Mozart Planet és Bartók-ünnep

A klasszikus zene rendszeres hallgatása fejleszti az érzelmi intelligenciát

A Concerto Budapest művészei a Mozart Planet programsorozat keretében ingyenes hangversenyt adnak 2025. augusztus 15-én, pénteken 19 órától Letenyén, a Szentháromság Templomban. A programsorozat megálmodója Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest zenekar főzeneigazgatója.
 
A Mozart Planet küldetése, hogy a Concerto Budapest az ország minél több településére eljuttassa a harmóniát és felüdülést nyújtó klasszikus dallamokat, többek között Mozart, Brahms, Händel, Charpentier, Vivaldi, Kodály, Bach vagy Gershwin műveit. Kistelepülésekre, kisvárosokba is, ahol élő klasszikus zenei előadás ritkábban hallható. A Mozart Planet-koncertek alkalmat adnak a helyi közösség építésére. „Az egyik legfontosabb misszióm – hangsúlyozta Keller András –, hogy országszerte ingyenes koncerteket adunk, a Petőfi Kulturális Program szervezésében idén ötven vidéki városba és a Liszt-intézetek meghívására nyolc ország fővárosába vihetjük el a klasszikusokat."

Keller András a művészet személyiségfejlesztő és közösségformáló erejéről egy korábbi interjúban elmondta: a klasszikus zene a felnőtt-társadalom oktatási fóruma, valójában szabadegyetem, amely lehetőséget nyújt a folyamatos tanulásra, érzelmi és szellemi fejlődésre. „A klasszikus zene rendszeres hallgatása és művelése olyan értékeket ad, amelyek élethosszig képesek fejleszteni az ember érzékenységét, empátiáját, érzelmi intelligenciáját, képzelőerejét, összpontosító képességét, tudatos gondolkodását, szellemi intenzitását. Így minden forint, amit a klasszikus zenei kultúránkra költünk, ezerszeresen megtérül, hiszen lelkileg egészségesebbé teszi a nemzetet éppúgy, ahogyan testileg a sport" – erősítette meg a főzeneigazgató.

 A Concerto Budapest közeli tervei között szerepel a Magyar kincsek ünnepe, amely kamaraesttel veszi kezdetét szeptember 26-án a Budapest Music Centerben, Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából. A háromnapos fesztivál négy nagyszabású hangversennyel – Bartók emblematikus zenekari műveivel – folytatódik majd a Zeneakadémián, az eseménysorozaton közreműködik: Baráti KristófBalázs János, Berecz Mihály, Ránki Fülöp, Kelemen Barnabás, Szűcs Máté és Perényi Miklós.

Keller András a kerek évforduló kapcsán elmondta: Bartók művei által jobban megismerhetjük önmagunkat és magyarságunkat. Bartók a nép zenei nyelvéből teremtett új művészetet, amellyel megrajzolta a magyarság arcát Európa számára. „Úgy is mondhatnám, ő a mi folytonosságunk, európaiságunk" – fogalmazott a Liszt-, Kossuth- és Prima Primissima díjas hegedűművész, aki szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként is elismert művész világszerte.

Tóth I.
Fotó: Felvégi Andrea