Fotó: Walter Péter
Emlékezés a Tanár Úrra
Száz éve született Nemeskürty István
Történelmet kétféleképpen írhatunk: adott kor jelenségeit feltárva, azokat a mindenkori jelen világnézete és eszményei szerint összegezzük, s így megállapítjuk az elmúlt események szerintünk logikus folyamatát, melynek pillanatnyi, utolsó láncszeme a mi mai jelenünk. Ezt nevezzük történettudománynak. De tetteinkkel úgy írhatunk, hogy tudatosan átéljük a jelent, s így az ember minden tette abban a pillanatban, hogy múlttá válik, történelemalakító erő – írta Nemeskürty István.
Ezzel a gondolattal kezdte Beczner Barbara, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának titkára a Száz éve született Nemeskürty István címmel rendezett emlékkonferenciát, melyen a Tanár Úrnak a filmművészetben betöltött szerepét, filmproduceri munkásságát állították középpontba.
Történelmet kétféleképpen írhatunk: adott kor jelenségeit feltárva, azokat a mindenkori jelen világnézete és eszményei szerint összegezzük, s így megállapítjuk az elmúlt események szerintünk logikus folyamatát, melynek pillanatnyi, utolsó láncszeme a mi mai jelenünk. Ezt nevezzük történettudománynak. De tetteinkkel úgy írhatunk, hogy tudatosan átéljük a jelent, s így az ember minden tette abban a pillanatban, hogy múlttá válik, történelemalakító erő – írta Nemeskürty István.
Ezzel a gondolattal kezdte Beczner Barbara, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának titkára a Száz éve született Nemeskürty István címmel rendezett emlékkonferenciát, melyen a Tanár Úrnak a filmművészetben betöltött szerepét, filmproduceri munkásságát állították középpontba.
Nemeskürty István 1925. május 14-én született, és éppen tíz éve hunyt el a huszadik századi magyar kultúrtörténet kimagasló alakja. A Corvin-lánccal és a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, Kossuth-nagydíjjal, Széchenyi-díjjal és más elismerésekkel illetett irodalomtörténész, filmtörténész, egyetemi tanár, az MMA néhai tagja előtt tisztelegtek a konferencia résztvevői május 23-án, a Pesti Vigadóban.
Turi Attila, az MMA elnöke idézte Nemeskürty István filmről írott gondolatait: „A mozgókép először egyesít teret és időt az emberiség történetében. A film előtti művészetek vagy csak időben, mint a zene, költészet, vagy csak térben, mint a festészet, szobrászat, építészet, hatottak. A hangosfilm volt az, amely tovább tökéletesítette a téridő kölcsönhatás kapcsolatát."
A Tanár Úr – folytatta – hitt a filmművészet jövőjében, és gazdag történelmi, művelődéstörténeti tudással közelített az új művészeti ághoz, hiszen már kisgyermek korában a filmművészet bűvkörébe került, s átélhette az 1930-as évek magyar hangosfilmgyártásának elindulását és felemelkedését. Naplójába jegyezte moziélményeit, és örökre elkötelezte magát a magyar filmmel.
Később a katonaiskola és az egyetemi évek után, miközben tanárként, nevelőként dolgozott, sorra jelentek meg filmtörténettel kapcsolatos tanulmányai és kritikái. Lektori, majd dramaturgi állását filmkritikáinak köszönhette.
A szakmát – mondta az elnök – a Mafilm Stúdió vezetőjeként kezdte, majd a Magyar Filmintézet igazgatójaként folytatta.
„Olyan korban lett a magyar filmipar egyik meghatározó szereplője, amikor családja és saját katonaiskolai múltja miatt szinte elképzelhetetlen volt bekerülni ilyen pozícióba. Neveltetése arra indította, hogy adott helyzetben mindent megtegyen a nemzetért, a hazáért, a magyarságért."
A magyar kultúrát sok évszázados összefüggéseiben ismerte, és ez tekintélyt teremtett számára a filmes világban is. Közvetlen személyisége jó hatással volt a stúdiószellemre, munkatársai, írók, rendezők, operatőrök barátként számíthattak rá.
A Budapest Filmstúdió vezetőjeként számos fiatal rendező pályáját indította el, s egyengette a későbbiekben is. Gyurkovics Tibor szerint Nemeskürty határozottsággal, jó diplomáciai érzékkel állt helyt a magyar filmgyártásban az ország javára a „délceg" Aczél-korszakban.
„Közvetített az államhatalom és a rendezők között, tartotta a hátát, villámokat hárított, s közben forgatókönyveket írt, és segített megszületni olyan alkotásokat, amelyeket azóta a magyar filmművészet klasszikusaiként tartunk számon."
Jó szemmel összehozta a forgatókönyvírót a rendezővel, s így alakultak ki azok a termékeny alkotóműhelyek, amelyek a Budapest Játékfilmstúdió és a Mafilm igazi erejét jelentették.
Tudta, hogy a szórakoztatás nagymértékben hozzájárul a szellem- és léleképítéshez. Az általa létrehozott filmek tanító jellegű alkotások voltak. „Vallotta, hogy a művészet nem lehet igazán művészet akkor, ha valamilyen tudás, érzelmi gazdagodás nem jár vele együtt. Annyi bizonyos, fogalmazott Nemeskürty, hogy a százéves mozgókép így vagy úgy, de részt vesz az emberiség jövőjének, szellemi és esztétikai világképének a kialakításában. Olyan mértékben, amilyen mértékben eddig egyetlen művészet vagy találmány sem vett részt."
Turi Attila személyes élményként felidézte az 1992-es világkiállítást megelőző vitákat, amelyek során Nemeskürty határozottan kijelentette: egyedül Makovecz Imre képes méltósággal és eredményesen képviselni Magyarországot, ezért őt bízzák meg a kiállítás megszervezésével.
Az üzenet pedig az volt: a Nyugat ötszáz évvel korábban elindult a kincses India felé, kirabolva Dél-Amerikát, megteremtette az ipari forradalom tőkealapját, addig mi a vállunkkal tartottuk a kaput, hogy a török ne jusson tovább.
Példamutató, gazdag életműve, összegzett az elnök, a magyar kultúra egyetemesen megbecsült értéke. Szelleme tovább él akadémiánk és nemzetünk emlékezetében.
Kelecsényi László író, filmtörténész, dramaturg állította össze a konferencia anyagát. Személyes hangú felszólalásában megjegyezte: Nemeskürtyből nem hiányzott egyfajta vagányság sem. Kiemelte közvetlenségét, szellemi nagyvonalúságát.
Pataki Éva író, forgatókönyvíró, rendező fajsúlyos esszéigénnyel mutatta be a magyar filmgyártásnak Nemeskürty működésével összeköthető évtizedeit. Rávilágított például arra, hogy miközben megszülettek a magyar múltat feldolgozó romantikus hangvételű filmek (Várkonyi Zoltán nevéhez köthetően), Nemeskürty teret engedett a múlt újszerű képi feldolgozásának is (Jancsó Miklós–Hernádi Gyula-páros). Elemezte azokat a szellemi hatásokat, amelyek képviselőit, Mándy Ivánt, Ottlik Gézát és másokat, bevont a filmgyártás – a filmművészet – körébe.
Levetítették Koltay Gábor 1985-ben forgatott, Képpé varázsolt idő című filmjét, amelyben a „szocialista producer" Nemeskürty István alakját idézték fel akkori és korábbi munkatársai.
Pintér Judit filmtörténész, szerkesztő a filmgyári évtizedek után a Filmtudományi Intézetben, majd a Magyar Filmintézetben töltött néhány éves igazgatói működésről szólt (1984-87). „Nagyszabású elképzeléseit ezen rövid idő alatt nem tudta megvalósítani. Azt tűzte ki célul, hogy meg kell menteni – technikai szempontból is – a magyar filmkincset."
Nemeskürtyt minisztériumi elöljárói helyezték át az új feladat elvégzésére. Miért vállalta el? „Mert szerénytelenség nélkül úgy gondolom, hogy alkalmas lehetek erre a munkára – vallotta. – Én vagyok az egyetlen akadémiai doktor, akinek disszertációs témája a filmesztétika volt. Azután rengeteg gyakorlati tapasztalat volt a hátam mögött."
Pintér Judit hozzátette: Nemeskürty István mind a nyugati, mind a keleti országok filmszakmai köreiben ismert és elismert szaktekintély volt, évtizedek során kiépített szakmai kapcsolatokkal rendelkezett. Miután azonban – anyagi támogatás híján – terveit nem tudta megvalósítani, inkább lemondott.
Kimentem a frontra címmel hangzott el Módos Péter író, forgatókönyvíró, szerkesztő előadása. „Ez a mondat televízióelnöki időszakára vonatkozik. Tevékenységét úgy értelmezte: a csapattisztet kivezényelték a frontra – a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban és a változás idején szolgált."
A „kimentem a frontra" kifejezés érvényes több évtizedes filmgyári időszakára is, folyamatos frontszolgálatnak tekinthető – hangsúlyozta Módos Péter. Stúdióvezetőnek lenni nem könnyű. A leghálátlanabb megbízatás. „A stúdióvezető inspirál, segít az alkotások létrehozásában, ugyanakkor képviseli megbízóit, a kulturális és politikai vezetést. A születő művek általában konfrontálódnak a fennálló rendszerrel. És a stúdióvezetőnek egyszerre kell képviselnie mindkét oldalt. Folyamatos az alkudozás, a kiegyensúlyozás, a korrigálás, a lehetőségek számbavétele."
A konferencián bemutatott Minden csak jelenés című, Péterffy András rendezte portréfilmben hangzott el a fentiekhez kapcsolódóan Nemeskürty önmagának feltett kérdése: hogyan lehet alkalmazkodni, hogy valaki ne váljon feltétlenül mártírrá, és hogyan lehet alkalmazkodni, hogy ne váljon árulóvá, megalkuvóvá? Erre a választ nem neki, hanem az életműnek, az utókornak kell megadnia.
Zöldi László író, kritikus előadásában azt járta körül: történész volt-e Nemeskürty István? Felidézte hiánypótló műveit, megemlítve, hogy „hivatalos" történészi körökben milyen támadásoknak és megnemértésnek volt kitéve Nemeskürty személye és az általa képviselt történelemszemlélet. Ha a történészek el is fogadták írásait, őt magát mégsem fogadták be.
A kerekasztal-beszélgetés Koltay Gábor, Lugossy László, Péterffy András és Szekfű András részvételével személyes benyomások alapján rajzolta fel Nemeskürty István kiemelkedő egyéniségét, közvetlenségét, rendkívül széles szellemi látókörét és ezzel együtt járó kulturális, valamint erkölcsi intelligenciáját.
Zsigmond Dezső, a Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője ugyancsak személyes találkozását – első találkozását idézte fel zárszavában Nemeskürty Istvánnal, majd fogalmazta meg általános érvényű mondandóját. A Balázs Béla Stúdióban filmet készítő fiatalember a forgatás betiltásakor utolsó mentsvárként felkereste Nemeskürty Istvánt, aki az otthonában fogadta őt. „Egyszerűen csak azt éreztem, hogy otthon vagyok, egy olyan otthonban, ahol tudatom mélyén mindig is szerettem volna lenni. Amiről mi, a forradalom idején vagy nem sokkal később születettek csak szüleink vagy nagyszüleink emlékezéseiből hallottunk: milyen is szabadságban élni. S most itt, ebben a könyvtárszobában, a kommunizmus tengerében lévő kis szigeten, Nemeskürty István szigetén ez megadatott. Ezen a szigeten helyreállt a rend, a világ rendje. Magyarország rendje."
Isten azért teremtett egy embert – fogalmazott végül Zsigmond Dezső –, hogy a magyar történelem egyik legnehezebb, legszörnyűbb korszakában erőt adjon, s átvezessen minket a múltból a jövőbe, s hogy a jelenben is tartásunk lehessen, mint neki volt.
Elmer István
Turi Attila, az MMA elnöke idézte Nemeskürty István filmről írott gondolatait: „A mozgókép először egyesít teret és időt az emberiség történetében. A film előtti művészetek vagy csak időben, mint a zene, költészet, vagy csak térben, mint a festészet, szobrászat, építészet, hatottak. A hangosfilm volt az, amely tovább tökéletesítette a téridő kölcsönhatás kapcsolatát."
A Tanár Úr – folytatta – hitt a filmművészet jövőjében, és gazdag történelmi, művelődéstörténeti tudással közelített az új művészeti ághoz, hiszen már kisgyermek korában a filmművészet bűvkörébe került, s átélhette az 1930-as évek magyar hangosfilmgyártásának elindulását és felemelkedését. Naplójába jegyezte moziélményeit, és örökre elkötelezte magát a magyar filmmel.
Később a katonaiskola és az egyetemi évek után, miközben tanárként, nevelőként dolgozott, sorra jelentek meg filmtörténettel kapcsolatos tanulmányai és kritikái. Lektori, majd dramaturgi állását filmkritikáinak köszönhette.
A szakmát – mondta az elnök – a Mafilm Stúdió vezetőjeként kezdte, majd a Magyar Filmintézet igazgatójaként folytatta.
„Olyan korban lett a magyar filmipar egyik meghatározó szereplője, amikor családja és saját katonaiskolai múltja miatt szinte elképzelhetetlen volt bekerülni ilyen pozícióba. Neveltetése arra indította, hogy adott helyzetben mindent megtegyen a nemzetért, a hazáért, a magyarságért."
A magyar kultúrát sok évszázados összefüggéseiben ismerte, és ez tekintélyt teremtett számára a filmes világban is. Közvetlen személyisége jó hatással volt a stúdiószellemre, munkatársai, írók, rendezők, operatőrök barátként számíthattak rá.
A Budapest Filmstúdió vezetőjeként számos fiatal rendező pályáját indította el, s egyengette a későbbiekben is. Gyurkovics Tibor szerint Nemeskürty határozottsággal, jó diplomáciai érzékkel állt helyt a magyar filmgyártásban az ország javára a „délceg" Aczél-korszakban.
„Közvetített az államhatalom és a rendezők között, tartotta a hátát, villámokat hárított, s közben forgatókönyveket írt, és segített megszületni olyan alkotásokat, amelyeket azóta a magyar filmművészet klasszikusaiként tartunk számon."
Jó szemmel összehozta a forgatókönyvírót a rendezővel, s így alakultak ki azok a termékeny alkotóműhelyek, amelyek a Budapest Játékfilmstúdió és a Mafilm igazi erejét jelentették.
Tudta, hogy a szórakoztatás nagymértékben hozzájárul a szellem- és léleképítéshez. Az általa létrehozott filmek tanító jellegű alkotások voltak. „Vallotta, hogy a művészet nem lehet igazán művészet akkor, ha valamilyen tudás, érzelmi gazdagodás nem jár vele együtt. Annyi bizonyos, fogalmazott Nemeskürty, hogy a százéves mozgókép így vagy úgy, de részt vesz az emberiség jövőjének, szellemi és esztétikai világképének a kialakításában. Olyan mértékben, amilyen mértékben eddig egyetlen művészet vagy találmány sem vett részt."
Turi Attila személyes élményként felidézte az 1992-es világkiállítást megelőző vitákat, amelyek során Nemeskürty határozottan kijelentette: egyedül Makovecz Imre képes méltósággal és eredményesen képviselni Magyarországot, ezért őt bízzák meg a kiállítás megszervezésével.
Az üzenet pedig az volt: a Nyugat ötszáz évvel korábban elindult a kincses India felé, kirabolva Dél-Amerikát, megteremtette az ipari forradalom tőkealapját, addig mi a vállunkkal tartottuk a kaput, hogy a török ne jusson tovább.
Példamutató, gazdag életműve, összegzett az elnök, a magyar kultúra egyetemesen megbecsült értéke. Szelleme tovább él akadémiánk és nemzetünk emlékezetében.
Kelecsényi László író, filmtörténész, dramaturg állította össze a konferencia anyagát. Személyes hangú felszólalásában megjegyezte: Nemeskürtyből nem hiányzott egyfajta vagányság sem. Kiemelte közvetlenségét, szellemi nagyvonalúságát.
Pataki Éva író, forgatókönyvíró, rendező fajsúlyos esszéigénnyel mutatta be a magyar filmgyártásnak Nemeskürty működésével összeköthető évtizedeit. Rávilágított például arra, hogy miközben megszülettek a magyar múltat feldolgozó romantikus hangvételű filmek (Várkonyi Zoltán nevéhez köthetően), Nemeskürty teret engedett a múlt újszerű képi feldolgozásának is (Jancsó Miklós–Hernádi Gyula-páros). Elemezte azokat a szellemi hatásokat, amelyek képviselőit, Mándy Ivánt, Ottlik Gézát és másokat, bevont a filmgyártás – a filmművészet – körébe.
Levetítették Koltay Gábor 1985-ben forgatott, Képpé varázsolt idő című filmjét, amelyben a „szocialista producer" Nemeskürty István alakját idézték fel akkori és korábbi munkatársai.
Pintér Judit filmtörténész, szerkesztő a filmgyári évtizedek után a Filmtudományi Intézetben, majd a Magyar Filmintézetben töltött néhány éves igazgatói működésről szólt (1984-87). „Nagyszabású elképzeléseit ezen rövid idő alatt nem tudta megvalósítani. Azt tűzte ki célul, hogy meg kell menteni – technikai szempontból is – a magyar filmkincset."
Nemeskürtyt minisztériumi elöljárói helyezték át az új feladat elvégzésére. Miért vállalta el? „Mert szerénytelenség nélkül úgy gondolom, hogy alkalmas lehetek erre a munkára – vallotta. – Én vagyok az egyetlen akadémiai doktor, akinek disszertációs témája a filmesztétika volt. Azután rengeteg gyakorlati tapasztalat volt a hátam mögött."
Pintér Judit hozzátette: Nemeskürty István mind a nyugati, mind a keleti országok filmszakmai köreiben ismert és elismert szaktekintély volt, évtizedek során kiépített szakmai kapcsolatokkal rendelkezett. Miután azonban – anyagi támogatás híján – terveit nem tudta megvalósítani, inkább lemondott.
Kimentem a frontra címmel hangzott el Módos Péter író, forgatókönyvíró, szerkesztő előadása. „Ez a mondat televízióelnöki időszakára vonatkozik. Tevékenységét úgy értelmezte: a csapattisztet kivezényelték a frontra – a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban és a változás idején szolgált."
A „kimentem a frontra" kifejezés érvényes több évtizedes filmgyári időszakára is, folyamatos frontszolgálatnak tekinthető – hangsúlyozta Módos Péter. Stúdióvezetőnek lenni nem könnyű. A leghálátlanabb megbízatás. „A stúdióvezető inspirál, segít az alkotások létrehozásában, ugyanakkor képviseli megbízóit, a kulturális és politikai vezetést. A születő művek általában konfrontálódnak a fennálló rendszerrel. És a stúdióvezetőnek egyszerre kell képviselnie mindkét oldalt. Folyamatos az alkudozás, a kiegyensúlyozás, a korrigálás, a lehetőségek számbavétele."
A konferencián bemutatott Minden csak jelenés című, Péterffy András rendezte portréfilmben hangzott el a fentiekhez kapcsolódóan Nemeskürty önmagának feltett kérdése: hogyan lehet alkalmazkodni, hogy valaki ne váljon feltétlenül mártírrá, és hogyan lehet alkalmazkodni, hogy ne váljon árulóvá, megalkuvóvá? Erre a választ nem neki, hanem az életműnek, az utókornak kell megadnia.
Zöldi László író, kritikus előadásában azt járta körül: történész volt-e Nemeskürty István? Felidézte hiánypótló műveit, megemlítve, hogy „hivatalos" történészi körökben milyen támadásoknak és megnemértésnek volt kitéve Nemeskürty személye és az általa képviselt történelemszemlélet. Ha a történészek el is fogadták írásait, őt magát mégsem fogadták be.
A kerekasztal-beszélgetés Koltay Gábor, Lugossy László, Péterffy András és Szekfű András részvételével személyes benyomások alapján rajzolta fel Nemeskürty István kiemelkedő egyéniségét, közvetlenségét, rendkívül széles szellemi látókörét és ezzel együtt járó kulturális, valamint erkölcsi intelligenciáját.
Zsigmond Dezső, a Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője ugyancsak személyes találkozását – első találkozását idézte fel zárszavában Nemeskürty Istvánnal, majd fogalmazta meg általános érvényű mondandóját. A Balázs Béla Stúdióban filmet készítő fiatalember a forgatás betiltásakor utolsó mentsvárként felkereste Nemeskürty Istvánt, aki az otthonában fogadta őt. „Egyszerűen csak azt éreztem, hogy otthon vagyok, egy olyan otthonban, ahol tudatom mélyén mindig is szerettem volna lenni. Amiről mi, a forradalom idején vagy nem sokkal később születettek csak szüleink vagy nagyszüleink emlékezéseiből hallottunk: milyen is szabadságban élni. S most itt, ebben a könyvtárszobában, a kommunizmus tengerében lévő kis szigeten, Nemeskürty István szigetén ez megadatott. Ezen a szigeten helyreállt a rend, a világ rendje. Magyarország rendje."
Isten azért teremtett egy embert – fogalmazott végül Zsigmond Dezső –, hogy a magyar történelem egyik legnehezebb, legszörnyűbb korszakában erőt adjon, s átvezessen minket a múltból a jövőbe, s hogy a jelenben is tartásunk lehessen, mint neki volt.
Elmer István
