Interjú Turi Attila építésszel
 
A Trend FM műsorában 2024. október 29-én a szerkesztő-műsorvezető, Lakatos László beszélgetett Turi Attila építésszel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével.
 
- A mikrofonnál Lakatos László. Köszöntöm a hallgatókat! A Nap Vendége ma este itt a TrendFM-en Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Jó estét kívánok!
 
- Jó estét kívánok a hallgatóknak is!
- Hát, nagyon sok mindenről szeretnék ma itt önnel beszélgetni, de talán egy pár percig, mivelhogy még amióta MMA elnök, vagy amióta átvette ezt a tisztséget, nem volt itt nálunk a rádióban, úgyhogy egy pár szót erről beszéljünk, hogy, hát ön azért aktív építész, főépítészként dolgozott, vagy még dolgozik is?
- Igen, dolgozom, még Pilisszentlászlón főépítész vagyok, ilyen gentleman architect, magyarul társadalmi munkaként.
 
- Aha. Tehát és van erre ideje?
- Nem olyan nagy dolog ez. Igazából az emberekkel beszélgetni kell tudni. És hogyha lehet, akkor rábírni őket arra, hogy még mielőtt egy telket megvesznek, talán nem lenne haszontalan, hogyha egy elfogulatlan, de egyébként a helyet ismerő főépítésszel beszélgetnének, és kikérdeznék, hogy vajon az a telek jó lesz-e nekik, mit várhatnak tőle, mire figyeljenek. Ez szerintem nem egy ártalmas dolog.
 
- És megteszik ezt az emberek? Mert én tapasztalatból tudom, hogy az ember lát egy szép telket, azt mondja, ezt vegyük meg, aztán beleütközik abba az akadályba, hogy hopp, itt egy igen markáns elképzeléssel rendelkező főépítész működik, aki megmondja, hogy hogy álljon a ház, nem tudom, milyen színű legyen a tető. Most azért idézek tapasztalati emlékeimből, merthogy még évtizedekkel ezelőtt Budakalászon találkoztunk már, mint főépítésszel. Az elképzeléseink igencsak egybeestek, úgyhogy mi nem problémás partnerek voltunk ebben a dologban. De, hogy visszatérjünk erre a kérdésre, szóval, hogy teszik ezt az emberek maguktól?
- Egyre inkább igen, mert az egy dolog, hogy mit lát az ember és milyen kép alakul ki az ő fejében, hogy hogy fog itt élni, mi lesz az otthona, mi lesz az életkörnyezete. De hát nyilván vannak építési szabályok, amelyeket földi halandó nem biztos, hogy értelmezni tud. Mi ugye, mindig szoktam mondani a szakmában, hogy hát mi, építészek abból élünk, hogy más nem lát térben. Ez a szakma valójában, de hát minden szakma ez. Úgyhogy nem árt, hogyha mondjuk, kikérdezik a főépítészt, hogy nem futnak-e bele valami olyan akadályozó tényezőbe, vagy olyan zavaró dologba, amelyet már a tervezés során, ha belefutnak, akkor fájni fog, akkor kellemetlen lesz, akkor úgy érzik, hogy az ő életkörnyezetüket itt most valaki befolyásolja. Ezt nem szabad. Az, hogy egy főépítésznek milyen elképzelése van egy településről, nyilván ez normális esetben a hagyományokon alapul. Tehát én azt gondolom, hogy az ember évszázadok alatt nem sokat változott. Nagyjából ilyen magas, nagyjából ilyen súlyú, nagyjából ugyanezek az igényei. Igen, bizonyos komfortigények megnőttek az utóbbi száz évben, tehát elvárja, hogy fürdőszobája legyen, hogy meleg víz legyen, hogy valamennyire temperált legyen a lakása télen-nyáron, ez teljesen rendben van. De mondjuk, egy településkép, az ősi dolog, és az valamilyen fajta kultúrának a kifejeződése. Ezt kéne tudni folytatni. És ha már említette a piros cserepet, ugye ezt kifejezetten budakalászi, de most pilisszentlászlói dolog is. Ha egy településen a házaknak a döntő többsége, mindkét település esetében, mondjuk, 90 százaléka égetett agyagcserépből van, akkor talán jó lenne, hogyha nem a múló divatoknak megfelelő, éppen most ez tetszett, az tetszett szín. Erre természetesen az emberek rávágják, hogy na, de hát az én házam, hát nem is kevés pénzből, nem kevés erőfeszítésből csinálom ezt meg, miért ne lehetne az, amit én szeretek? Igen, de ahogy a mondás tartja, a ház haszna a gazdáé, a látványa a közösségé. Nem teljesen magánügy az, hogy, hogy nézünk ki, mint ahogy mi emberek is az utcán megjelenve nem teljesen magánügy az, hogy mit közvetítünk embertársaink felé, ugyanolyan társas viszony ez is.
 
- Nem véletlenül kezdtem én ezzel a dologgal, merthogy akkor ezek szerint a magyar művészeti akadémiai elnöki tevékenysége során is hasonló elképzeléseket vall? Tehát azt mondja, hogy tessék egy picit a régmúlt alapjaihoz visszanyúlni, vagy a hagyományokhoz visszanyúlni, és nem mindjárt az új megoldásokhoz? Vagy azért itt ne keverjem össze a szezont a fazonnal?
- Nem, ez egy szimbiózis. Tehát nincs olyan recept, hogy most a múlt vagy az újítás az érdekes. Hanem talán az érdekes, hogy minden kultúrának az alapja az az ősök tisztelete. Nem a másolása, nem a mantrázása, nem a nem tudom én, mije, hanem az, hogy átérezze azt, hogy az eleik mit hoztak létre, mivel gazdagították a közösségüket, ha tetszik a nemzetüket, teljesen mindegy, milyen szót használok. A másik dolog az, hogy föl kell mérnie az embernek azt, hogy mi az a közösség, amit még éltetni tud. Amit még át tud látni, át tud fogni, hogy az impulzusai, azok milyen területen szóródnak szét, és gazdája tud-e lenni ennek a dolognak. Vagy elmondja a tutit a megfelelő helyen, vagy az interneten beszól, vagy a satöbbi-satöbbi, aztán utána majd lesz, ami lesz. Ezek a cselekedetek, ezek az emberről szólnak, az ő egójáról szólnak, és nem a közösségnek az építéséről. Számtalan olyan dolog van életünkben, amelyben adott esetben tudjuk, hogy mi az igazunk. Tudjuk, hogy ez jó is lenne. De valamiért mégis óvatosabban fogalmazunk. Mégis úgy fogalmazzuk ezt meg, hogy a másikat ne megbántsuk, hanem tettre sarkaljuk. És a harmadik dolog az ehhez nagyon hasonló, a hagyományozásnak a képessége. Tehát mit tudunk továbbadni az utánunk lévőknek. Ez a három dolog minden kultúrának az alapja. Ilyen értelemben a Magyar Művészeti Akadémiának is, úgy gondolom, hogy ezeket, vagy ezeket is figyelembe kell vennie. És a legfontosabb dolog az, hogy egy közösség, jelen esetben a magyar kultúra, a magyar nemzet szolgálata az, amit el kell végezni. Az, hogy mi 365 akadémikusként fémjelezzük ezt a dolgot, az csak egy dolog. De ezért működtetünk hároméves, és ha jól tudom, akkor, hát elég széles körben, mondjuk azt, Európában egyedül álló ösztöndíjprogramot. Ezért vannak köztestületi tagjaink, akiknek a bemeneti feltételei, tehát a díjak, az ugyanaz, mint egy akadémikusnak. Tehát ezért építjük ki ezeket az aurákat, ezeket a köröket, hogy szolgálni tudjuk azt a művészeti ágat, és a művészeti ágon keresztül a nemzetnek a, nem tudom én, mijét, ellátását, felemelését. Nem akarok nagy szavakat mondani ebben.
 
- Most egy zenésztől vette át a tisztséget. Bár vele is beszéltem, és azt mondta, hogy hát az egy dolog, hogy ő zenész, de hát őneki fontos volt az, hogy a többi művészeti ágat is maximálisan támogassa munkája során. Gondolom ezzel ön is így van, bár amilyen szeretettel és amilyen vehemenciával képes, most nem mostanról beszélek, hanem úgy általában az építészetről, az épített környezetről beszélni, gondolom ez az egyik legfontosabb célja, és a többit meg átengedi a munkatársainak, akik más művészeti ágakban tevékenykednek.
- Nézze, nyilván valahogy úgy van, hogy az ember komolyan csinálja ezt, márpedig a művészetet csak komolyan, halálosan komolyan lehet, akkor szerelmetes dolog csinálni ezt a szakmát. És fontos továbbadni. És természetesen én abban a pillanatban, hogy a közösség engem elnöknek választott, megszűntem bizonyos értelemben építész lenni. Én nem az építészet képviselem itt. Ezt nekem el kell felejtenem. Gyakorlatilag az aktív építész tevékenységem, nem azt mondom, hogy megszűnt, de a tizedére esett le, mert most ez a feladatom. Az egy másik kérdés, hogy van egy nagyon nagy előnyöm sok művésztársammal szemben, hogy nekünk ahhoz, hogy egy műalkotásunk létrejöjjön, magyarul egy épület, ahhoz több száz emberrel kell együtt dolgoznunk. Tehát ez nem egy magányos műfaj. Ez nem alanyi költő, aki megszállja az ihlet, és tényleg a világ legfantasztikusabb dolgát megírja. Persze ott is van kiadó, ott is van impresszárió, ott is van sok minden. És még kicsit szerteágazóbb a szerepem, mint mondjuk Vashegyi elnök úré, aki ugye karmester, tehát hasonló bizonyos értelemben, de nekem nagyon sokfajta szempontot kellett az építészetnél figyelembe venni. Tehát, amikor mi Budakalászon, mondjuk, találkoztunk, nem pusztán az a kérdés, hogy ilyen vagy olyan színű legyen a cserép, hanem, amit mondtam, próbálom megérezni, hogy valaki hogy akar élni, a tapasztalatomat átadni. Hogy rendben van, hogy ő azt szeretné, hogy arra nézzen egy nagy hatalmas ablak, de ugye azt tudja, hogy a szomszédnak is arra fog nézni egy nagy hatalmas ablaka, és akkor ne jöjjön be utána panaszkodni, hogy nincs magánélete, mert ez az én dolgom. És amikor építészetről beszélünk, akkor az építészet alapvetően egyik oldalról művészet. Másik oldalról egy alapszolgáltatás, hisz építészet nélkül hajléktalan az ember, az elég nagy baj. Ugye? Szociális kérdés, gazdasági kérdés, jogi kérdés. És nem sorolom tovább ezt a dolgot.
 
- Nagyon-nagyon műszaki kérdés sok esetben.
- Így van. Így van. És ezeknek sokszor ellentétesek a gondolkodásmódjai, ha tetszik, a döntési érdekeik, vagy logikájuk. Ezt kell nekünk, építészeknek összeegyeztetni. Kicsit, hogy mondjam, viccesen mondom, de kicsit tudathasadásos állapot, mert ellentétes dolgok felől kell döntenünk. Most ez nagyon jól jön a Magyar Művészeti Akadémián, hogyha a szempontokat nézzük, akár a művészettel nevelés, akár bármilyen részfeladatban sokat segít.
 
- Viszont az építészet azért továbbra is szíve csücske, ha lehet ezt mondani. És hát gondolom, hogy, ahogy szokták mondani, szügyig benne van, nem tudom, hogy jól mondom-e a nevét, a Magyar Építészeti Központ és Múzeum alapításában, terveztetésében. Hogy áll most ez a munka? És gondolom itt is azok a célok vezetik vagy vezették, amelyekről beszélt úgy általában az építészet kapcsán, vagy egy főépítész feladatai kapcsán.
- Összefügg természetesen a főépítészi feladattal, hisz hitem szerint ugye egy főépítész az, akivel egy építtető először találkozik. Utána választ építészt, vagy közben, teljesen mindegy, de ez egy meghatározó dolog. És itt is a szolgálat az érdekes. Tehát az, hogy építészeti múzeumot csináljunk 8000 magyar építésznek, ez nyilvánvalóan nem pálya, nem az építész. Az építészeknek nagyjából tudni kell azt, amit ott be akarunk mutatni. Egy közösségnek, az embereknek, mondjuk, az építéssel és a lakhatással foglalkozó, az iránt érdeklődő embereknek elsősorban akarunk múzeumot csinálni, központot igazából. Ez egy szolgáltató múzeum. Hisz, ahogy mondtam, a lakhatás azért az egy alapvető ellátás. Ugye étkezés, ruházkodás, lakhatás. Ez a három fő alapdolgunk van. Na, most ebbe nagyon nem mindegy, hogy, hogy döntünk, hisz Magyarországon egy magántulajdon alapú lakhatási politika van régóta. Ez lehet, hogy a mi lelkünkből fakad, ez az én házam, én váram, ami az enyém, az a tuti, és az, hogy bérelek valamit, ki tudja, hogy mit hoz a világ, ki tudja, az mennyi lesz, az olyan, a magyar ember azt a kevésbé szereti. Tehát maradt ez a fajta dolog. Ezért van CSOK, ezért van ilyen mindenfajta támogatás és nem bérlakásépítési rendszer, bár úgy tudom, hogy most azért egy pici mozdulás ebben van. Nagyszerű. Nos, hát ezeket az embereket kell elsősorban nekünk megszólítani.
 
- Tehát ez egy edukáció lesz? Edukálni kívánják a megrendelőket hosszú távon, vagy, hogy eljusson oda a szélesebb közönség, hogy talán értse azt, hogy mi folyik akkor, amikor mondjuk, településképről van szó? Hogy miért ragaszkodik, mondjuk, egy főépítész ahhoz, hogy ilyen szögű legyen a tető, és a többi, és a többi? Miközben, hát milyen jópofán néz ki, mondjuk, egy alpesi háza a hegyekben, vagy milyen jópofán néz ki, mondjuk, a tengerparton egy ilyen mediterrán típusú ház. Ugye egy időben ezzel lehetett a világból kikergetni az építészeket, hogy mindenki mediterrán típusú házakat akart építeni. Szóval itt az a cél, hogy könnyebben tudjanak beszélni a megrendelőkkel, vagy azért ennél mélyebb?
 
- Is-is. Tehát csak egy szimptómát hadd mondjak. Szerintem nem kell különösebb szakmai képesség vagy képesítés ahhoz, hogy az ember, ha végigsétál, mondjuk, az agglomeráció településein, akkor nagyjából egy olyan öt, maximum tíz év pontossággal megmondja, hogy az a ház mikor épült. Mert ugye kezdetben vala a Dallas-típusú ház, mert mindenki ilyen csurgóra szerkesztett Jockey Ewing-os házat akart, mert azt látták a tévében, és az olyan menő volt. Aztán kinyíltak a határok. Nem, még előtte volt az Ausztria, mert oda át lehetett menni, akkor alpesi, lapos alpesi ház volt. Aztán utána kinyíltak még jobban a határok, és akkor beszabadultak az emberek a mediterráneumba, és akkor hazahozták a gagyi terrán stílust, azt a mediterránt, ami a mediterráneumban nincsen, csak itt van kültelken. Satöbbi, satöbbi, nem mondom végig, minimál egyéb ilyenek. Ezek kikopnak tíz-tizenöt év alatt. A '90-es években az volt a menő, hogy azúrkék cserép. Ma rá se néz az ember, átmegy az utca túloldalára, merthogy annyira ciki, hogy az valami borzalom. Ettől kéne az embereket egy picit segíteni, hogy ne essenek bele a divat szakmájába. Az, hogy milyen divatos ruhát vesz föl valaki, aztán hordja, vagy nem hordja, ez aztán tényleg a magánügy többé-kevésbé. De az építészet azért mégiscsak egy tartós dolog, az mégiscsak ott marad, azt mégiscsak az egész utca vagy a település nézi, tehát azért közügy. Minden építés egyébként közügy. Tehát ez az egyik dolog, amivel egy párbeszédet kell tudni képezni. A másik az egy történelmi probléma. Azért nem kell hozzá nagy fantázia még olyan embereknek sem, akik nem éltek abban a korban. De mit mondtak az '50-es években a nagyszüleink házáról, vidéki házáról? Az egy putri, ugye? Hát a főúri kastélyt, azt nem nagyon volt, meg a kúriát emlegetni túl jó, mert elég hamar beutalót kapott valaki az Andrássy 60-ba. A polgári lakást se volt annyira menő dolog. Nincs előkép. Tehát megszakadt a történelem és a kultúrának a fonala, pedigré nélküli, múlt nélküli lett az ember. És nem azt mondja, hogy én világra olyan házat szeretnék, mint a nagyapám, csak legyen benne garázs, legyen benne fürdőszoba, legyen benne, nem tudom én, mi. De egyébként én ezt a miliőt szeretném, vagy egy elérhető vágyképet mond ebbe a dologba. Össze-vissza van. Tehát főépítészként, vagy építészként is, ha valaki akar tőlem egy házat, és azt mondta, hogy hetven négyzetméteres nappalit akar, akkor megkérdeztem, hogy ugye lakótelepről jön? Merthogy ott kicsi volt a nappali, és most a háromszorosát szeretné. Tehát a vágyakat és egy, hogy mondjam, egy ilyen ingalengésbe, tehát kilendül arrafelé a dolog. Most ezen kellene tudni edukálni. Nem szeretem ezt ilyen értelemben ezt a szót, hanem rámutatni. Mi az, hogy tér? Egy bizonyos nagysághoz, egy 70 négyzetméteres nappalihoz nem kettő méter ötvenes belmagasság illik, mert az egy raktár, az nem nappali, bárhogy csinálja. Pillanatnyi, ideig-óráig lehet segíteni anyagokkal, belső építészettel, egyéb, és csodát nem lehet megcsinálni belőle. Ahhoz négy méteres belmagasság illene. Jaj, de hát akkor, hogy fogom kifűteni? Igen, csókolom, ezeket kéne mérlegelni, ezeket a dolgokat, hogy, hogy vannak ezek egyensúlyban. Ma minden az energiatudatosság, az energiagazdálkodás. A házainkat nejlon bugyiba öltöztetjük, és akkor utána jövünk panaszkodni, hogy penészedik, mert túl jó zár az ablak. Hogy vannak ezek a dolgok? Annyi minden szempontot kell figyelembe venni, hogy nem ártana, hogyha a döntéseknél a megrendelők tisztában lennének ezekkel, és jó kérdéseket tudnának föltenni a tervezőnek, hisz a tervező az ő kezük. Az ő, aki le tudja rajzolni azt, amit ők gondolnak, és ehhez kéne, ha edukálás, akkor edukálás. Én ennél sokkal komolyabbnak gondolom a dolgot.
 
- Na, most ez a múzeum, olvastam valahol, hogy azt mondta, hogy már lejárt a klasszikus múzeumok ideje.
- Így van.
 
- És azt mondta, hogy most valami egészen más kell.
- Ez egy szolgáltató múzeum.
 
- És most már azt gondolja, hogy ebbe az építészeti múzeumban biztos, hogy így lesz? Mert erről már látszik, hogy az egész koncepció e köré épül fel. De hogy ön szerint a legtöbb múzeumnak e felé kell elmenni, vagy már el is mentek e felé?
- Hát, ha valaki most elmegy és megnézi a Néprajzi Múzeumnak nemrég nyílt új kiállítását, akkor pestiesen mondva leesik az arca. Nagyon el fog csodálkozni. Olyan tömény élménybombák vannak benne, amelyek nekem megtestesítik azt az elvet, amit egyébként az építészeti múzeumban is szeretnék alkalmazni, hogy legalább három fajta múzeumlátogató van. Van a fél óra-háromnegyed órás, élmények jobbra-balra, azt a mindenit, szelfiket, satöbbi, satöbbi. Neki is kell valamit mondani. Van a másik típus, aki elolvassa a feliratoknak egy részét, erre is figyelni kell, mert ennek a befogadó képessége korlátozott. Tehát azt hiszem, vagy a párizsi, vagy a londoni múzeumban mondták, hogy maximum nyolcvan szó, mert telítődni fog, tehát egy idő után ez kiüti. És van a harmadik, a tudós típusú, aki minden lábjegyzet szeretne látni, és belemászni, és egyéb ilyen. Nekünk mind a három embernek, három embertípusnak, látogatótípusnak kell mondanunk valamit. És mindezt úgy, hogy élményeken keresztül tudjuk megmutatni. Interaktív, tehát erre kiválóan jó a számítógép és különböző programok. Kiváló jó a bemutatásoknak az ilyen tablettel, és egyéb ilyen működő dolga, és egy e-book típusú feliratozó rendszerbe bármilyen mélységig és bármilyen nyelven meg tudjuk csinálni. Tehát le akarjuk másolni, ha tetszik, el akarjuk csenni más múzeumnak a példáját. Így az építészeti múzeumnak a munkatársai az elmúlt három hónapban több mint negyven európai és észak-amerikai múzeumot jártak be. Ennek durván a harmada, az csak építészeti múzeum, a többi, az vegyes design és építészeti múzeum, és erről most készítenek egy összegzést. Megnézzük a jól működő példákat, és megpróbáljuk ilyen módon az embereket aktivizálni, és élményé tenni ezt a dolgot.
 
- A mikrofonnál Lakatos László. Folytatjuk beszélgetésünket Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építésszel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével, aki egyébként még mindig aktív főépítész is. És hát ugye ezzel kezdtük a beszélgetésünket, és majd én még vissza szeretnék ide térni, de terveztük is már közösen korábban, hogy beszélgetünk jogszabályokról, mindenféle egyéb olyan dolgokról, amik közvetlenül érintik a megrendelőket, tehát az építtetőket is, meg egyébként az építész szakmát, meg egyébként a különböző építészetben érdekelt szakmákat, így a designereket is. Ugye ez egy új szabályozás, ami egyébként egy egész izgalmas kezdeményezés. Szóval erről is majd fogunk beszélni. Itt a három ezrelékről van szó, csak annak, aki itt most fölkapta a fejét, hogy miket mondok itt. Szóval erről is lesz szó. De hosszasan beszélgettünk az épülő, vagy hát szerintem inkább tervezés alatt álló…
- Előkészítés alatt álló, ez a hivatalos szó.
 
- Tudom, hogy pályázatot írtak ki az épületre.
- Így van.
 
- Van már győztes?
- Természetesen. Tehát tavaly decemberben hirdettünk eredményt, és január vége-februárban már szerződést is kötöttünk a nyertesekkel, ami szerintem rendkívül gyors folyamat, de szeretnénk, hogy mondjam, ütemesen és hamar végére érni ennek a dolognak. Tehát március a határideje a tervezésnek, és én úgy látom, hogy nagy valószínűséggel ezt tartjuk, vagy egy olyan minimális egy-két hetes csúszással, de ezt meg tudjuk csinálni. Tehát mi előkészített, komplett kiviteli terveket fogunk prezentálni, amiben még az első kiállításnak is a teljes installációs tervei, belső építészet, és hát minden, ami kell hozzá, hisz ez egy hatalmas parkterület, több mint kéthektáros terület, amit egy szabadon bejárható parkként szeretnénk üzemeltetni. Speciális építészeti játszótérrel, alkotótáboroknak, nyári alkotótáboroknak hellyel.
 
- Tehát akkor itt ne is egy múzeumépületet képzeljünk el, hanem ez egy, valóban egy ilyen szabadtéri történet lesz? Vagy lesz benne mindenféle, csak lesz egy ilyen szabadtéri múzeum része is?
- Ez kicsit olyan, mint a Millenáris Park, vagy mint a Liget, csak kicsiben. Tehát ez hat épületnek az együttese, ami, mondom, szabadon bejárható, és a főépület, az új épületnek a földszintje is egy szabad találkozóhely, kávéházzal, minden ilyen szolgáltatással. Illetve ami még különleges ebben a dologban, hogy első lépcsőként egy úgynevezett köztestületek háza valósulna meg, ami azt jelenti, hogy a...
 
- Ez már a szolgáltató múzeum része?
- Pontosan. Tehát az építéssel kapcsolatos mérnök és építész kamara odaköltözne, és szeretnénk ebbel együtt egy bér-irodaházat is működtetni, amely részben ilyen coworking irodák, de részben pedig építészeti, építési innovációval foglalkozó cégeknek valamilyen fajta telephelye, bemutatóhelye. Hisz, hogyha odavonzzuk az építészeket, mérnököket, akkor érdemes ott lenni, mert helybe jön a felhasználó ilyen értelemben, és ez egy kicsit kiterjesztené az építészetről adott fogalmainkat. Az építészet önmagában érdekes, izgalmas, egyéb ilyesmi, de nem önmagában álló dolog. Egy építészeti műalkotásnak a létrehozásához, ahogy mondtam, több száz ember kell. Ennek a kooperációja, érdekek egyeztetése, és sok minden. Tehát én szeretném a teljes palettát, a teljes építőipart és építőművészetet egybehozni, és ehhez még hozzátenni a társművészeteket is, mert sajnálatos az, hogy az utóbbi x évben tulajdonképpen kimaradtak ezek az épületeinkből.
 
- Én még azon gondolkodtam, hogy itt mondta, hogy lesz egy új épület is. Akkor ezek szerint itt meglévő épületek felújításával, átalakításával mintegy példát mutatnak arra, hogy hogyan lehet új tartalommal megtölteni épületeket, hogyan lehet az újat a régivel harmonikusan összerakni? Tehát, hogy egy picit így a főépítészek szemével nézni, példát mutatni ezzel is?
- Nézze, ott van két szanatórium épület, ami most már védett épület, mi kezdeményeztük a védettségét. De, ha most nagyon racionális akarok lenni, és azt a funkciót, amit abba elhelyezünk, azt mondjuk, nem azt mondom, hogy fele ennyiért, de mondjuk 80 százalék pénzből meg lehetne csinálni. Igen, csak akkor a Liget fasorban elvész a múltnak egy darabja, egy olyan épület, amiben mondjuk, Adyt is például kezelték. Tehát nem minthogyha ez lenne a legfőbb érték ebben a dologban, de mégiscsak a történet ott van, mégiscsak egy folyamatosságot kell tudni biztosítani, a múlt köveit, azt bele kell tudni építeni az épületekbe.
 
- A pontos neve mi lesz? Mert ugye itt többfélét olvastam, mondjuk, itt legutóbb a Magyar Építészeti Központ és Múzeum épületegyüttese elnevezést hallottam a tervezés kapcsán, vagy az építés kapcsán, de hogy van már végleges neve az intézménynek?
- Nincs, ezen gondolkodunk most, mert, habár ez pontos kifejezés, hogy Magyar Építészeti Központ és Múzeum, de kicsit túl bonyolult, már egy és van benne, ez már olyan. És akkor még hozzáveszem, hogy műemléki dokumentációs központ, akkor már végképp valami olyan mozaikszó jön ki belőle, amit ember nem tud kiejteni. Valószínű két vagy háromszavas nevet kell neki tudni adni. Erre vannak gondolatok, vannak ötletek. Ezt ki fogjuk találni, hogy mi az az ikonikus név, ami ráadásul, a rövidítése nem más intézménynek a rövidítése. Tehát építészeti központ és múzeum az EKM, ma az a minisztérium. Hogyha azt mondjuk, hogy magyar építészeti múzeum, az a MÉM, vagy építészeti központ, akkor az a MÉK, az a Magyar Építész Kamara. Tehát foglalt nevek vannak ebben a dologban. Ráadásul ennek egy angol fordításának is megfelelőnek kell lenni, és nem lehet valami szitokszó, vagy nem tudom, vagy valami ciki dolog. Ez nem az én szakterületem, erre megvannak a szakemberek, majd ők kitalálják, hogy ez mi lesz, logóval, minden egyéb ilyennel együtt. Mindenesetre mondom, egy élő múzeumot, egy nyitott múzeumot szeretnénk, és mindenképpen úgy gondolkodunk, és ebben elkezdtük a tárgyalásokat, hogy ez a Ligetnek a része legyen. Tehát egyfajta csápja legyen ennek, a szerintem fantasztikus kulturális negyednek, ami az utóbbi tíz évben kialakult. Mert azért az a Liget, ami volt, meg ez a Liget, az mintha nem egy napon lehetne említeni. Oda az emberek szeretnek járni, parkolni lehet. Olyan játszótér van, amire viszem az unokáimat, és ott, Úristen, hát, ha nekünk ilyen lett volna!
 
- És egyébként építészeti szempontból is azért nagyon izgalmas épületek jöttek létre. Elég, ha csak a korábban említett Néprajzi Múzeumot hozzuk ide, ami, hát egy elképesztő épület. De hát ott van a Magyar Zene Háza, ami szintén egy fantasztikum. Tehát, hogy ilyen szempontból jó szomszédság van.
- Így van, tehát azért mi erre büszkék vagyunk. A Néprajzi Múzeum, ami már több mint tíz rangos nemzetközi díjat nyert, azért, az nem akármicsoda. Tehát mi szeretnénk ehhez természetesen a megfelelő önállósággal, de megfelelő alázattal is csatlakozni, hisz 550 méterre vagyunk konkrétan a Néprajzi Múzeumtól. Csápokat kell nyújtani egy ilyen kulturális negyednek be a városba, hogy ne csak egy elszigetelt jelenség legyen.
 
- Hát én még hosszasan beszélnék erről, mert nagyon érdekel ez a múzeum, de hát majd elmegyek a megnyitó után, megnézem, hogy mit sikerült létrehozni.
- Úgy legyen!
 
- Illetve, hát még azért a kiállításról egy pár szót, mert ön is mondta, hogy már azt is tervezik, pedig hát még az építés sem kezdődött el. Tehát ezt érdemes ilyen korán, idejekorán, hogy úgy mondjam elkezdeni? Bár ugye ezt a szót is mondják, hogy az idejekorán, az azt jelenti, hogy időben elkezdeni, hogy valóban megvalósulhasson, vagy olyan minőségben valósuljon meg, ahogy azt önök szeretnék?
- Igen, mert tulajdonképpen minden szokásnak megfelelően előbb kellett volna a múzeumprogramot meghatározni, mintsem hogy épületet csináljunk. De nagyon sok ok miatt nekünk ezt meg kellett fordítani. Tehát mi kaptunk egy telket Magyarország kormányától avval a felszólítással, hogy hozzuk létre ezt a hiánypótló intézményt. Mert, mint szervezet volt építészeti múzeum, de kiállítótere és szolgáltatása nem volt, és itt a szolgáltatást szeretném aláhúzni. Most ebbe nekünk lépni kellett. Az, hogy most ennek az eszmei programját megcsináljuk, ez fontos, de én azt gondoltam, és ezt is csináljuk, hogy ezt párhuzamosan csináljuk a kettőt együtt. Kétségtelen, hogy lehet, hogy jobb múzeumot lehetett volna csinálni, hogyha mi előre tudjuk, de akkor még mai napig is azon vitatkoznánk, beszélgetnénk, agyalnánk, hogy milyen legyen, és közben a lehetőség meg szépen lassan elúszik. Másik meg, hogy egy kötelezettségünk van. Mi kaptunk egy ilyen dolgot, meg kell csinálnunk. Erre a területre több más intézmény, és komoly intézmény is igény tartott volna. Nem tehetjük azt, hogy azért, mert most még éppen a középkor magyar építészetén vitatkozunk, hogy az milyen hatások alapján alakult ki, de közben megfosztjuk a közt ennek az élvezetétől. Megcsináltuk saját pénzből, hogy lebontottuk azokat az épületeket, épületrészeket, amelyek biztos, hogy nem alkalmasak múzeumnak. Tehát egy ilyen cellás szálloda jellegű dolgok, ezt nem lehet tíz négyzetméteres szobákban múzeumot csinálni, nincs annyi teremőr a világon. Lebontottuk azokat a kétes statikai állapotú, ha tetszik, műszaki állapotú épületrészeket, amelyeket nem szabad használni. A környékbeliek most borzalmasan örülnek, mert hát egy nagy zöld park van. A helyén megcsináltuk az úgynevezett Walter Rózsi-villát, ami egy 360 négyzetméteres Bauhaus-ház, az egyetlen ház, ami köztulajdonban lévő és felújított. Tehát ott be lehet mutatni, hogy hogy éltek emberek a '30-as években. Mi volt az a modern szél, ami itt végigsöpört Magyarországon és Európán.
 
- Ráadásul az ilyen típusú épületeket Budán elég csúnyán, hogy mondjam, felújították, nagy idézőjelekkel, amikor pont a Bauhaus lényege veszett el ezekből a csodálatos épületekből.
- Pontosan. Jó, ez nagyjából még egy műsort megér, ez a dolog, hogy mindaz a tiszta szépség, amit a Bauhaus hirdetett, az sokszor a valóságban, mint praktikum, valójában ténylegesen úgy működött, vagy nem úgy működött a dolog. Tehát érdemes arra figyelni, hogy a buhera, az mit okoz. Amikor arról kérdeztek, hogy a 700 ezer kockaházzal mi a csodát lehet csinálni, akkor azt mondtam, hogy azt kell végignézni, hogy mit buheráltak rá az emberek. Mi hiányzott az élethez. Lehet fanyalogni, hogy sárga hullámpala, műanyag hullámpala előtető, és egyéb ilyesmi, de nem esztétikából tették oda, hanem azért, hogy ne verje a bejárati ajtót az izé. És nem sorolom tovább a dolgokat. Ezeket az emberi igényeket, tehát tulajdonképpen egyfajta esztétikai betegségből a tüneteket kell tudni megállapítani, és azt kell mondani, hogy így segítsünk rajta. Mit csinált a szerencsétlen lakó a díszítési vágyával, az önkifejezési vágyával a két darab Tessauer ablak között kicsempézte azt a mezőt, képet próbált csinálni. Amin mi, városi gyerekek nevetünk, és nem tudom én micsoda, de közben ez egy kornak a visszafogott kifejezésvágyának egy torz megjelenése, ez a dolog. Akkor mi a teendő? Olyan oromzatot kell valahogy rárakni, amiben, mint régen a hagyományban, az oromzatban, tehát a háromszögben ki tudta fejezni valaki az ő identitását. Ennyi a megoldás. A rontásból és a torzból meg kell látni a valódi emberi igényeket, amit utána ki kell elégíteni.
 
- Hát ez akár végszó is lehetne. De hát nagyon sok mindenről akartam beszélgetni, csak ugye közben a kíváncsiságom mindig tovább vitt.
- Visszajöhetek.
 
- Nagy szeretettel már most, de még azért van egy pár percünk. Úgyhogy kezdjünk bele, aztán majd valahol kénytelen leszek bezárni.
- Jó.
 
- És ha már itt az előbb megelőlegeztem azt, hogy a szabályokról beszéljünk, meg a különböző szabályozásokról, és hát azokról a törvényekről, amelyek mind-mind ugye azt próbálják segíteni vagy támogatni, hogy bizonyos művészeti ágasok, itt most visszaidézem, amit az előbb mondott, hogy bizonyos művészetek vagy művészeti ágak talán kevesebb támogatást, kevesebb figyelmet kaptak az elmúlt években. És ez a három ezrelék törvény, ez talán ezt segíti. Ugye itt röviden arról van szó, hogy minden állami beruházásnak, beruházás értékének a három ezrelékét dizájn és belsőépítészeti munkákra kell költeni. Még lehet, hogy még ezen felül még van benne, de hogy nagyjából ez a célja.
- Tehát így van. Tehát a tárgy- és képalkotó művészetek bevonzása, ami közpénzből, tehát állami pénzből épül, és amelyet természetesen az állam felügyelni tud, ne legyenek csupaszak az épületeink. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy most képeket akasztunk a falra, természetesen ezt is jelentheti a dolog, hanem én arra szeretném sarkalni az alkotótársakat, művésztársakat, hogy dolgozzanak együtt egy építésszel, és találják ki, hogy mondjuk, egy iskola aulájában mi az a miliő, mi az a megkapó hangulat, amit ki akarnak alakítani, és amihez nem mindig elegendő az építészet eszközrendszere. Merthogy az lenne a fontos, hogy a mi iskolánk, az alma mater érzés kialakuljon egy gyerekben, amire felnőttként is emlékezni fog, az első belépésre arra a világra, és amely fölemeli az ő lelkét, és kinyitja annyira, hogy be tudja fogadni mindezt a tudást, és ne nyűgnek, és ne egy átnevelő tábornak, és ne egy, nem tudom én, minek érezze ezt a dolgot. Hogy a tanárok is egy olyan helyen dolgozhassanak, ami az ő sajátjuk, ami az ő identitásukat meghatározza és emeli.
 
- Tehát akkor itt nemcsak az új építésekről van szó, hanem az összes felújítás esetén? Sőt, talán éppen a felújítások esetén lesz ez igazán izgalmas?
- Is. Mindegyiknél szerintem izgalmas. Nyilván egy felújításnál kisebb az eszközrendszer, főleg minél inkább műemlék felé megy a dolog, azért ott nem kéne most valami nagyon mást csinálni. De ez akár kiterjedhet egy, nem tudom én, egy 30 millió forintos óvoda átfestés, felújítás, korszerűsítés című dologra, akkor tessék ennek a három ezrelékét, nem egy nagy dolog, akkor tessék szép képeket venni, hogy ne az internetről levadászott Spongyabob, és nem tudom én, micsoda legyen a, hogy hívjákban. Valami, egy picit minőségibb dolog talán jó lenne. Én azt gondolom, hogy ez egy nagy lehetőség a képző és iparművészek számára is, fotósok számára is természetesen. És az együttműködést tartom a másik nagyon fontos dolognak, hogy egy kicsi megtermékenyítő impulzus legyen az építészeknek, hisz hogyha egyébként belegondolunk, még a modern kezdeténél is nem volt olyan középület, amiben egy szobor ne lett volna, amiben egy (…), vagy bármit ne tettek volna, mert akkoriban még az építészekben élt az a tudás, hogy egyedül ez nem megy. És akkor nem akarok kitérni az Art Deco vagy az szecesszió építészetére, amiben szinte minden kép- és tárgyalkotó művészet igenis részt vett abban. És a hatásuk, az sokkal nagyobb, mint az üres épületé. Én azt szoktam mondani, hogy igen, az épület 99,7%-a az építészet. Három ezreléke ez a társművészet. De ha a kettőt összeadjuk, az nem száz, hanem száztíz. És ez már hatalmas előny.
 
- És bár nagyon kevés az időnk, de nagyon jó végszót adott, mert úgyis keretesre szerettem volna ezt a mai beszélgetést, és ugye mi úgy kezdtük a beszélgetést, hogy főépítészként mi mindent tartott fontosnak, hogy megvalósuljon az adott településen, és milyen elvek alapján alkották meg a helyi építési szabályzatot. Ebben a történetben nagyon nagy káosz van Magyarországon, én úgy látom. Akár csak kerületek közt, ha csak a Budapestet nézem. Lehet ebben valahogy rendet vágni úgy, hogy ezek a szabályok, szabályzatok végül valami kontinuitást mutassanak? Hogy nem tudom én, valahogy integrálni a különböző korok akármilyen épületeit, hogy egy kicsit az embereknek a jó érzése megmaradjon, amikor végigmegy egy település részleten?
- Nézze, az alapvető probléma az, és az új kormányzat, illetve maga az új minisztérium ebbe az irányba mozdul el, én úgy látom, hogy szabályzatokkal kultúrát önmagában építeni lehetetlen. Drága mester Makovecz Imre mondta, amikor a Rózsadombnak az összevisszaságát szemére vetették, azt mondta, hogy mit akartok? Az a megvalósult építési szabályzat. Az, hogy hányva fakadtok tőle, az egy másik kérdés. Tehát kultúrát, minőséget máshogy kell csinálni, ezért van Országos Építészeti Tervtanács, és ezért van a tervtanácsoknak és a főépítészeknek egy összefüggő organikus rendszere kialakulás alatt, amiben nyilvánvalóan más a szerepe egy kerületi főépítésznek, és más, mondjuk, a pilisszentlászlói főépítésznek. Utóbbinak egyfajta gazda szerepnek, egyfajta megelőző szerepnek, egyfajta beszélgető embernek kell lenni, míg a másiknak egy közösségszervezőnek elsősorban, és valamilyen fajta menedzsernek kell lenni. Ez a rendszer most alakul ki millió apró problémával, amelyet nap mint nap meg kell oldani, de egy élő és kultúrateremtő rendszert akarunk kiépíteni.
 
- Hát az időnk az most viszont tényleg elfogyott, és nagyon köszönöm ezt a végszót. De én ezzel a végszóval is csak fölvinném a hangsúlyt, ha lehet azt mondani, és egy nagy levegőt vennénk, és egy későbbi alkalommal szerintem folytassuk ezt a beszélgetést. Én nagyon köszönöm Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építésznek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének, hogy itt volt! Szóval tényleg kérem, hogy akkor folytassuk innen.
- Találkozunk legközelebb. Köszönöm!