Mozart Planet és Bartók-ünnep
A Concerto Budapest művészei a Mozart Planet programsorozat keretében ingyenes hangversenyt adnak 2025. augusztus 15-én, pénteken 19 órától Letenyén, a Szentháromság Templomban. A programsorozat megálmodója Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest zenekar főzeneigazgatója.

Díjeső Goriziában
Két első helyet és különdíjat is nyert a Cantemus Gyermekkar Olaszországban
A Goriziai Nemzetközi Kórusverseny nem ismeretlen a Nyíregyházi Cantemus Kórus énekkarainak, hiszen sok szép eredménnyel tértek már haza az olasz városból Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével.

Második lett Vanyó Karsa a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen
A magyar versenyző az MMA Zeneművészeti Tagozatának különdíját is elnyerte
Hét fiatal hangszeres került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A Marie-Luise Neunecker kürtművész vezette rangos zsűri döntésének értelmében a verseny első díját Sandro Hirsch érdemelte ki, a legjobb magyar versenyző pedig Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Réz(k)Arcok
Szófiában koncertezett a Kalmár-Klebniczki előadópáros
Dr. Klebniczki György zongoraművész és Dr. Kalmár Zoltán harsonaművész, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjai kortárs magyar kamaraestet adtak június 20-án a Szófiai Filharmónia Bulgária termében. Az 56. Szófiai Zenei Hetek sorozat kiemelt programján többek között elhangzott Dubrovay László és Nógrádi Péter zeneszerzők műve.

Több mint 100 rézfúvósból 57 fiatal kezdheti meg élő fordulóit a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen
A megmérettetésen a Magyar Művészeti Akadémia különdíja is elnyerhető
Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a július 5–13. között harmadik alkalommal megrendezett debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Mester és tanítványai
Hangverseny Szecsődi Ferenc hegedűművésszel a Pesti Vigadóban
Az MMA Zeneművészeti Tagozata Mester és Tanítvány című koncertjén a mester: Szecsődi Ferenc hegedűművész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának professzor emeritusa volt, aki 48 éve ugyanezen intézményben neveli az ifjú hegedűs tehetségeket. A tanítás az élete. Átadni a következő generációknak azt a szellemi örökséget, amit mestereitől kapott.