszítünk. Nagyon sokáig kísérleteztem azzal, hogy az általam készített kerámiák virágornamentikával díszítettek legyenek, vagy inkább egyszerű geometrikus díszítések legyenek rajta. Úgy döntöttem, hogy ez utóbbit szeretném inkább használni. Ez nem jelenti azt, hogy néha egy kis virágos díszítéssel nem bontom meg, de csak nagyon finoman. A nádudvari fekete kerámia nagyon gazdag formavilágú, a díszítésnek csak azt kell hangsúlyoznia.
- Olyannak ismertem meg, aki nem titkolja a tudását.
- Ennek örülök, így van. Azt a tudást, amit egy ember hatvan év alatt összegyűjt, nem szabad elvinni a másik oldalra, tovább kell adni. Én olyan szívesen megmutatom mindenkinek, hogy hogy égetem az edényeket, hogy korongozok, milyen fogásokat alkalmazok. Negyven évig vezettem Nádudvaron általános iskolásoknak fazekas szakkört. Több mint tíz éven keresztül vezettem országos fazekas táborokat, dolgoztam Galánfi András akadémikus létavértesi táboraiban is. De azt el kell ismerni, hogy a fazekas szakma az egyik legnehezebb, komoly eredményeket csak hosszú tanulási idő után lehet elérni.
- Több évtizede alkot, öröklődik a tudás a családban?
- Négyen vagyunk testvérek, már nyugdíjasak, én vagyok a legidősebb. Van két gyönyörű gyermekünk, ők nem tanulták meg, élethivatásának csak István öcsém fia, az ifjú Fazekas István választotta. Ügyes, tehetséges gyerek, boldogok vagyunk, hogy továbbviszi a családban. Húgom fia, Viszokai Kornél, neurológus főorvos, Tök községben nyitott műhelyt, és az orvoslás mellett kikapcsolódásként fazekas. Zsófi nevű lányunokánk a négy közül, divatszakon végzett ugyan, Firenzében tette le a mesteriskolát, de most rájött, hogy keramikus is szeretne lenni, és hozzám jár tanulni. Ha Isten megsegít bennünket, akkor itt a kiállításon lesz majd neki is három tárgya.
- Említette a kiállítást, amely hamarosan nyílik a Pesti Vigadóban. Itt mivel találkozhatnak majd az érdeklődők?
- Hatalmas megtiszteltetés volt számomra a felkérés. Mióta megtudtam, erre készülök. Nem feltétlenül úgy, hogy készítettem sok új dolgot, hanem a régiek közül kiválogattam azt, ami az én szememmel nézve a tökéleteshez a legközelebb áll. Hozok a kiállításra olyan edényeket, amit ezelőtt harminc-negyven évvel készítettem, és olyat, ami már az életem teljében készült, ötvenöt éves koromig, és végül azt, ami most a legutóbbi évtizedekben készült. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy egy teremben hogyan néznek ki. A Jóisten kegyeltje lehetek, mert a hatvanadik születésnapomra a debreceni Déry Múzeum hívott meg, a hetvenedikre a Népi Iparművészeti Múzeumban volt egy nagy kiállításom, és Nádudvaron, a nyolcvanadik születésnapom alkalmából pedig a Vigadóban mutathatom be alkotásaimat. Teljes erőbedobással készülök. Én fogok tartani pár alkalommal tárlatvezetést, mert úgy szeretném, hogy legyen elképzelése a vendégnek, hogyan készül, azzal már közelebb kerülnek a látogatók a nádudvari fekete kerámiához.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Walter Péter / MMA
- Már gyerekként is elbűvölt, ahogy az agyag a kezem nyomán különböző formákká alakul. Amikor apukám is hazakerült a fogságból, reggeltől estig láttam, hogyan korongoz, és nagyon-nagyon tetszett nekem. Érettségi után jelentkeztem az iparművészeti főiskola kerámia szakára, de nem vettek fel. Akkor eldöntöttem, maradok a fazekas szakmánál, és népművészként szeretném élni az életemet. Nagyon aranyos, de szigorú mester volt az én apukám. Minden cserépedény készítését, amit a paraszti háztartásban használtak, meg kellett tanulnom. Azóta is hálás vagyok neki érte.
- Mondhatjuk, hogy egy fazekas dinasztia tagja.
- Igen, nekem még az ükapám is fazekas volt. 1714-től tudjuk a családfát levezetni, és mindig született olyan fiú a családban, aki nemhogy megtanulta a szakmát, hanem egy kicsit hozzá is tudott tenni. Ennek köszönhető, hogy ma létezik a nádudvari fekete kerámia.
- Mi az, amit őriz a felmenőktől a szakmában, és mi az, amitől ma egyediek az alkotások?
- Amikor megtanultam ezeket az ősi formákat korongozni, egy ideig másoltam. Érettségi után beléptem édesapámat követve a Népművészeti és Háziipari Szövetkezetbe, ahol a szövetkezet boltjába kellett készíteni különböző virágvázát, hamutartót, gyertyatartót, itt óriási hasznát vettem annak, hogy minden régi formát tudtam már korongozni. Nem büszkélkedni akarok vele, de én voltam az első a dinasztiában, aki leérettségizett. Úgy gondoltam, hogy ha már a Jóisten megsegített engem, hogy tovább tudtam tanulni, akkor egy kicsit többet kell hozzátennem ahhoz az ősi hagyatékhoz. Figyeltem, hogy hogy lehet a lakáskultúrába az egyedit beilleszteni. Ehhez óriási lökést adott, hogy 1972-ben meghívtak egy kiállításra Kijevbe, a Nyugat- és Kelet-európai Művészeti Múzeumba. Az volt a kikötése a zsűrinek, hogy készítsek száz hagyományos edényt. Hatalmas feladat volt. Elmentem Debrecenbe, a Déry Múzeumba dr. Béres András igazgatóhoz, majd felkerestem Kresz Máriát, a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársát, az ottani raktár tárgyai voltak az inspirációim. Azt a visszajelzést kaptam a zsűritől, hogy a formák kiválóak, a díszítést is arra a szintre kell emelni. Nagyon sokat tanultam, a kiállítás után kezdtem a saját utamat járni. Szentendrén '77-ben volt egy nagy kiállításom, ott már egész más irányba mentem, mint ahogy apukámék dolgoztak, vagy a nagybátyám. Onnantól kezdve, aki meglátta az én munkámat, tudta, hogy „az ifjú Fazekas Lajos alkotása". Mindig nagyon-nagyon boldog voltam, amikor ezt hallottam.
- Ha valaki sosem látott még nádudvari kerámiát, hogyan lehet azt elképzelni, hogy hogyan lehet legegyszerűbben bemutatni?
- Csodálatosan szép, ébenfekete kerámiák, igazából a cserépedény szó a legjobb rá. Nem festjük, színét az égetés különleges eljárása során kapja. A mintázásnak három változatát különböztetjük meg. Gyakran egyszerű kaviccsal készül (síkálással), amit szintén nem szoktak elhinni a látogatók nálunk, a Fazekasházban. A vésett ornamentika esetében, amikor megkorongoztam az edényt, rákarcolom ezeket a szép kis hullámvonalakat. Aztán van az applikációs, akkor egy puhább agyagból ráapplikálok mintákat: rózsát vagy kis virágot. Legtöbb esetben csak kavicsos díszítést használunk, illetve a vésést. Mert ahhoz, hogy szép virágos ornamentikát tegyünk egy edényre, színek kellenének. Igazából mi azt csináljuk meg gyakorlatban, ami elméletben elképzelhetetlen, mert feketét feketével díszítünk. Nagyon sokáig kísérleteztem azzal, hogy az általam készített kerámiák virágornamentikával díszítettek legyenek, vagy inkább egyszerű geometrikus díszítések legyenek rajta. Úgy döntöttem, hogy ez utóbbit szeretném inkább használni. Ez nem jelenti azt, hogy néha egy kis virágos díszítéssel nem bontom meg, de csak nagyon finoman. A nádudvari fekete kerámia nagyon gazdag formavilágú, a díszítésnek csak azt kell hangsúlyoznia.
- Olyannak ismertem meg, aki nem titkolja a tudását.
- Ennek örülök, így van. Azt a tudást, amit egy ember hatvan év alatt összegyűjt, nem szabad elvinni a másik oldalra, tovább kell adni. Én olyan szívesen megmutatom mindenkinek, hogy hogy égetem az edényeket, hogy korongozok, milyen fogásokat alkalmazok. Negyven évig vezettem Nádudvaron általános iskolásoknak fazekas szakkört. Több mint tíz éven keresztül vezettem országos fazekas táborokat, dolgoztam Galánfi András akadémikus létavértesi táboraiban is. De azt el kell ismerni, hogy a fazekas szakma az egyik legnehezebb, komoly eredményeket csak hosszú tanulási idő után lehet elérni.
- Több évtizede alkot, öröklődik a tudás a családban?
- Négyen vagyunk testvérek, már nyugdíjasak, én vagyok a legidősebb. Van két gyönyörű gyermekünk, ők nem tanulták meg, élethivatásának csak István öcsém fia, az ifjú Fazekas István választotta. Ügyes, tehetséges gyerek, boldogok vagyunk, hogy továbbviszi a családban. Húgom fia, Viszokai Kornél, neurológus főorvos, Tök községben nyitott műhelyt, és az orvoslás mellett kikapcsolódásként fazekas. Zsófi nevű lányunokánk a négy közül, divatszakon végzett ugyan, Firenzében tette le a mesteriskolát, de most rájött, hogy keramikus is szeretne lenni, és hozzám jár tanulni. Ha Isten megsegít bennünket, akkor itt a kiállításon lesz majd neki is három tárgya.
- Említette a kiállítást, amely hamarosan nyílik a Pesti Vigadóban. Itt mivel találkozhatnak majd az érdeklődők?
- Hatalmas megtiszteltetés volt számomra a felkérés. Mióta megtudtam, erre készülök. Nem feltétlenül úgy, hogy készítettem sok új dolgot, hanem a régiek közül kiválogattam azt, ami az én szememmel nézve a tökéleteshez a legközelebb áll. Hozok a kiállításra olyan edényeket, amit ezelőtt harminc-negyven évvel készítettem, és olyat, ami már az életem teljében készült, ötvenöt éves koromig, és végül azt, ami most a legutóbbi évtizedekben készült. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy egy teremben hogyan néznek ki. A Jóisten kegyeltje lehetek, mert a hatvanadik születésnapomra a debreceni Déry Múzeum hívott meg, a hetvenedikre a Népi Iparművészeti Múzeumban volt egy nagy kiállításom, és Nádudvaron, a nyolcvanadik születésnapom alkalmából pedig a Vigadóban mutathatom be alkotásaimat. Teljes erőbedobással készülök. Én fogok tartani pár alkalommal tárlatvezetést, mert úgy szeretném, hogy legyen elképzelése a vendégnek, hogyan készül, azzal már közelebb kerülnek a látogatók a nádudvari fekete kerámiához.
2024. december 12. - 2025. február 23.
„Szívvel és Lélekkel" ǀ Fazekas Lajos keramikus életmű-kiállítása
A Pesti Vigadóban látogatható Fazekas Lajos keramikus, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja „Szívvel és Lélekkel" című tárlata. Családja, felmenői az 1700-as évek óta dokumentáltan fazekasmesterek, így az alkotó a hagyományos technikáknak és formáknak ugyanúgy szakavatott mestere, mint a XXI. századi igényeket kielégítő, de a saját népművészeti tradícióit is megőrző alkotásoké, termékeké.
Az idén 80. születésnapját ünneplő Fazekas Lajos tárlata történeti áttekintés, szakmai – kerámiaművészeti – ismeretterjesztés és lebilincselő népművészeti „szemlakoma" egyszerre. Társkiállítóinak, a hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület alkotóinak szőttesei, csipkéi méltó módon egészítik ki a bemutatott kerámiákat, autentikus enteriőröket tárva a látogatók elé.
Helyszín: Pesti Vigadó V. emelet (1051 Budapest, Vigadó tér 2.).
A megnyitóról készült kisfilm megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=hTRpuVnGXnA
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Walter Péter / MMA
