Szabados Árpád festő- és grafikusművész Az alkotói folyamatról címmel tartotta meg akadémiai székfoglalóját, melyben arra kereste a választ, hogy az elkészült alkotásból rekonstruálható-e az alkotói folyamat és az alkotást megelőző felkészülés.
Kezdetben az alkotói munkát kérdésekként, illetve válaszokként befolyásoló mentális tartalmakat említette. Ezeknek a jelentős része nem is tudatosul a művészben. Amikor videofelvételen először látta magát dolgozni, elcsodálkozott azon, hogy mi irányítja a kezét. Ugyanaz játszódott le benne, amiről Samuel Becket így ír: „Többre becsülöm annak kifejezését, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége." Szabados Árpádot sokat tűnődött azon, miért kötelessége, hogy létezésével kapcsolatosan létrehozzon valamit, ami eltávolodik tőle, magával visz belőle valamit, mégis jelen van, és ha akarja, ha nem, visszahat rá. Márpedig ami visszahat rá, azt birtokolja. Nem a tárgyiasult műalkotást, hanem azt, ami megszületése közben lezajlik és megmarad benne.
A kész munkából rekonstruálható alkotói folyamat nehezen felidézhető mivolta után az azt megelőző állapotot igyekezett fölvázolni. „A munkára való fölkészülésnél, ha nem is ürességet, de valamiféle kitisztított teret próbál teremteni magában az ember a rendezettebb elemeknek" – mondta Szabados Árpád. A megelőző állapot nem mindig megegyező, kiváltképp a sorozatoknál. „Ebben az esetben azonos problémavilágban él az ember és kizárja a mással való foglalkozás lehetőségét – mutatott rá. – Valójában folyamatos diskurzusban él. Mivel a koncepciója tisztázott, az improvizatív lehetőségek jelentősége megnő az egyes képek készítésénél."
A hétköznapi életben lényegtelennek tűnő közjátékok elindíthatnak olyan képsorozatokat, amelyekben hasonló vagy ugyanolyan motívumok ismétlődnek.
„A munkák alakulásában sokszor az évek során felbukkanó és átértelmeződő motívum is közrejátszhat, ebben az esetben, ha életműről, vagy hosszabb alkotói periódusról van szó, nem szabad megfeledkezni – emlékeztetett a festőművész. – Nem csak az újabb munkának a létrehozására inspirálhat, hanem átértelmezheti a korábbi munkák jelentésvilágát. Tehát az alkotási folyamatot nem volna szabad egyetlen alkotó perióduson belül vizsgálni."
Szabados Árpád életművében a kő motívumként gyakran megjelent, azonban az ingaként fölakasztott kő indította el azt a folyamatot, amikor különböző formában fölbukkanva, fontos szerepet játszott a munkáiban. A lent és a fönt nem igazán foglalkoztatta, annál inkább a talajt vesztett kő a levegőben.
Van olyan jellegű munka is, ami életfogytiglan foglalkoztatja az embert. Az alkotói folyamat meghatározhatatlan idejű. „Sok esetben már a majdnem kész munka elhal, majd föléled, de nem jut el a korábbi állapotáig sem. Végül csak a váza marad meg, ami folyamatosan foglalkoztatja az embert. Sem megoldani, sem elfelejteni nem tudja."
Ha elfogadjuk, hogy az igazi műalkotás létrejötte csoda, akkor nincs megfejtése az alkotói folyamatnak sem – összegzett Szabados Árpád.

Szabados Árpád (Szeged, 1944. március 18.) festő- és grafikus művész Az MMA rendes tagja (2013) Képzőművészeti Tagozat Díjak: Munkácsy-díj (1976) érdemes művész (1990), Szalay Lajos-díj (2002) Szabados Árpád 1968-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, melynek 1984-től tanára, 1995-től 2002 rektora. 1970-1984 között a Mozgó világ c. folyóirat művészeti szerkesztője volt. 1974-től készít gyermekrajz-parafrázisokat. Az itt feltűnő jellegzetességek – érzelmi telítettség, az ösztönök kiírása, a jelzésszerű formák, a mellérendelő szerkesztés – későbbi munkáiban is igen gyakran megőrződik. A hetvenes évek második felében fotózott munkákat, installációkat és tárgy együtteseket állít elő konceptuális, kísérleti jelleggel. Később a grafika kerül ismét előtérbe, majd a nyolcvanas évek végétől kezdve a festészet. Erős, expresszív színekkel festett, nagyméretű vásznai személyes, olykor kifejezetten erotikus motívumokat ábrázolnak leplezetlen nyíltságú önfeltárással.