Kedden ketten

Nyári akció a Műcsarnokban, az MMA intézményében
 
Augusztus 5-től 26-ig, négy héten keresztül keddenként a Műcsarnokba váltott belépőjegy kétszer annyit ér, vagyis minden megváltott jeggyel két látogató járhatja végig a kiállításokat, köztük a III. Képzőművészeti Nemzeti Szalont, ami idén immár harmadik alkalommal mutatja be a hazai és határon túli magyar képzőművészet előző öt évének legfontosabb törekvéseit, alkotásait. További információk a belépésről a Műcsarnok honlapján érhetőek el.
A Nem helyettesíthető tárgyak – III. Képzőművészeti Nemzeti Szalonhoz kapcsolódó őszi programok

Nem helyettesíthető hangok a III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon
Időpont: 2025. szeptember 4. (csütörtök), 17.00 óra
Helyszín: Műcsarnok, I-es terem
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar művészei által 2020-ban alapított Promenád öttagú együttes koncertjének vezérfonalát neves kortárs zeneszerzők karizmatikus művei alkotják, melyek témájukban, hangulatukban sajátos módon reflektálnak a Nem helyettesíthető tárgyak című kiállítás alkotásaira. A kortárs zene és képzőművészet kapcsolatrendszerének mélyrétegeit Verebes György festőművész, az MMA rendes tagja, a kiállítás társkurátorának narrációja vezeti fel és kíséri végig, melynek során személyes és általános érvényű kapcsolódási pontokat fedezhetünk fel egyszerre a két művészeti ág között.
Egyedi utazás az emberi alkotószellem lényegi érintkezési pontjai által szegélyezett úton.
Moderátor: Verebes György
Patkós Balázs – hegedű
Balázs Barnabás – hegedű
Patkós Dániel – brácsa
Sindel Zsuzsanna – cselló
Tamás Szabolcs - ütőhangszerek
 
Itt és most: szabadjáték nem helyettesíthető tárgyakkal
Időpont: 2025. szeptember 11. (csütörtök), 17.00 óra
Helyszín: Műcsarnok, Előadóterem
Az elmúlt 10 évben három képzőművészeti szalont rendeztünk a Műcsarnokban. A 2015-ös, 2020-as és a 2025-ös szalonok kurátorai beszélnek ennek a kiállítástípusnak a sajátosságairól, érdekességeiről vagy éppen azokról a nehézségekről, amelyek a kiállítók nagy számából, az ötéves időintervallum terjedelméből vagy a hatalmas műcsarnoki terek optimális befogadói élményt kínáló berendezéséből adódhatnak. Az eltelt idő távlatából mérlegelik a beszélgetőtársak az egyes Szalonokat kísérő sajtó- és alkotói reflexiókat. A kiállítások mellett értékelő figyelmet kapnak a Szalonokhoz készített katalógusok is.
A kerekasztal meghívott vendégei:
Baksai József festőművész, az MMA rendes tagja
Kállai Katalin művészeti író
N. Mészáros Júlia művészettörténész
Szurcsik József képzőművész
Verebes György festőművész
Moderátor: Kondor-Szilágyi Mária művészettörténész, a Műcsarnok vezető kurátora
 
A Tenk-háztól a Műcsarnokig. A T-Art Alapítvány a Szalon - 2025 kiállításon
Időpont: 2025 szeptember 14. (vasárnap), 16.00 óra
Helyszín: Műcsarnok, III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Tenk László 1990-ben önerőből, művészbarátai támogatásával hozta létre a T-Art Alapítványt, majd 3 évtized alatt egy olyan gyűjteményt épített fel mintegy 150 alkotó felajánlott munkájából, amely mára egy egész korszak művészetét dokumentálja. A 600 alkotásból álló kollekció 2024 óta a szolnoki Damjanich Múzeumhoz került megőrzésre, feldolgozásra és bemutatásra. Az alapítványhoz csatlakozó alkotók közül 50 művész szerepel a Szalon-2025 kiállításban. A vezetés során megismerhetjük a T-Art Alapítvány történetét, szemléletét, céljait és eredményeit az elmúlt 35 évben.
Tárlatvezető: Garami Gréta művészettörténész
 
Baksai József és Kállai Katalin záró tárlatvezetése a Nem helyettesíthető tárgyak | III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon
Időpont: 2025. szeptember 25. (csütörtök), 18.00 óra
Helyszín: Műcsarnok, III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
July 28, 2025