Irodalom
Szentmártoni János az MMA Kiadó új könyveiről

Felavatták Nagy László költő szobrát a Hungarikum Ligetben
Felavatták Nagy László szobrát a költő születésének centenáriuma alkalmából a Hungarikum Ligetben, Lakiteleken július 4-én. Ebből az alkalomból Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke arról is beszélt, hogy a száz éve született Nagy László költészete, tartása, stílusa, embersége hatására született meg bennük a remény, hogy így is lehet élni, alkotni és megjelenni a közéletben, a nemzetpolitikában, hiszen Illyés Gyula gondolatai szerint „a legfőbb bátorság a remény" – tette hozzá.

Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta idén a Lőrincz Csaba-díjat
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet ünnepélyes keretek között június 19-én adtak át a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Derű és remény
Czakó Gáborra emlékeztek
Czakó Gábor Kossuth-díjas íróra, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjára a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagjára emlékeztek június 17-én A Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz termében. A beszélgetésen a nyolcvanas-kilencvenes évek, régi Mozgó Világ és az Igen katolikus folyóirat szellemi világát felidézve, ezen keresztül emlékezett a legendás prózaíróra, nyelvrégészre, televíziós személyiségre Alexa Károly író, irodalomtörténész, Kulin Ferenc irodalomtörténész és Szikora József újságíró, a Katolikus Rádió főszerkesztője és Radics Péter a DIA szerkesztője.
"Ha lesz emberi arcuk, csókolom őket…"
Konferencia a száz éve született Nagy László tiszteletére
Az MMA Művészetelméleti Tagozata konferenciát rendezett „Szólítlak, hattyú" – A költő és a társművészetek címmel Nagy László születésének századik évfordulója alkalmából. Az összművészeti tematikájú tanácskozáson előadást tartott többek között Jánosi Zoltán, Sulyok Miklós, Móser Zoltán, Tóth Klára, Vári Fábián László, fellépett továbbá Lukács Sándor színművész, Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató és Soós Réka népdalénekes, az MMA ösztöndíjasa 2025. június 10-én a Pesti Vigadóban.

Vallomások könyve
Beszélgetések Grendel Lajossal – Önéletrajzi töredékek
Grendel Lajos (1948–2018) elbeszéléseinek és naplójegyzeteinek, illetve publicisztikájának kiadása után Vallomások könyve címmel a Kossuth-díjas íróval készült interjúkból szerkesztett kötetet adott közre az MMA Kiadó. A 96. Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetről Grendel Ágota, az elhunyt özvegye, Tóth László költő, irodalomtörténész és Szentmártoni János költő, az MMA Kiadó ügyvezetője beszélgetett június 13-án, a Vörösmarty téren.