Kalákázni jó!

Kiállítás és eseménysorozat a Pesti Vigadóban
 
A 25 éves Kaláka mozgalom múltját és jelenét bemutató kiállítás nyílt július 7-én a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében. A Magyar Művészeti Akadémia által támogatott Ars Topia Alapítvány szervezésében létrejött fotótárlat megnyitóján köszöntőbeszédet mondott Turi Attila, az MMA elnöke, Salamin Ferenc Kossuth-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője, valamint Herczeg Ágnes táj- és kertépítész, az Ars Topia Alapítvány elnöke, az MMA levelező tagja.
2025. július 9.

Pályázatok

MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA 
- MMA-25-P2


Az MMA-25-P1 kódú pályázat döntési listája

MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
 
- MMA-25-P1

Borsi, Rákóczi-kastély déli térfala 2024" pályázat
 
- Virtuális kiállítás


2025 · tavasz

2025 · nyár
A Magyar Művészeti Akadémia 
ingyenes időszaki kiadványa

 

Magyar Művészet folyóirat


Információk, időpontok
és jegyárak ––> Pesti Vigadó

Hírlevél

„A költő örök fiatalsága"

Nagy László arcképe a társművészetek tükrében

Életéből alig egyharmad évszázadot, mindössze harminckét évet fordíthatott a magyar művészet szolgálatára Nagy László az első, 1946-ban megjelent versétől az 1978. január 20-ára kinyomtatott utolsóig. Történelmi távlatokban nézve ez nem sok idő – állapította meg Jánosi Zoltán irodalomtörténész az MMA Művészetelméleti Tagozata „Szólítlak, hattyú" – A költő és a társművészetek című konferenciáján 2025. június 10-én a Pesti Vigadóban.

2025. június 14.

"Ha lesz emberi arcuk, csókolom őket…"

Konferencia a száz éve született Nagy László tiszteletére

Az MMA Művészetelméleti Tagozata konferenciát rendezett „Szólítlak, hattyú" – A költő és a társművészetek címmel Nagy László születésének századik évfordulója alkalmából. Az összművészeti tematikájú tanácskozáson előadást tartott többek között Jánosi Zoltán, Sulyok MiklósMóser ZoltánTóth KláraVári Fábián László, fellépett továbbá Lukács Sándor színművész, Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató és Soós Réka népdalénekes, az MMA ösztöndíjasa 2025. június 10-én a Pesti Vigadóban.

2025. június 13.

Magyar Művészeti Akadémia a tehetségekért

 Ifjú versenygyőztesek hangversenye a Pesti Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia és a Szent István Filharmonikusok közös célként tűzte ki a tehetséges fiatal zenészek felkarolását és támogatását. Ezen összefogás eredményeként biztosítanak lehetőséget számukra évről évre, hogy szimfonikus zenekar élén mutatkozhassanak be a nagyközönség előtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.

2025. június 13.

Vallomások könyve

Beszélgetések Grendel Lajossal – Önéletrajzi töredékek

Grendel Lajos
(1948–2018) elbeszéléseinek és naplójegyzeteinek, illetve publicisztikájának kiadása után Vallomások könyve címmel a Kossuth-díjas íróval készült interjúkból szerkesztett kötetet adott közre az MMA Kiadó. A 96. Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetről Grendel Ágota, az elhunyt özvegye, Tóth László költő, irodalomtörténész és Szentmártoni János költő, az MMA Kiadó ügyvezetője beszélgetett június 13-án, a Vörösmarty téren.

2025. június 13.
Első Utolsó
// ]]>