2025. november 27. │ 18:00 – Úrilányok az Adrián │felolvasószínház
Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja különleges felolvasószínházi esttel látogat a szegedi Regionális Összművészeti Központba (REÖK). Az Úrilányok az Adrián című produkció Huszti Gergely regényeiből fűz össze izgalmas részleteket irodalmi időutazássá.
A megszámlálhatatlan filmből, tévéjátékból, színházi előadások sorából jól ismert színművésznő szívesen látott vendég Szegeden, és már pályája kezdetén megfordult a városban: 1969-ben a Szabadtéri Játékokon is színre lépett a Háry János és Az ember tragédiája kisebb szerepeiben. Elárulta, ma már elismert kardiológusprofesszor testvére révén került közel szívéhez a napfény városa: „Mióta a húgomat tizennyolc éves korában felvették a szegedi orvosi egyetemre, azóta járunk oda, majd édesanyám is odaköltözött, később ott halt meg. Kecskeméti lányként azért is a szerelmem városa Szeged, mert igazán mediterrán, amellett, hogy egyetemváros, és ez a kettő összekapcsolódik, például a Kárász utcában. Mindig is boldogság volt nekem lemenni oda."
Ezúttal egy egyedülálló színházi-irodalmi élménnyel kedveskedik a helyi kultúrakedvelőknek: az Úrilányok az Adrián című felolvasószínházi est a művész fia, a HUBBY-díjas Huszti Gergely kedvelt regényei, a Villa Abbázia és az Adria Csillaga részleteivel egy kis nyári hangulatot csempész a szürke, hideg novembervégi estébe. „Ez egy kilencven perces előadás nagyon kevés, fantasztikus zenével fűszerezve. Bár Szegeden nem tud személyesen jelen lenni, de az összekötőszöveget a fiam mondja. A dramaturgiai munka során kijelöltem mindkét kötetből két illetve három részt, amelyek nem függenek össze közvetlenül, de mégis átadják a hangulatot az olvasónak" – árulta el a színművész. A produkció az Osztrák-Magyar Monarchia leghíresebb és legszebb üdülőhelyére, Abbáziába repít. A mozgalmas cselekmény ideje az 1900-as évek eleje, amikor az Adria partján korszerű fürdőváros épül, ahol az előkelőségek nappal kúrákat vesznek, éjjel spiritiszta szeánszokra járnak, és a Lungomare sétányán keresik a szerelmet. A kiváló színművész előadásában megelevenednek a regények elmaradhatatlan alakjai: az esküvőjéről szökött hajadon, a beteges arisztokrata, a pletykás, ámbár jószívű főzőasszony vagy az eltűnt nővére után kutató úrilány...megannyi szórakoztató és szerethető karakter, akikben magunkra ismerhetünk. Piros Ildikó előadása – akárcsak az alapjául szolgáló regényduológia – egyszerre megkapó, ám pontos korrajz és irodalmi időutazás, tele hittel, humorral és szenvedéllyel, amelyet Budapest után több vidéki városban is bemutat majd, helyszínei sorában kiemelt helyet szánva a szecessziós Reök-palotának.
További információ: https://reok.hu/hu/item/1427-urilanyok-az-adrian-piros-ildiko-a-reok-ben
Helyszín: REÖK - Regionális Összművészeti Központ, 6720 Szeged, Magyar Ede tér 2.