2025. augusztus 3. ǀ 19:00 – Zenés beszélgetés Sebő Ferenc népzenésszel és Érdi Tamás zongoraművésszel

A Klassz a pARTon Fesztivál augusztus 3-i zárónapjának programja egy különleges, beszélgetéssel egybekötött koncert Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, gitáros, népzenekutató részvételével.

Közel egy évtizede Érdi Tamás zongoraművész a Művészetek Palotájában a közönség soraiban ülve hallgatta Kocsis Zoltán és Sebő Ferenc programját. Annak az előadásnak a hangulatát igyekszik felidézni ez a különleges rendezvény.
 
Érdi Tamás, a beszélgetés egyik fellépője ugyanis azt az estét hazavitte a szívében, és meghatározó emlékként őrzi azóta is. Azt a hangulatot, azt az előadást megidézve várják a közönséget Dörgicsére, ahol Sebő Ferenccel közösen kutatják, keresik a "tiszta forrást". Sebő Ferenc az eredeti népdalokat mutatja be, Érdi Tamás pedig Bartók Béla és Kodály Zoltán feldolgozásait.
 
„Csak tiszta forrásból. Bartók Béla és Kodály Zoltán neve ma egyet jelent a Kárpát-medencei népzene felfedezésével, a műzenébe emelésével és a koncertpódiumra „igazításával". Ezek a feldolgozások ugyanis felöltöztetett népdalok. Ahogy Kodály írta: „Kell rá a ruha, ha már behozzuk a mezőről a városba."
 
Helyszín: Dörgicse, Landhaus Dörgicse Diófa u. 35.

A koncerteken a részvétel ingyenes.

A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.

További részletek a fesztivál honlapján.
// ]]>